Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: Fülöpszállás szerepkereső értelmisége

mérte józanul és reálisan saját helyzetét és levonta az ebből következő konzekvenciákat.)

De mi a helyzet azokon a munkahelyeken, ahol követelmény a megszerzett tudás karbantartása és állandó felfrissítése? Vajon mennyire adottak ennek a lehetőségei? Egyszerűen szólva a szakmai továbbképzés lehetőségeiről van szó. A kérdés nem egyszerű.

Kétségtelen tény, hogy csaknem minden szakmában megvannak a továbbképzés szervezeti formái és keretei. Ezek azonban kivétel nélkül a falu határain kívül találhatók. Mezőgazdasági és mérnök továbbképző, orvos továbbképző intézet, tanácsakadémia Budapesten, pedagógus továbbképző intézmény Kecskeméten van. A fülöpszállá- siak ebben is eleve hátrányban vannak a nagyvárosokban élőkhöz képest. Nekik utazni kell a tudásért, az igazán hatékony, hosszabb idejű tanfolyamok esetén napokra, esetleg hetekre-hónapokra kiszakadni a megszokott családi környezetből. Hogyan menjen el többhetes továbbképzésre — mondjuk—, az a pedagógusnő, akinek agronómus férje késő este jön haza a munkából, pici gyereke várja otthon anyukát, apukát?

Persze tudom, hogy a továbbképzés legracionálisabb formája, ami a leggazdaságosabb is, és a leginkább biztosítja a megfelelő színvonalat, a központosítás. De mégis meggondolandó, hogy így azok jutnak a legnehezebben hozzá, akiknek talán a leginkább szükségük van rá. Nem is szólva arról, hogy ily módon egy-egy szakember jó, ha két-három évenként eljut valamilyen továbbképző tanfolyamra. Holott legalább ilyen fontos az új szellemi impulzusok folyamatos érkezése. Erre a jelenlegi szerkezetben semmi garancia nincs. (A szakkönyvek, szakfolyóiratok nem helyettesítik teljesértékűen a személyes kommunikációt.) Mit lehetne tenni, hogyan lehetne feloldani ezt az ellentmondást, erről fogalmam sincs. De, hogy gond, amit valamiképpen meg kellene oldani, ebben bizonyos vagyok.

És végül az alkotás lehetősége. Erre, úgy látom, Fülöpszálláson — és persze a hasonló nagyságrendű faluk nagy részében — csak partizánként, hobbyként van mód. Ha valaki kemény munkával bizonyítja is, hogy képes ilyen jellegű tevékenységre, mondjuk például szakmailag is teljesen korrekt helytörténet-írásra, nem lehet intézményes kereteket teremteni munkája folytatása számára. Nem lehet ilyen címen munkaidőkedvezményt adni, nem lehet utaztatni, a hasonló témakörben dolgozókkal való intézményes kapcsolatfelvétel lehetőségét megteremteni; az alkotó munka nem a falu „profilja”. Megmarad tehát magánügynek, nemes időtöltésnek, szükségképpen fél- benmaradt, vagy nem-kiteljesedett eredményekkel. Hasznosítható, s talán országos nagyságrendben sem elhanyagolható nagyságrendű szellemi energiák mennek így veszendőbe; az agronómusé, aki néhány száz négyszögöles háztájiján játszadozik a szőlő- termelés új lehetőségeivel, a rajztanáré, akinek a napot kitöltő mindennapi munkaritmusában nem jut ideje ecsethez nyúlni, a helytörténészé, aki munkáját nem tudja befejezni, mert néhány hétre az országos levéltárba kéne beülnie, és a többieké, akik tudnának alkotni, új szellemi értékeket teremteni, de megfelelő lehetőségek híján bennük ragad, ami közkinccsé lehetne. Fülöpszálláson is élnek ilyen emberek — eny- nyiben tartozik szűkebben vett témánkhoz a dolog.

4. A szabad idő — lehetőségek és kényszerek

Ha a szabad időt legáltalánosabban, mint nem munkával töltött időt vesszük, akkor egészen nyilvánvaló, hogy ennek jelentős része sem teljes érvényűén szabad tevékenységekkel telik. Az alváson, evésen, tisztálkodáson kívül a szabad időt terheli a háztar- etás ellátásygr.a ameknevelés is. Naponta inkább csak percekben, mint órákban mér37