Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 12. szám - MŰVÉSZET - Köszöntjük a 75 éves Tóth Menyhértet - Bánszky Pál: A meditáció és a pályakezdés évei

fiam, éppen elállt az eső, jó volna kapálni a krumplit. Mondottam, hogy megyek, megyek édesanyám, de festettem tovább, mivel úgy éreztem, a magam voksát a festészetben kell letennem. Édesanyám kérése többször megismétlődött, mígnem odajött mellém és leköpte a képemet. .. És neki is igaza volt.”

Az otthoni életforma feltehetően késleltette Tóth Menyhért művészi tehetségének a csúcsra való eljutását, de sajátos helyzete haszonnal is járt. Tudta, hogy mit akar, és azt valósította meg művészetében, „...egyszerűen: nem szavalt a nehézségekről, a szomorú kompromisszumokról vagy a »jusztse« dacoskodásáról, meg a művészet szolgálatáról. És úgy tört be a köztudatba, mint aki nemcsak képeit formálta, hanem a produktív életmód egy típusát is megteremtette. Mert festőként korábban ismerhették — legalábbis a szakemberek. Az életmodellt csak most fedezte fel a köztudat — írta Almási Miklós Tóth Menyhért műcsarnoki kiállítása után5. Ennek az élet- modellnek emberi-művészi elhivatottságának a talajáról váltak Tóth Menyhért képei és szobrai egy küldetés szülötteivé és szószólóivá. Művei — szakmai hitelén és esztétikai értékein tú I —

morális és filozófiai megnyilvánulások s egyben dokumentumai az alkotó vívódásainak is. Szerencsére őt a főiskola, s közelebbről mesterének, Vaszary Jánosnak a nyitottsága, továbbá pedagógiai tapintata is segítette önmaga megtalálásában, mert Tóth Menyhért végső soron magából alkot. Megtestesül viszont benne szűkebb környezetének szokása és hitvilága. Együttérez a fákkal, virágokkal, állatokkal, emberekkel és közösséget keres a mindenséggel is.

Tóth Menyhértnek a magányos bárányra hasonlító élete és maradéktalan önkifejezése Fülep Lajost látszik igazolni, aki az egyéniség és az eredetiség mellé állva írta: „Csodálatos, hogy a csoportokkal szemben mindig az egyes emberé az utolsó szó; az iskolák, tehát több ember összeadott ereje előbb merül ki, mint a magára hagyotté. A nyájtalan ember, aki nem fér össze a többivel, akit nem lehet nivellálni, kénytelenkelletlen megy tovább a maga kalandos, keskeny útján, s minél nagyobb ellenállással kell megküzdenie, annál jobban megedződik ereje. Az iskolák, a gruppok egymást követik, gyorsan, az izolált ember fölötte áll az áramlatok múlandóságának.”6

5. Almási Miklós: Például a példák c. í rásából. Megjelent az Élet és Irodalom 1977. június 11-i számában.

6. Az idézet Fülep Lajos: Nemzeti Szalon c. írásából való. Első közlésben A Hét 1907. március 17-i számában, utóbb a Magvető által 1974-ben kiadott A művészet forradalmától a nagy forradalomig c. tanulmánykötetben jelent meg. 190 o.