Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 1. szám - MŰHELY - Katona Imre: Egyfiatal néprajzi kutató pályaképe (Kósa László munkássága)
Azt hiszem, e kitűnő kalauznak még több kiadása is lesz és azokban mindig lesz egy- egy új fejezet is) — mint pl. most a 2. kiadásba iktatott tánc —; az állandó szerkezet keretén belül pedig helyet kapnak majd a mindenkori legújabb tudományos eredmények. Bármennyire nem iskolai tárgy is a néprajz, élvezetes „tankönyvet” kaptunk kézbe. 2. A Filep Antallal írt másik mű: A magyar nép táji-történeti tagozódása című szintén két kiadást ért meg, mégpedig gyors egymásutánban: az Akadémiai Kiadó 1975-ben jelentette meg mindkettőt, de már egyik sem kapható. E kézikönyv egészen más jellegű, mint az előbb ismertetett bevezető, voltaképpen a készülő Néprajzi Lexikon vonatkozó címszavait tartalmazza. Annyira őrzi annak szerkezetét, hogy nem földrajzi, hanem betűrendben következnek az egyes címszavak, ill a tájak és népcsoportok. Ez egyrészt jó, mert így könnyű az egyes fogalmakat megtalálni, de ugyanakkor sok hátránya is van: elszakít egymással összefüggő tájakat és csoportokat és sem történeti, sem pedig föld rajzi sorrend vagy egymásutániság nem alakul ki. A következő lépcsőfok minden bizonnyal egy ilyesfajta szintézis lesz. A magam részéről hiányolok még egy térképet is, legalább olyat, amilyent az Apáról fiúra c. kötetben közöltek. E kötetben bevezető tanulmány is van, melyben a népcsoportok jelentőségét, fogalmát és kutatásuk történetét Kosa László összefoglalja. Szerencsésen birkózik meg oly nehéz feladatokkal, mint a máig vitatott elnevezések, vagyis a terminológia kérdései. Elfogadható az a kettős osztályozás is, amely szerint vannak magukat külön népcsoportoknak tartó, ún. mi-tudattal rendelkező közösségek (jászok, kunok, székelyek stb.) és velük szemben olyanok, akiket éppen hogy a környezetük választ külön, nem egyszer gúnyos mellékízzel (pl. a göcsejiek, matyók stb.) egyebekben pedig a földrajzi környezet (Sárrét, Sárköz stb.) vagy csak a közigazgatási beosztás (Vas, Somogy, Szat- már, Szabolcs, Hajdú stb.) határai különítik el az egyes népcsoportokat. Az egyes népcsoportok itt súlyuknak megfelelő terjedelmet kapnak, nyilvánvalóan többet írnak az Alföld egészéről, mint annak kisebb tájairól. Kosa vállalta az Alföld és a környező területek, valamint az erdélyi csoportok, Filep pedig a Dunántúl és a Felföld ismertetését. Minden szócikk valósággal egy-egy kis monográfia: az elnevezés, a történeti múlt, a többi népcsoporttal való viszonyítás jellemzi az ismertetést, nem pedig valamiféle aprólékos, egyes jelenségeket részletező leírás. Kosa László Tálasi István alapján így foglalja össze a népcsoportok kutatásának lényegét: ,,a tájilag-történetileg kialakult csoportok kutatása nem más, mint a magyar népi műveltség analitikus fölbontása.” Munkájuk nagy előrelépés, eredményeikben benne van Tálasi István professzor elődeinek — Viski Károly, Győrffy István és mások — eredményeit oly nagy gonddal tovább építő — egyetemi előadása is, melyre a szerzők hivatkoznak is, de én megfelelőbb módon tettem volna! Kosa László eddigi szakirodalmi működésének kétségkívül a Gyorsuló Idő-sorozatban Néphagyományunk évszázadai címmel megjelent tanulmánykötetkéje a csúcsteljesítménye. Senkit ne tévesszen meg, hogy e könyv kis terjedelmű, tudománynépszerűsítő jellegű és könnyed stílusú, ez a műfaj kedvéért íródott így. Valójában sorskérdésekre, alapvető jelenségekre kapunk itt a néprajz és társtudományai segítségével adható legmodernebb és legszínvonalasabb választ. Ezer esztendő ível itt át fejünk felett, melynek nagy korszakait Kosa nem évszám és nem is a köztörténet megszokott szakaszolása, hanem a népi kultúra nagy váltásai szerint rendez el a valóságnak megfelelőbb egymásutánba. Nézzük ezeket közelebbről! Szerzőnk a még ma is sok mindent belepő romantikus ködöket igyekszik eloszlatni őstörténetünk honfoglalás előtti és körüli szakaszairól írott feltűnően józan fejezetében, melyből megtudjuk, hogy ún. keleti örökségünk gazdagabb volt ugyan afeltétele83
