Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 11. szám - Pomogáts Béla: Megbékélt lázadó (Féja Gézáról)
POMOGÁTS BÉLA MEGBÉKÉLT LÁZADÓ Fája Gézáról Veres Péter, Szabó Pál, Kodolányi János, Sinka István és Németh László után Féja Géza is eltávozott, a hajdan volt „szabadcsapat” hősei, kapitányai békés sírkertekben pihennek ma már, lázadó küzdelmeik, egymással folytatott vitáik az utókorra maradtak: megérteni és megítélni őket az irodalomtörténetírás feladata. Közülük is talán Féja Géza volt a leginkább lázadó, őnéki igazán a vita, a szellemi harc volt éltető közege. A lázadás megelevenedett szobraként szónokolt és vitatkozott valaha, szíjjas alakja és tüzes egyénisége a népi mozgalom egyik fontos szervező ereje volt. Kuruc ősöktől származott, s erre igencsak büszke volt. Maga is lázadó kuruc kívánt lenni, a régi korokban Dózsa vagy Rákóczi mellett lett volna helye. Lőrinc pap szeretett volna lenni egy seregben, amely a parasztság jogaiért: a földért és szabadságért száll síkra. De lehetett volna félelmetes parlamenti bajvívó is: szópárbajok hőse, ha lett volna igazán magyar parlament. így lett belőle egy mozgalom: a népi „szabadcsapat” önkéntes, gyakran mamagányos harcosa, aki a tüzes vitában és a konok ellentmondásban találta meg a kedvére való harci terepet, és gyakran került olyan helyzetbe, hogy nemcsak ellenségeit támadta, hanem barátait, lehetséges szövetségeseit is. Féja Géza szerepét a felszabadulás előtt nemcsak a „szabadcsapat-harcmodor” szabta meg; ez a szerep magában hordozta a „szabadcsapat-taktika”, a megosztott hazai progresszió tragédiáját is. Szenvedélytől fűtött egyénisége, szinte természetes módon, a költészetben találta meg először az önkifejezés eszközét. Aki Magyarországon szembe akart fordulni a társadalom adott rendjével, és küzdeni akart az igazságtalanság ellen, az először hagyományosan versben lázadt, verset írt. A fiatal tanár is, ahogy átélte a világháborút, a forradalmakat, s elhagyni kényszerült szülőföldjét, vidéki magányában költői pennát ragadott: Egyarcú lélek című kötetében egy fiatal ember érzelmi tájékozódásáról tett vallomást. Aztán mindinkább belesodródott a szerveződő mozgalomba: a népi írótábor előőrsei közé került. Ott volt Szabó Dezső, majd Bajzsy-Zsilinszky Endre oldalán, szerepet vállalt a Bartha Miklós Társaságban és a falukutatók között, osztozott az Új Szel le- mi Front hiú reményeiben, állandó cikkíróként dolgozott az Előőrs, a Szabadság, a Magyarország szerkesztőségében, részt vett a Válasz, a Kelet Népe és a csehszlovákiai Magyar írás körül folyó munkában. A harmincas években egyike volt a kor meghatározó publicistáinak: fáradhatatlanul vitázott, harcolt, szervezett. Közéleti tevékenységének legnagyobb, immár történél mi érdeme, hogy egyike volt a Márciusi Front szervezőinek: 42
