Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 10. szám - MŰHELY - Októberi beszélgetés: Mélytengertől a szikföldig. Csák Gyula válaszol Hatvani Dániel kérdéseire

■valóságunk iránt érdeklődik. Ez igaz. De megvallom, hogy társadalmi valóságunkat távolról sem ismerem olyan mélyen és alaposan, mint szeretném, mert életkörülményeim úgy alakultak — s a valóság úgy alakult —, hogy éppen nem könnyű dolog naprakészen tudni és ismerni. Szociográfiai természetű írásaimban ezért is akadozok néha, s ezért is kevesednek ezek az írások, mert az ítéleteimben elbizonytalanodtam, a valóságismeretem nem elég erős ahhoz, hogy mondjuk egy könyvnyi terjedelemben tudnék hitelesen, fölvállalhatóan vallani róla. Az úgynevezett szépírói munkásságomban természetesen óriási haszna van a valóságismeretemnek, mert — ez nem az én találmányom, irodalomtörténeti közhely — a prózaíráshoz élettapasztalat szükségeltetik. Megannyi irodalomtörténeti példa bizonyítja, hogy csak idősebb korban, tehát már élettapasztalatokkal földúsultan képesek a prózaírók jelentős műveket létrehozni. Abban bízom, hogy egyrészt lassan érőembertípus vagyok, másrészt lassanként olyan mennyiségű és minőségű valóságanyag halmozódik föl bennem, amely lehetővé teszi, hogy par excellence szépírói művekben is az élet- tapasztalatoknak megfelelően tudok szépet, hiteleset írni. Többször fölmerült már bennem, nem vagyok-e ostoba ember, hogy nyúzom ezt a mai magyar valóságot, kínlódok vele, amikor megannyi példa mutatja, hogy ebbe a vállalkozásba csak belebukni lehet. Mennyivel könnyebb dolog elegánsan valami másról írni: más tájról, más történelmi korról, más országról, esetleg más világokról. Kitalációkat írni, amelyek nem irritálnak itt az eleven életben senkit, visszhangjuk legföljebb csak esztétikai, vizsgálják a formát, mert csak az az érdekes, a tartalom elhanyagolható, annak megismerése senki számára nem jelent katartikus élményt. Már tettem a magam asztalára kísérleteket, de akármit próbáltam, az elképzelt világok embereit mégiscsak a jelen, az itt és most problémái érdekelték. Akkor mi a fészkes fenéért csináljam ezt a svédcsavart? Inkább írom egy az egyben a mi valóságunkat.

Véleményed szerint manapság a sZociográfus írók kiknek írják a műveiket, s te konkrétan milyen olvasóközönséget kívánsz megcélozni?

A mai magyar író számára eléggé nehezen kideríthető, hogy kinek ír. Megcélozhat ugyan olvasókat, de nincs garancia arra, hogy eljut a mű azokhoz. És főként: nincs visszajelzés. Mondjuk, egy olyan író, mint Herczeg Ferenc, vagy mint Márai Sándor, pontosabban ismerhette olvasóközönségét; témáikból, mondanivalóikból következően automatikusan verbuválódtak azok az olvasók, akiknek az övékével azonos volt a társadalmi élményük, műveltségük, tehát a művön át össze tudtak kacsintani, értették egymást. A népi írók, bár nem a parasztoknak írtak, de meg tudtak célozni egy haladó értelmiségi réteget, amely tudatosan és nagy mohósággal érdeklődött műveik iránt, melyek egy addig ismeretlen Magyarországról hoztak híradást. A mai író megcélozza mondjuk a falusi olvasót, de ki ma a falusi olvasó? A falusi olvasó esetleg Pesten él. Annak idején a Szabad Szájban — ez vicclap volt; azok számára mondom, akik fiatal koruknál fogva nem ismerhetik —, vagy a Ludas Matyiban — már nem tudom pontosan — volt egy karikatúra Veres Péterről, arról, hogy miként képzeli el a magyar jövendőt. Bőgatyás, árvalányhajas legények lovagoltak a budapesti Váci utcán. Tehát a falu így vonul be a városba. Ma, ha az ember elmegy a Váci utcába, ott látja azt a paraszti fiatalságot, nem bőgatyában ugyan, hanem farmernadrágban. Tényleg bevonultak a városba, egyetemistaként vagy munkásként. Ha faluban él is az olvasó, igényeit tekintve nem számítható ki, mit kíván az irodalomtól. Egy mindenesetre bizonyos: a gügyögés, a nagyon primitív szellemi szintű olvasót megcélzó irodalom ma már sehol nem kell. Nem célozhatok meg valamilyen társadalmi réteghatárral körülbástyázott értelmiséget, vagy munkásságot; valamennyi társadalmi rétegünk oly mértékben mobil, szakad el hagyományaitól, s keveri valami újjal, topográfiai helyzetét, ízlését úgy változtatja, hogy egy művel nem lehet utána78