Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 11. szám - SZEMLE - Fehér Zoltán: Hagymások krónikája

zés figyelt föl. Rosszízű, ám költséges önreklá­mozásai voltak ezek egy-egy téesz vezetőinek rendszerint valamilyen évforduló kapcsán, törté­neti feldolgozásuk pedig rendkívül alacsony szín­vonalat képviselt. Halász Péter és Loós Gyöngyi közös műve nem tartozik ezek sorába. A témát sokoldalúan meg­ragadó logikus szerkesztés, a gazdag tényanyag és az olvasmányos stílus a műfaj legjobbjai közé emeli a könyvet. A szerzőpár egy átlagosnál hatékonyabban és eredményesebben gazdálkodó szövetkezetei mu­tat be, amelynek épp emiatt „társadalmi és gazda­sági problémái is az átlagost meghaladó szinten jelentkeztek.” Makó hagymásainak az innen való Erdei Ferenc szerzett nevet az irodalomban méltán, hisz itt nem pusztán a jó természeti adottságok — a kiváló öntéstalaj, a napsütéses órák nagy száma —, ha­nem egy folyton újat kereső, vállalkozó kedvű, a paraszti „dolgot” szakmunkává nemesítő föld­műves társadalom élt, amelynek tagjai — Féja Géza szavaival — „nem süppedhettek bele a szemtermelő tempós életébe, s az értékesítésnél össze kellett szedniük egész szellemi erejüket is.” A makói társadalom mobilitásának legfontosabb feltétele az volt, hogy itt nem létezett nagybirtok, „de még nagyobb parasztgazdaságok sem alakul­tak ki.” A meghatározó társadalmi mozgást tör­pebirtokos-bérlő réteg végezte. Őket sújtotta legjobban a válság, ők vártak legtöbbet a 30-as években a hagymaszövetkezettől. A kérészéletű, különböző indíttatású szövetkezeti társulások a múlt század vége óta lassanként létrehoztak egy „határozott, politikai tapasztalatokkal rendelkező és a szövetkezeti kérdések iránt is fogékony cso- port”-ot. A felszabadulás utáni földosztáskor az igénylők­nek csak kétharmadát elégítették ki, tovább sza­porítva az 1—2 holdas birtokosok számát, emiatt aztán ezek, valamint a föld nélkül maradt agrár­proletárok továbbra is részesműveléssel és haszon- bérlettel igyekeztek biztosítani megélhetésüket. A város szövetkezeti hagyományait ismerve nem csodálkozhatunk azon, hogy már 1945 máju­sában létrejött a Hagymakertészek Termelő, Értékesítő és Fogyasztási Szövetkezete, 1946-ban pedig megalakult a Földművesszövetkezet. 1948-bangombamódra szaporodtak a földbérlő szövetkezetek, s a hivatalos szervek már kezdték szorgalmazni, hogy mielőbb tsz-szé alakuljanak. ^ Az Erdei által a 60-as évek elején bemutatott Úttörő Termelőszövetkezet — amelyről a könyv tulajdonképpen szól — 1949. febr. 23-án jött létre hivatalosan. Ettől az időponttól bőven áll forrás a szerzők rendelkezésére. Nagy bizton­sággal emelik ki a korabeli sajtó sablonfordulatai­ból a helyzetet valóban tükröző mondatokat. „Olyanok voltak a bajban, mint 13 testvér” — olvassuk az alapítókról. Vagy máshol: „Csak a kezdet volt nehéz, hiszen a fejadagunk sem volt meg, zsírja tán egyikünknek sem volt odahaza.” Máshol megszólaltatják azokat, akik még élnek a régi gárdából, mint pl. Bíró Sándort, az egykori elnököt. „1952-ben láttam, hogy ha adunk a tagok­nak jövedelmet,azértfelelősségre vonnak. Ha nem adunk, akkor jövőre nem lesznek tagjaink, akik dolgoznak.” S ma szinte hihetetlen, amit egy Rákosihoz írt levélben olvasunk. „Tagjaink 2 hét óta megállás nélkül aratnak kézi erővel. A gép­állomás ezalatt 20 kh-at vágott le. Egyetlen üzem­képes aratógépet sem biztosított az aratáshoz.” Az erőszakos módszerekkel felduzzasztott lét­számú és területű téesz munkamorálja megrom­lott. Fokozta a bajokat a kötelező előírásokkal történő irányítás. „Az Úttörő földjein akkora a gyom, hogy a borjú is elvész benne” — mond­ták akkor. A hibák ellenére sem oszlott föl a gazdaság sem 1953-ban, sem 1956-ban, amikor erre leginkább lett volna lehetőség, sőt 1953 második felétől kezdődik az Úttörő felfelé ívelő szakasza .amelyet csak rövid időre tör meg az 1971-es tavaszi árvíz. A könyv nem szépíti meg az elmúlt három év­tized történetét Föltárja azokat az okokat, ame­lyek a munkamorál romlását, a táppénzcsalást, a névtelen levelek írását, a tettlegességig fajuló nézeteltéréseket előidézték, s azt sugallja, hogy a táblázatokban, grafikonokban, kimutatott forint­ban, métermázsában mérhető fejlődés mögött is az embert lássuk, a makói hagymásokat, akik az Úttörőben harminc év alatt mégiscsak újfajta közösséggé szerveződtek értelemben és lélek­ben is. (Kossuth Könyvkiadó 1978) FEHÉR ZOLTÁN 96

Next

/
Thumbnails
Contents