Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 10. szám - MŰHELY - Romsics Ignác: Az „őszirózsás” forradalom a Duna-Tisza közén

MŰHELY ROMSICS IGNÁC AZ »ŐSZIRÓZSÁS« FORRADALOM A DUNA-TISZA KÖZÉN 1. A NEMZETI TANÁCSOK MEG­ALAKULÁSA, ÖSSZETÉTELE ÉS MŰKÖDÉSE .. ezt a háborút elvesztettük” — jelentette ki 1918. október 17-i parlamenti beszédében gróf Tisza István, a hadviselő magyar kormányzati politika élő szimbóluma. Megállapítása tükrözte a szembenálló felek erőviszonyait, a központi ha­talmak győzelmi illúzióinak végleges szertefosz- lását. 23-án a függetlenségiek, polgári radikálisok és szociáldemokraták deklarálták az ország újjá­szervezését tervező Magyar Nemzeti Tanács meg­alakítását. Október 28-án a Hadik-kormány kine­vezésére készülő József főherceg ellen és a Ma­gyar Nemzeti Tanács mellett tüntető tömeg ösz- szeütközött a Lánchidat őrző rendőrkordonnal. 29-én — tiltakozásul — félórára leálltak a buda­pesti gyárak, demonstrációkra került sor Debre­cenben, Szegeden, Miskolcon. 30-án este Pesten kitört a forradalom. A fővárosi eseményekre elsősorban a térség legnagyobb mezővárosainak lakossága reagált. A Károlyi-párt kiskunfélegyházi szervezete október 18-án „nyílt levelet” intézett a város július végén megválasztott képviselőjéhez, Fazekas Ágoston alispánhoz. A levél felszólította Fazekast, hogy vagy tegye magáévá a „teljesen önálló és függet­len” Magyarország programját vagy mondjon le mandátumáról. A Fazekas és a Holló Lajos halála után a Károlyi-párt kiskunfélegyházi szervezeté­nek élére került fiatal ügyvéd, dr. Horváth Zol­tán között kibontakozott sajtóvita különösen a Szociáldemokrata Párt és a nemzetiségi kérdés megítélésében éleződött ki. Fazekas provokatív válaszára Horváth Zoltán a következőket jelen­tette ki: „1. azt akarjuk, hogy a szociáldemokrata párt is elnyerje az ország sorsának intézésében az őt megillető helyet; 2. nem akarjuk, hogy az egységes magyar állam darabokra szakadjon; 3. a hazánkban lakó nemzetiségeket nem biztatjuk, hogy az országot darabokra szaggassák, de velük, mint testvérekkel óhajtunk élni.” A kecskeméti „függetlenségi pártok és körök” október 21 -i gyűlésükön értékelték a legutóbbi hetek katonai és politikai fejleményeit. A gyűlés­re beterjesztett, s ott némi módosítással elfoga­dott határozati javaslat követelte a „politikailag, katonailag és gazdaságilag, külügyi tekintetben is teljesen önálló, egyetlenegy államtól sem függő, független Magyarországot”, „Az országos tör­vényeknek tiszta, demokratikus alapon való fej­lesztését, a népuralom és elvei érvényesülését”, a nemzetiségek „teljes” politikai, gazdasági és kulturális egyenjogúságát, végül az új kormány haladéktalan kinevezését. A kiskunfélegyháziak- hoz hasonlóan a kecskeméti függetlenségi szer­vezetek is ragaszkodtak Magyarország területi integritásához, s leszögezték, hogy a nemzetisé­geknek adó engedmények nem érinthetik az or­szág állami egységét. A törvényhatósági bizottság elé október 31-én terjesztett határozat lényegé­ben megegyezett Károlyi október 22-i parlamen­ti beszédében ismertetett központi pártprogram­mal, noha nem foglalkozott Horvátország jövendő státusával. A liberális szellemű polgármester, Sándor István kezdeményezésére október 29-én délután mintegy 50 személy részvételével párt­közi értekezlet tanácskozott a városházán. Az egyik résztvevő visszaemlékezése szerint vala­mennyien „veszélyben a haza szellemben beszél­tek és ezért valamiféle társadalmi szervezkedés szükségességét hangoztatták”. A jogakadémiai diákság esti és éjszakai békés szimpátia tüntetése után e tanácskozás eredményeképpen alakult meg 30-án az Ideiglenes Nemzeti Tanács, amely röplapon szólította fel a város lakosait, hogy csat­lakozzanak a „haza megmentésére alakult” Ma­gyar Nemzeti Tanácshoz, s hogy a Magyar Nem­zeti Tanács „végleges kecskeméti szervének” megalakítása céljából november 1-én reggel gyü­lekezzenek a Kossuth téren. Bár a ceglédi, nagykőrösi és kiskunhalasi füg­getlenségi szervezetek hasonló megmozdulásairól nem tudunk, a fővárosi események fogadtatása ezekben a városokban is hasonló lehetett. Erre utal a Kiskunhalason állomásozó Hefty Richárd főhadnagy memoárja, amely az október végi na­pok hangulatát így adja vissza; „Ott már érett a forradalom. Este a tiszti étkezdében a Pestről újonnan érkezett tisztek sugdostak titkos akciók­ról, tízek tanácsáról, [. . .] az újságokat valóság­gal ették és verték az asztalt Károlyi miniszter- elnöksége mellett. . . A konzervatív keresztény rész hallgatott.” Továbbá az, hogy a Ceglédi Népkör és Gazdasági Kör, valamint a független­ségi párt „nagybizottsága” —a Duna—Tisza közi pártokés társadalmi szervezetek közül elsőként — már 30-ára, ill. 31-ére bejelentették csatlakozá­sukat a Magyar Nemzeti Tanácshoz. Ilyen előzmények után érkezett meg október 31-én a Károlyi-kormány kinevezésének híre és a Magyar Nemzeti Tanácsnak az a távirata, amely csatlakozásra szólította fel a vidéki városokat. Ez 59

Next

/
Thumbnails
Contents