Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 11. szám - SZEMLE - Tóth Piroska: Esterházy Péter: Pápai vizeken ne kalózkodj! Temesi Ferenc: Látom, nekem kell lemennem
szakított a szeretőjével. De más események Is tájékoztatnak bennünket arról, hogy Kalendában teljesen ép ugyan az erkölcsi érzék, valami azonban — az ösztön, a tapasztalatlanság, a bonyolult helyzettől való félelem — gyakran elnyomja benne ezt az ép érzéket. Kiáll társai mellett, amikor bajba kerülnek, aztán mégis visszavonul. Elvállalja a fusimunkát, aztán amikor veszekednek a főnökei, gyorsan távozik. Amikor többféle megoldás adódik, megijed és visszahúzódik, nem tudja még elfogadni, megemészteni, hogy a létezés többismeretlenes egyenleteket is felad, s megoldás is többféle lehet. S hogy az emberek és a köztük alakuló kapcsolatok nem olyan engedelmesek és egyértelműek mint a megmunkálandó anyag. Kalenda és Márta körül munkatársak, barátok, vezetők és beosztottak figurái rajzolódnak ki, s egyfajta kisvárosi életről is képet kapunk. Problémákban gazdag az építkezés és körülötte a kisváros is. A szocializmus jelenlegi szakaszának néhány tipikus kérdése színezi a regényt, de inkább csak színezi. Sokan bírálták már Balázs József regényeit a felszínes, elnagyolt megoldások, az elégtelen motiváció miatt. Én ilyesmit először most éreztem. Úgy gondolom, hogy a történelmi téma és ebből következően a hősök nagyobb mérvű meghatározottsága eddig megóvta az írót a komolyabb veszélytől. Azzal most kell igazán szembenéznie. Az ártatlan ban nem volt zavaró az epizódszereplők elnagyoltsága, itt többször az. A filmes-balladás ábrázolásnak ott inkább az erényei érvényesültek, ez a regény néha publi- cisztikusságba csap át, főleg a vezetők ábrázolásában. S ily jeles írónál bántóak a figyelem kihagyásai. A 14. oldalon még tudják a társai, hogy Bertalan István építkezik, a 44. oldalon már korholják, hogy miért nem szólt erről. A11. fejezet élén is baj van az idő múlásával. De ezek könnyen kiigazítható apróságok. S úgy vélem, helytelen volna, ha ezekre esne a hangsúly. Balázs Józsefnek igaza van: dolgozni kell, írni kell, elmondani a körülöttünk levő világ bennünk élő képét, s a művekből — sikereken és kudarcokon át — az igaz fog elénk tárulni. VASY GÉZA ESTERHÁZY PÉTER: PÁPAI VIZEKEN NE KALÓZKOD]—TEMESI FERENC: LÁTOM, NEKEM KELL _ LEMENNEM A fiatal írók nem látnak, nem láthatnak még e társadalmi folyamatok mélyére, nehéz — elegendő tapasztalat híján — fölismerniük a lényegi összefüggéseket. Okkal vizsgálják hát elsősorban saját belső világukat. Tudják, hogy zajlik a „másik világ”, de vagy nem tudnak, vagy nem akarnak, vagy nem mernek közeledni. Ez a beállítódás Esterházy és Temesi kötetében egyaránt érezhető. A távolmaradás-vonzás erőtereinek kiegyensúlyozatlan hatása okozhatja a „gyermekszemmel” alaphelyzet választását is: Esterházy: Fancsikó és Pinta, Temesi: Látom, nekem kell ..utalhatnánk aztán Czakó Gáborra, Nádas Péterre is. Természetes ez a különállás: hiszen az új nemzedéket önnön világának ismerete vezetheti el a „tükrön túli” folyamatok látásához-láttatásá- hoz. Igen nehéz helyzetben lennék, ha a két kisregény? — novellafüzér? tartalomismertetését kérnék tőlem. A belső tájak bejárásakor az írónak szakítania kell az „elmesélhető” epikai folyamattal. A kihámozható önéletrajzi mozzanatok sem rendeződnek folyamatos elbeszéléssé. A cél nem is ez, hanem annak ábrázolása, hogy az egyéniségen átszűrt valóságanyag, vagy ami abból megérintette a személyiséget, hogyan tornyosul kérdéshalmazzá. Ezekből az érintkezési pontokból próbálja az író a maga világképét kialakítani. Esterházyt „nem érdekli a világ magyarázata. A világ természete érdekli.” — ami egyben a bizonytalanságot is szüli, nemcsak a felfedezendő világrenddel, önmagával, „elhivatottságával” szemben is. Bevallja ezt Esterházy: „Mindezen redukciók persze tipikusan zöldfülű megoldás, de hát — talán — szeletenként kell „előre” jutni (kerülni?)”; s bevalljaTemesi is:,,Még az se biztos, hogy megszületek. Ez egy magzatvízzel írott történet”. Esterházyra különösen jellemző a keresés állapota. Második könyve, a Pápai vizeken ne kalózkodj! már címével sejteti, épp a tagadó forma játékosságával a mégis-próbálkozást. A tájékozódás elsődlegességét hangsúlyozza a Talán (Kincskereső, 1977.) — és az egyetlen nézőpontból is belátható számos életlehetőség közötti választás felelősségét. Készülő regénye, a Termelési-regény gúnnyal átszőtt variáció-sorozatának alapproblémája is ez. Második kötetében ennek előképei az Egy ötlet kidolgozásának másik és immár 3. lehetősége, a pincérnovelláknak szintén ez a vezérszólama. A Spionnovella az előbbi alapkérdésből kiindulva próbál eligazodni a művészet célja, a művész és lehetőségei, szándék és felelősség útvesztőiben. Módszeréről maga mondja: az író „elvesz a képzelet elől néhány korlátot, és — paradox módon — így szűkíti le egy már átlátható területre a gondjait (örömeit).” A módszer eredménye azonban már-már a forma uralmát mutatja: igen áttételesen, víziókba, ötletekbe felejtkezően, szinte a megértést veszélyeztető szimbólum-zsúfolással kísérli meg kifejezni az író a közlendő tartalmakat. Mintha az alapvető 93