Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 10. szám - SZEMLE - Németh Lajos: Bánszky Pál: Tóth Menyhért
nem ismerték, hiszen csak rá kell nézni, a mű magáért beszél, nem kell magyarázat, sok beszéd, csak nézni kell, engedni hatni magát a művet, a belőle feltárulkozót. Valahogyan így vagyunk Tóth Menyhért művészetével is. Sokáig néhány festőn és művészet- történészen kívül azt se igen tudták, hogy létezik. Még azt se lehetne róla mondani, hogy a képző- művészeti élet perifériáján élt volna: azon is túl volt. Mikor a hatvanas években hallani lehetett néha a nevét, akkor is jobbára csak anekdotákat különcségeiről, különös életéről és hogy kedvenc vesszőparipája a „fehérben fehérrel való festés”. Pedig már voltak ekkor olyanok, akik felismerték értékét, mint például B. Supka Manna, Solymár István, Aszalós Endre vagy Bánszky Pál, mégis mindez szűk körben maradt. Néhány műgyűjtő is felfigyelt ugyan rá, köztük a kitűnő szemű Köves Oszkár és 1964-ben Hódmezővásárhelyen a műveit is bemutatták, mégis lényegében elszigetelt és ismeretlen maradt. 1969-től kezdve változott a helyzet, ekkor mutatta be ugyanis képei egy részét a budapesti VI. kerületi Hazafias Népfront helyiségeiben — igaz, hogy kiállításra alkalmatlan körülmények között. A szakma azonban ekkor figyelt fel rá. Perneczky Géza „Tóth Menyhért megtalálása” címen lelkeshangú cikkben köszöntötte. Néhány év múlva pedig hirtelen megváltozott minden, Tóth Menyhért művészetét felfedezték, sőt divatossá is vált. Az 1976-os nagy műcsarnokbeli bemutató, a Művészet folyóirat „Tóth Menyhért- száma”, külföldi kiállítások és a szuperlatívuszok- tól sem mentes kritikák mind e változást jelezték, mutatták, hogy a művészeti közvélemény gyorsan, némi lelkiismeretfurdalással igyekszik pótolni az elmulasztottakat. Mi volt az oka annak, hogy Tóth Menyhért tagadhatatlanul kitűnő művészete oly sokáig ismeretlen volt! Minden bizonnyal sok véletlen és életrajzi tény is közrejátszott ebben. Mert festményeinek a stílusa eltér ugyan a negyvenes-ötvenes években uralkodó irányzatokétól, de ebben nem állt egyedül. Ezekben az években többen kiszorultak a művészeti közéletből, a szakma azonban tudott róluk, ha nem is szerepeltek a tárlatokon, ott voltak azonban műveik a kortárs magyar képzőművészet „képzeletbeli múzeumában”. Tóth Menyhért sokáig abból is kimaradt. Pedig műveinek stílusa, ha egyéni és a magyar képző- művészetben rokontalan is, mégis valamiképp beleilleszkedik a modern festészet nagy áramkörébe. Elkülönült azonban Tóth Menyhért sajátos világképe, életfelfogása, életmódja és ez okozta kívülmaradását. Bánszky Pál okos kis könyvének a legnagyobb erénye, hogy sokrétűen elemzi Tóth Menyhért sajátos világát, egyéni filozofikus világképét és azt, hogy miként sarjadt ebből művészete. Az az őszinte panteizmus, amely már- már archaikus képletként jelentkezik Tóth Menyhért világképében és művészetében, korunkban már ugyancsak ritka jelenség. Hiszen a modern művészetben, az „egyéni mitológiák” divatjakor sokasodnak a különféle archaikus, az európai gondolkodástól távoli filozófiákon táplálkozó, mítoszt áhító, nosztalgikus ideológiák, az en-budd- hizmus, az okkultizmus, az irracionalizmus különféle változatai, —ám többnyire mindez inkább intellektuális elhatározás, csömör, illúzióvesztés következménye, kiábrándultság utáni menekülés. Tóth Menyhértnél azonban egészen másról van szó. Számára minden, az emberi-állati és növényi organizmus eredendő egysége, a dolgok szüntelen metamorfózisa magától értetődő jelenség, a létezésnek és világeszmélésének a szükségszerű velejárója, oly természetes számára tehát, mint volt a régi közösségek számára mitológiájuk, kozmikus valóságértelmezésük. Tóth Menyhért világképét életmódjával is hitelesítette. Mikor az emberiség megteremtette a bibliai mítoszt, a történelem Tóth Menyhértjeire gondolt, amikor megfogalmazta a „boldogok a lelki szegények” elvét. De hogyan válik mindez művészetté! Mert ha Tóth Menyhért csak ösztönösen kivetítené magából panteisztikus érzelmeit — még lehetne a naív festők rokona is, akár folytatott főiskolai tanulmányokat, akár nem. Tóth Menyhért azonban panteisztikus életérzését, a létezés lényegének érzett szüntelen metamorfózist oly raffinált festői eszközökkel adja elő, a rózsaszínes lilától át- rezegtetett fehéreknek olyan gazdag és összehangolt árnyalatait vonultatja fel, hogy vaskos tévedés lenne művészetével kapcsolatban ösztö- nösségről beszélni! Ha művészetét csupán a festői minőség, kifinomultság szempontjából néznénk, akkor is a legjobbak közé sorolhatjuk de mennyivel több van ebben a művészetben! Bánszky Pál először tett rá kísérletet, hogy gondolatébresztő cikknél nagyobb terjedelemben, az életút és az életmű főbb állomásait is elemző tanulmányban mutassa be Tóth Menyhért művészetét és ezzel megindítsa azt a tudományos indítékú kutatást, amely a felfedezés heurisztikus örömén túljutva, objektív kritériumok alapján elemzi Tóth Menyhért nagy dimenziókat magábafoglaló művészetét. Megbízható munkával rakta le az alapokat. (Mai Magyar Művészet sorozat. Képz. Alap Kiadó. Bp. 1978.) NÉMETH LAJOS 96
