Forrás, 1979 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1979 / 10. szám - MŰHELY - Októberi beszélgetés: Mélytengertől a szikföldig. Csák Gyula válaszol Hatvani Dániel kérdéseire
MÉLYTENGERTŐL A SZIKFÖLDIG r CSÁK GYULA válaszol HATVANI DÁNIEL kérdéseire Csák Gyula az 50-es években indult írói „derékhad” jelentős alkotóegyénisége: regények, elbeszélések, riportok, szociográfiák, drámák szerzője. Népi és szocialista elkötelezettségéből, elmélyült valóságismeretéből fakad a mindennapi élet realitásának sokoldalú, hiteles ábrázolása, épp úgy, mint az emberi etikusság nyomonkövetése, — az ember helytállása vagy bukása a kritikus helyzetekben —, továbbá a közéleti demokratizmus kérlelhetetlen számonkérése. Az 1963-ban írott Mélytengeri áramlás című szociográfiája máig múlhatatlan érvénnyel ragadta meg azt a történelmi pillanatot, amikor — pár évvel a szövetkezeti átszervezések után — a magyar parasztság szembenézni kényszerült a sorsfordító kérdőjelekkel. Nemrégiben a Magyarország felfedezése sorozatban megjelent A szikföld sóhaja című munkájában az író szülőfaluja, Püspökladány népének állít emléket. Az alábbi beszélgetés az írói és szociográfusi életút eddigi tapasztalatait összegezi. Plebejus származásod milyen mértékben predesztinál a valóságirodalom iránti vonzódásra; egyáltalán a származás és a műfaj iránti elkötelezettség a szociográfus esetében miképpen kapcsolódik össze? Nem egyszerűen plebejus származású vagyok; a paraszti világ legalsó, szegényparaszti rétege volt az, amely éngem világrahozott, fölnevelt és kibocsátott. S még ennél is mélyebbről ered a sorsom, mert szerelemgyerekként születtem, és ez a harmincas években hátrányos megkülönböztetést jelentett, a szűkebb családon belül is. Ám e szűkebb család ugyancsak népes volt: nagyanyám tizennégy gyereket szült, ebből hetet halva, de hetet fölneveltek, közöttük anyámat is, s nyolcadiknak engem, mert a születésem után pár hónappal anyám hazaadott. A Püspökladány határában, tanyán élő nagyszüleim neveltek, a szülőket helyettesítvén, mindent megadtak, ami módjukban állt, emlékük kedves számomra. Szegényparaszti, ráadásul szerelemgyerek voltom, amelyből fakadóan sokfajta sérelem ért már korán, arra predesztinált — használván a te szavadat —, hogy igen korán kezdjek érdeklődni a helyzetem iránt. Meg akartam érteni, miből fakadnak azok a megjegyzések, hátrányos megkülönböztetések, amelyeket a többi szegénysorsú gyerekhez képest is el kellett viselnem. De ehhez a tágabb környezetet is meg kellett értenem, az egész szegényparaszti világot, mindenestől. Igen korán, 10—12 éves koromban már a kezembe kerültek a népi írók munkái; azokra a kérdésekre keresték — akkori meggyőződésem szerint meg is találták — a válaszokat, amelyek engem is izgattak: ki vagyok én, miért vagyok én, milyen az a világ, amelyben élek, mi az, amit ezzel a világgal kezdhetek, mit akar ez a világ velem kezdeni, milyen küzdelmet kell vívnom azokért a célokért, amelyeket a sorsomból következően magam elé tűztem. Ezek a célok nyomorúságos, keserves helyzetem megváltoztatására késztettek, a fel-, vagy kiemelkedés jegyében. A mintát a népi írók adták, életük alakulásából azt láttam, hogy kísértetiesen hasonlítanak az enyémhez, a megélhetéstől kezdve a tanulással való kínlódáson át ugyanazt szenvedték végig, amit én. Éreztem, nekem is ezt az utat kell járnom, bár 14—15 éves korom69
