Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 10. szám - MŰVÉSZET - Pap Gábor: Zománc, Kecskemét, 1978 - Címszavak és kérdőjelek
PAP GÁBOR MŰVÉSZET ZOMÁNC, KECSKEMÉT, 1978 - CÍMSZAVAK ÉS KÉRDŐJELEK Lehetséges és valóságos célkitűzések ,,Különböző fórumokon számtalanszor elmondtam már, most mégis megismételném: minthogy a művésztársadalom egésze egyszerre sohasem lehet munkában („munkán” itt most kifejezetten közületi megbízásra készülő mű tervezését, illetve kivitelezését értem), továbbá mivel a közületi megbízások túlságosan is költséges vállalkozások ahhoz, hogysem ezek megvalósítása közben kedvére kísérletezgethetne a művész egy-egy merészebb, szokatlanabb megoldással, tehát — sportból vett hasonlattal élve — úgy látszik, itt is szükség van gyakorlópályákra, még pontosabb kifejezéssel: edzőtáborokra, ahol a hazai művészet tartalék válogatottja, külföldi, tapasztalt edzőpartnerekkel összeeresztve, ideális körülmények között készülhet fel a majdani nagy feladatokra.” (Zománcművészeti Alkotótelep, Kecskemét, 1977., katalógus, 9. o. — a Művészet/77 c. almanach nyomán.) Ez a feladat-körvonalazási kísérlet jó két—két és fél évvel ezelőtt született, még a hazai szimpozion-mozgalom fellendülő szakaszában, és végeredményben kollektív bölcsesség terméke. (Még akkor is, ha írásos megfogalmazása történetesen tőlem származik, s így most sem tudom egyéb forrásból idézni.) Ma, az extenzív fejlődés szakaszának lezárulása után kicsit szkeptikusabban, mindenesetre tapasztalatokban meggazdagodva, s így lényegesen kevesebb illúzióval szemléljük az alkotótelepi mozgalom alakulását, jövőbeni esélyeit, egy-egy mú'vésztelep esetében is, de egyetemlegesen is. Ennek tünete lehet, hogy a kijelentő vagy éppen felszólító mód helyett ma szívesebben használjuk a feltételest, és ilyen irányú fejtegetéseinkben mindinkább uralkodó szerephez jutnak a kérdő mondatok. Azt hiszem, az edzőpálya-hasonlat sem áll meg ma már egy hozzá toldott kérdő mondat nélkül. Hangozzék ez így: nem tekinthetők-e szimpozionjaink a művészet iránti másodlagos keresletteremtés (egyfajta szellemi „részletfizetéses rendszer”) fórumainak — is? Ez a feltételezés mindenesetre jól összhangba hozható olyan, egyébként nehezen értékelhető tényekkel, mint hogy 1. alkotótelepeink egy része (és éppen az átgondoltabb programok alapján dolgozók) fokozatosan áttér a műtárgy-megvalósításról a probléma-felvetésre, illetve -megoldásra, és ezenközben az esztétikai mércével mérhető műalkotások mintegy „felszívódnak” jobbára hallgatólagosan, bár olykor (például Velem vagy Kecskemét egy-egy időszakában) nyíltan is kiiktatódnak a munkamenetből; 2. a kereslet—kínálat ismert törvényeinek engedelmeskedő műpiaci gyakorlat mindenképpen arra szorítja az ilyen gazdasági struktúrákban dolgozó művészeket, hogy az „elavítás" tényezőjét eleve építsék bele alkotásaikba; erre szabad utat biztosít nekik, sőt mintegy rászorítja őket az alkotótelepek jelenlegi szervezési szisztémája, amely az esetről esetre megszabott időhatárok között szükségszerűen bekövetkező műtárggyal-telítődés kereteit-korlátait adottnak veszi, és az ilyen telítődéseknek csak úgy tudja elejét venni, ha az alkotótelepeken időszakról időszakra felhalmozódó művészeti „késztermékeket” (amennyiben ilyenek egyáltalán születnek — vö. az 1. pont79
