Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 12. szám - MŰHELY - Jócsik Lajos: Félszázada Gombaszögön
mese-ének- és játékdélutánt tartottak, nagyoknak és kicsinyeknek. A Sasok és Őzek Nemesócsán egyesültek. Innen együtt mentek Komáromig. Itt a helyi cserkészek segédcsapatával fölerősödve a csillagdájáról híres Ó-Gyallára vonultak, ahol már várta őket Érsekújvár harminc cserkésze. Ezres közönség a tábortűznél, együtt maradtak a máglya ellobbanásáig. Soha ilyen „ribillió” a csillagdahíres kisvárosban. Itt az Őzek kiegészültek a Sasok rajzolójával és a Zsitva és Nyitra közén nekivágtak a Zoboralja falvainak, ahol Kodály is megfordult fonográfjával valamikor. A téli félévben regős címet osztott a prágai Kör a vándoroknak, és új vándorlást szervezett. Bátorító-buzdító írást kért Móricz Zsigmondtól, meg is írta csakhamar „Gyalogolni jó” címen a losonci A Mi Lapunk 1927 évi márciusi számában. A gyaloglás apológiáját már szinte kívülről tudtuk, mire 1927 áprilisában szlovákiai előadó- kőrútra hozzánk érkezett Móricz Zsigmond, aki nemcsak a maga, de nagy barátja, Ady Endre igéivel is végigjárta a magyar városokat. Ilyen örökhagyók, mint Ady és Móricz ritkán jártak fiatalság előtt, és ritkán ennyire testközelben. De volt helyi lírai áramfejlesztő is, mégpedig Győry Dezső, aki éppen akkor jelentette meg Újarcú magyarok című verskötetét. Ha a prágai Szent György Kör a regős címet adományozta nekünk, Győry Dezső újarcú magyarokká avatta a nemzedéket. És látásmódjába beiktatta az új jelzőt. Egyszerre minden új lett körülöttünk, amerre csak tekintettünk. S jó volt ez, mert az új kiemelt bennünket a régi áporodottságból és konzervativizmusból. Ilyen előzmények után indultunk új falujárásra 1927-ben. Persze a vándorlás fogásszélessége is növekedett. Külön csoport indult az Ipoly völgyébe, külön a Garam mentére, ismét más a Tisza vidékére. Nekem az a feladat jutott, hogy Gömörbe utazzam, ahol rimaszombati és losonci regősök és a cím ezévi várományosai gyülekeztek. Gyülekező helyül a központ Szkálos Emil tiszteletes parókiáját jelölte meg Rozsnyón. Már együtt volt a csoport. De volt még más is a gyülekezőn. Egy diavetítő, három sorozat színes diaképpel. A képeket Tichy Kálmán festőművész készítette. Mit ábrázoltak? Az egyik Arany János Toldiját, a másik Petőfi János vitézét, a harmadik pedig Fazekas Mihály Lúdas Matyiját dolgozta fel színesen. Az összekötő szöveget nekünk kellett a képekhez mondani versben, vagy prózában. Rendszerint a tábortűz mellé gyűjtöttük a kicsinyeket, de özönlöttek erre a „csudalátásra" a nagyok is. Először alig fértek el a két cserkészbot közé kifeszített vetítővászon előtt. Rájöttünk, hogy ha vízbe mártjuk a lepedőt, a képek egyformán jól látszanak a vászon mindkét oldalán. Milyen közönség sereglett össze Szilicén, Feleden, Pelsőcön, Bején és még sok máshol! A legemlékezetesebb tán a pelsőci vetítésünk volt. Dombon gyújtottunk tábortüzet. A máglya hunytáig műsort adtunk. És akkor jött a vetítés, vagy 800—1000 főnyi körben álló-ülő közönség karéjában. Külön tanulmányt kellene írni a hatásról, amit a három téma kiváltott. Csak azt írom le, hogy ez a vetítési technológia ma is megáilaná a helyét. Nemcsak adtunk a falunak, kaptunk is tőle. Mit kaptunk? A tárgyi és szellemi néprajz elemeit. Ismertettük a falu társadalomrajzát. Az idevágó ismeretek olykor már perzselték lelkiismeretünket is. Licén, Gicén és Süvétén (régi fazekas falvak ezek) szinte csak asszonyok gyűltek össze surbankó gyerkőcökkel, vagy karonülők- kel. Azt kaptuk válaszul, hogy a munkabírós férfiak kivándoroltak. A szó mellett népdal is adta és erősítette a magyarázatot: Búza, búza, búza, Két hold érett búza . .. Közepiben sej-haj Szép szál rozmarija. Ki fogja azt learatni, hogyha el kell masírozni Amerika felé, a szeretőm elé. 69
