Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 12. szám - Németh László: A Semmelweis-probléma (esszé)
NÉMETH LÁSZLÓ A SEMMELWEIS-PROBLÉMA* Az emberi emlékezet, mint a vízár a kavicsot, a kiváló emberek sorsát is kerekre, simára csiszolja. Semmelweisről a műveltebb ember fejében is valami ilyesmi maradt: mint bécsi orvos, fölfedezte a gyermekágyi láz okát, s ellenszereként a klórmeszes kézmosást. De tanai a szülészek korlátoltságán s irigységén nem tudtak áttörni, s felelőssége a lázban hörgő gyermekágyasokért, akik emiatt pusztultak el, — hiába kapott katedrát Pesten —, ingerlékeny, boldogtalan emberré tette, ez juttatta az őrültségbe s halt meg egy műtét közben, fertőzés következményeképp, az általa felfedezett betegségben. Az évfordulók arra jók, hogy az ilyen képeket, melyeket az emlékezet reny- hesége ilyen szépen kerekre súrol bennünk, egy kicsit megbontsák, s a valódi sorsot felfrissítve, abból keressünk egy új évfordulóig a lényeghez közelebb álló problémákat. Akár Győri Tibor még a század elején készült gondos kiadványát, Semmelweis összegyűjtött művét kérjük ki a könyvtárból erre az alkalomra, akár Benedek István kútfő tanulmányokon alapuló, most megjelent könyvét ütjük fel, az ellentmondás erjesztői ezt a kissé megkövült Semmelweis-képet azonnal munkába veszik. Amit azonnal szét kell választanunk: az Semmelweis pályája s őrülése. Semmelweis halála: külön rémregény, s Benedek István sejtetései alapján szinte bűnügyi regénynek tekinthetjük, de akár a paranoia juttatta őt az alsó-ausztriai őrültek házába, akár más elmebaj, az semmiképp sem volt szülészi csalódásaiból, zaklatottságából szervesen kibontakozó paranoia, hisz a szülésztársaihoz írt, zaklatottsága dokumentumaként itt maradt Nyílt levelek s őrülése közé három termékeny és világos év esik, amelynek szintén megvannak az emlékei: nőgyógyászati tanulmányai. Ezek a tanulmányok nemcsak fokozatos elborulását cáfolják, de Semmelweis „egyoldalúságát” is más fénybe helyezik. Semmelweis attól fogva, hogy Pestre került, azonkívül, hogy tanának a maga működési körében érvényt szerezzen, a korszerű nőgyógyászat kiteljesítéséért is harcolt a Rókus kórház sebészetből leválasztott szülészeti osztályán, melynek a vezetését mint tiszteletbeli, ingyen dolgozó főorvos vette át; az aszeptikusán vezetett s statisztikákkal bizonyító szülészkedés mellett, ma már elképzelhetetlen szűkösségben, egy nőgyógyászati osztályt is iparkodott fenntartani, hol nőorvosokat képzett, első közleményei is az itteni esetek közlései voltak. Később, amikor a szülészeti klinikát átvette, ezt a nőgyógyászati osztályt a fennálló tilalmak ellenére több éven át iparkodott a maga kezében tartani, úgy, hogy amikor ötéves irodalmi harc után egy orvosi kiadványban nőgyógyászati cikkel mutatkozott be, nem új, kevésbé zaklatott pályatért keres, hanem érdeklődésének a másik fő vágányára tér át. De ha a monomániákus jellemet életrajz és munkásság cáfolja, honnan merül fel írásaiban, majd főleg a Nyílt levelében a patvarkodó hang, a mértékkel vádoló, elméletileg ellenkező álláspontot elfoglaló ellenfelek legyilkosozása, a tudományos dolgozatban szokatlan önérzetkitörések; a puerperális nap felkelése, ahogy az 1847-es évet, a Krankenhaus-beli felfedezését többször is nevezi —, s hogy nem alaptalanul, de a célt nem szolgáló módon, magát a himlőoltást felfedező Jenner mellé állítja. Mindaz, amit ír, igaz: de hogy keverte magát ebbe a kveruláns színbe írói munkásságával egy tudós, aki a maga felfedezése bejelentését a bécsi professzorra bízta, s arról tíz éven át egyetlen közleményt sem adott ki. Mi Semmelweisnek, az írónak a titka?. . . Miért húzódott * Az író hagyatékából. 3
