Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 10. szám - SZEMLE - Csató Károly: Az alapállás értéke (Gyurkó László: Faustus doktor boldogságos pokoljárása)
SZEMLE AZ ALAPÁLLÁS ÉRTÉKE Gyurkó László: Faustus doktor boldogságos pokoljárása Megint egy regény, amit izgatottan olvasnak alkotó értelmiségiek, közéleti emberek, hivatásos pártmunkások, tanácsi vezetők — mások bekéretik —, tehát foglalkoztatja a közvéleményt. Valamiféle kiadási hiánygazdálkodásra utal ez a felfokozott olvasói érdeklődés, ami semmiképpen sem lehet természetes állapot. Magának a témának, a mondanivalónak van igen erős affinitása a társadalmi tudattal; pontosabban, annak egy meglehetősen elhanyagolt területével, a történelmi önismerettel. Nem feleslegesen szaporítom a szót, ha azt mondom, a történelmi-politikai ön- eszmélés számára sem közömbös — de még az önvizsgálat, az önismeret számára sem. E körben a kétségen kívüli hiánygazdálkodás olykor már alapvető érdekeket és értékeket is sértett. Gyurkó Lászlónak ez az új műve azok sorába tartozik, amelyek Déry Tibor, Lengyel József, Mesterházi Lajos, Gál István, Konrád György után tovább törik a jeget; valósággá merevített illúziókat robbantanak szét, kibújtatnak bennünket bizonyos szemellenzőkből; kioperálják a zöldhályogot, föl nyitják a fiatalok szemét. Maga a cím parabola regényt sejtet és egyféle nem nagyon hatásos pátoszt, de az első oldalak már feledtetik is: marad annyi, talán félreértés volt. Gyurkó apologetikája azokkal cseng, akik életüket és életművüket áldozták arra, hogy az elmúlt harminc-harmincöt éves történelmünk egyes — valójában mindmáig sötétben maradt — korszakait se lehessen letagadni. Vállalja azt a József Attila-i etikai tartást, hogy önmagában már elég küzdelem az is, hogy a múltat be kell vallani. Nemzedéke, a mai ötvenesek traumájával akar leszámolni, azzal, hogy adósságot törleszt egy azóta már felnőtt korosztálynak; vállal a vállalni nem kívántból. Az alkotó erkölcsi szándék és magatartás attribútumaként a mindenben kételkedés jogára alapoz. Erről emelkedik fel az egyes szám első személyben beszélő védő szerepéhez. Ebből az írói alapállásból szervesen következik, és természetes az objektivitásra törekvés; feltételezi a lojalitást és az elfogulatlanságot védence történelmi-társadalmi körülményeinek, ideológiai, alkati és érzelmi meghatározottságának ábrázolásában, művészi tükrözte- tésében. Csak látszólag külső ez a szerep, mert az elkötelezettség olyan értékminőségeinek az érvényességét állítja elénk, amely a feltáró, az elemző, az új és új szintéziseket alkotó ember egyetemes felelősségében, a szüntelen meghaladás, a progresszió felvállalásában jelenik meg. A védenc, ifjabb Szabados György, mindentől védett középpolgár gyermekként csöppen a negyvennégyes tiszti ellenállásba, sógorjelöltje, Ko- vách Géza hadnagy jóvoltából. Letartóztatják, de némi puhítás után hazazavarják anyukához, hisz abból,ami a politikát,a politikai harcot illeti,semmit, de még annál is kevesebbet ért. A kommunista ifjúsági mozgalomban a MADISZ-ban is formális a kötődése eszméhez és akcióhoz egyaránt — puszta részvevő. Nem ismeri fel a Kildor Béla típusú burkolt, a kommunista eszme köntösébe bújtatott cionista politikai karrierizmust, a fasiszta hatalmat a fasiszta néppel-nemzettel egyenítő demagóg destruálást, amely később a személyi kultusz ideológiai tényezőjeként azokhoz a politikai gyilkosságokhoz vezetett, amelyek során likvidálták és emberi roncsokká alázták a párt, a munkásmozgalom legtehetségesebb harcosait, magát az író védencét is. Ifjabb Szabados György sportújságírónak a politikai tudatraébre- dése az 1948-as pártegyesülést követő letartóztatásokkal kezdődik, amikor az ellenálló katonatiszt sógora után a fegyveres kommunista ellenállás egykori harcosát, Petriket is elviszik, Rajkot és társait kivégzik. Maga is a vallatószékbe kerül, s az ÁVH kínzókamráiban emberi-erkölcsi ronccsá verve puszta életéért vállalnia kell a kém szerepét, a börtönt. Végérvényesen akkor verték bele, kik mellett a helye, és mi ellenében. Mély, kegyetlenül őszinte és hátborzongatóan valóságos Gyurkó ábrázolása. A lélektani pontosság lenyűgözi az olvasót. A kor és a környezet, a körülmények visszafogott, olykor nagyon szomorúan ironizáló tárgyilagos kommentálása harmonizál a közvetlen és közvetetten moralizáló- etizáló részletekkel és a hitelesség ereje nem csökken. A védő akkor is azonosul védencével, amikor naiv jóhiszeműsége, kispolgári mentalitása teret enged a számára, és az eszme számára is külső és idegen tendenciáknak, hívén, hogy akkoris-mégis kiteljesedhetnek általánosabb és igazabb értékek. A regény legsikerültebb része az 1956-os események és az azt követő konszolidáció emberipolitikai viszonyainak igaz és igazságra törő művészi feltárása, amikortól ifjabb Szabados Györgynek ki kell vennie részét az eszméből megvalósult hatalom gyakorlásából. Tudattal és tudattalan, ki is veszi a magáét: sőt, megőrzi lojalitását egykori megkínzóival szemben is, nem vág vissza a Vöröscsillag Nyomda korrupt, gyáva és demagóg párttitkárának sem: rezignáltan veszi tudomásul beépülését, újabb karrierjét, sejtvén, számára az a sors osztatott, hogy egész életében ellenük küzdjön. Mindvégig küzd, mint a miniszterré avanzsált egykori főszerkesztője, barátja, a halálra ítélt Petrik is, Rajk harcostársa, mert a személyi kultusz viszonyainak eszközemberei új és új arcot öltenek, továbbra is sápot húznak a hata82
