Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 12. szám - MŰHELY - Katona Imre: Hallották-e hírét?… (Újonnan megjelent magyar nyelvű népköltési gyűjtemények Jugoszláviában)
az előbb említett balladákkal már 1000-re rúg a hiteles népköltési alkotások, ill. változatok száma. (Bár minden jugoszláviai vagy magyarországi falu legalább ilyen mértékben került volna feltárásra!) Ily gazdag folklór meglétében most már nem lehet csodálni, hogy — kisebb megszakítással — 1936 óta működik a Gyöngyösbokréta. Míg mi ezt a mozgalmat különféle (ál és valódi) ürügyekkel sikeresen felszámoltuk, itt máig virágzik, sőt újabb hajtásai (zenekarok, gyermek- és menyecskekórus stb.) is vannak! 41 év alatt 86 fellépésük volt, bejárták egész Jugoszláviát, szerepeltek külföldön is. (Mi ugyanígy féltünk a hungarológia fogalomtól is, mely az újvidéki tudományos kutató- intézet nevében Jugoszláviában tovább él!) Penavin-Borsi Olga a község nyelvének kitűnő leírását adja. Matijevics Lajostól pedig olvashatjuk előbb ismertetett balladakönyvüknek előszavát. A legszorgosabb azonban maga a szerkesztő: ő okos előszót ír, Kiss Lajos helyett összefoglalja a népzenekutatás eredményeit és egy kis előzetest is ad a gombosi családi népszokásokról, melyekről 10 íven írt kéziratos monográfiája most van sajtó alatt. E kötetkéből sok olyat is megtudunk, ami az ott élőknek talán természetes, nekünk viszont újdonság. így pl. van egy mozi is a faluban, a két világháború között még rögtönzött, szóbeli fordító segítette a megértést, ha idegen nyelvű filmet vetítettek, most már erre nincs szükség; ezek szerint tehát mindenki tud szerb-horvátul. A helybeli majdnem félezer cigány — e magyar többségű faluban — nem is tud magyarul, úgyhogy őket szerb-horvát nyelvű iskolába járatják! (Nekik sincs azonban rendszeres munkaviszonyuk, közel lévén a Duna, a megfelelő évadban még békát és csigát is gyűjtenek a piacra!) Sokféle foglalkozás virágzik itt (pl. hivatásos, exportra is termelő művirágkészítő!), több egyesület is (vadász, horgász, tűzoltó stb.) van, és olyan intézmények, szervezetek is működnek, melyeket mi nem is tudunk pontosan elhelyezni, mert a szerzők ezeket ismertekként mutatják be, mi pedig a rövid leírásból és a cirkalmas elnevezésekből nem tudjuk kitalálni, mik is lehetnek? Nincs viszont mezőgazdasági termelőszövetkezet, de van egy gépállomás, és itt a szövetkezet inkább csak értékesítéssel, mint termeléssel foglalkozik. A szerkesztő utószavából az is kiderül, hogy a jövőben még komolyabb írásokkal fognak jelentkezni és hogy Jugoszlávia egyetlen dunai hajómalmát — műemléknek van nyilvánítva — a megfelelő formában hamarosan helyre fogják állítani. Mindkettő nemzetközi ügy is; örömmel várjuk az újabb híreket. Az időrend elejtett fonalát újra fölvéve, Penavin-Borsi Olga professzornő Kórógyi (szlavóniai) népballadák, balladás történetek, balladás dalok c. (Újvidék, 1976.) monográfiája következzék, amelyet szintén az újvidéki Hungarológiai Intézet adott ki, mint a gombosit is. Régi jó hagyomány a magyar nyelvvel és népköltészettel foglalkozó kutatók egymás területére való kölcsönös „átlátogatása”, e tekintetben is a legszorgosabb látogató Penavin-Borsi Olga, kinek vaskos mesekötetei, tájszótára, sok kisebb népdal-, ballada-, hiedelem-, szokás- és egyéb közlése jelent már meg, és aki Jugoszlávia egész magyarságát közvetlenül, tehát terepmunka alapján ismeri, ő szerkeszti a nyelvjárási szótárt is. Maga Szlavónia pedig azon ritka jugoszláviai helyek közé tartozik, melynek magyarsága — jelentősen megfogyatkozva — átvészelte a török hódoltság másfél évszázadát, időközben eléggéönálló életet élt és nemzedékekkel elmaradt az általános fejlődéstől is. Ennek következtében folklórhagyományai nemcsak gazdagok, hanem feltűnően régiesek is. Garay Ákos 1914 előtt már értékes darabokat mentett meg ezekből, a két háború között folytatta ezt a mentést Kiss Lajos és Bartha Katalin, az utóbbinak azonban több kötetre rúgó népnyelvi és folklór gyűjtései a második világháborút követő bizonytalan időkben végleg eltűntek. Az elszakadt fonalat Penavin-Borsi Olga kötötte 81
