Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 1. szám - MŰHELY - Balogh László: Ady Endre Száz hűségű hűség c. versének elemzése
BALOGH LÁSZLÓ ADY ENDRE SZÁZ HŰSÉGŰ HŰSÉG ClMŰ VERSÉNEK ELEMZÉSE Adynak e verse az 1913 március végén megjelent A Magunk szerelme című kötetében található. Megalkotása azonban jóval korábbi: nem sokkal A menekülő Élet (1912. január vége) után keletkezhetett. Első közlése a Nyugat 1912. április 16-i számában történt. A Száz hűségű hűség Ady egyik legtöményebb, szerteágazó motívumrendszert mozgósító költeménye. Már a vershelyzet is igen sűrített, gazdag motívumokból egybeszerkesztett kép: Alakos játék, százszor-zárt titok Hős, futó bölcse újból és megint Állok süppedten szókimondó bajban. Az ábraszerűen felidézhető „állok süppedten” külső, testi állapotot közöl, valaminek az okát; a „szókimondó bajban” pedig benső, lelki állapotot, a külső helyzet okát. Nem kétséges, hogy Ady ezt a képet önmagáról rajzolta, s annak „tárgya”: a „bölcs” saját maga. De a helyzet: a szókimondó bajban süppedten álló bölcs már nem ábraszerű közlésével érdekes, hanem jelképes jelentésével. Annyi már sejthető, hogy a vershelyzetben Ady alkotói létállapotának, lelkiállapotának egy különleges helyzetét modellálta, vagyis önmagát, alkotói személyiségét választotta ki vizsgálatra az objektív valóság lehetőségei közül. Azt sem nehéz megfejtenünk, hogy a „bölcs” nem szó szerinti, ábraszerű jelentésével értelmezendő, hanem többjelentésű metafora: az alkotó, gondolkodó költő jelképe. Miért tartja magát Ady „futó” és „hős” „bölcsnek”? S miért „bölcs”? Igaza lehet Földessynek, amikor úgy vélekedik, hogy Ady mindig gyorsan működő asszociációs képzeletében a „futó bolond”, képzete helyettesítődön hirtelen ugrással a köznapi használatban éppen ellenkező értelmű szóval. Ez több mint valószínű, hiszen a „bolond” konvencionális jelentését Ady mindig új tartalommal telítette, s kihívásként dobta oda kora társadalmának és értetlen közönségének. Számára a „bolond” átértékelődött és a megértés reménye nélkül, de mégis daloló költő, a „bölcs” jelentését vette át. „Milyen kevés öröme volt/ Ennek a bolond dalolásnak” — írja Most pedig elnémulunk című versében. A Ki látott engem?-ben is ilyen értelemben kérdez: „Bolond tüzem alágyújt-e szíveknek?” Már 1903-ban így vélekedett egyik cikkében; „ ... a mi küzdő őrültségünkben rendszer van, s ez a bolondság bölcs bolondság:” (Levél az apámhoz). Legközvetlenebbül pedig egy 1909-es cikke világítja meg e vers képét; „A zseni egy anakron szükség, baleset a saját kora és önmaga számára, futó bolondja a jelennek.” (Amiről Páris beszél). A „hős” és a „futó” motívumok jelentése a műalkotáson kívül egymás mellé kerülve szükségképpen feszültséget teremt. Ady azonban mindkettőt metaforaként használja, s újraminősítésükkel megszünteti e feszültséget. A „hős” ugyanúgy alkotói szerepének jellemzése, mint a „futó”. Az ő alkotói szerepe, hogy „Alakos játék, százszor-zárt titok / Hős, futó bölcse” legyen. Újabb Ady-metafórák: „játék”, „titok”. Ha a „bölcs” az alkotó, a költő jelképe, sejthető, hogy a „játék” és a „titok” a vers, a műalkotás metaforái. A „játék” és a műalkotás, a vers között nyilvánvaló az összefüggés, hiszen mindkettőben bizonyos szabályok, törvényszerűségek érvényesülnek. Joggal használta Ady a vers metaforájául a „játékot”, hiszen költeményeiről így írt a Lelkem szerelmes fattyai-ban; „Villant öröm, játszó szavak”. A játék és a műalkotás között azonban mégis lényeges különbség van. A köznapi értelemben vett játék (kártya, sakk, futball stb.) szabályai előre megadottak, megegyezésen alapulnak. A műalkotásokban működő törvényeket, szabályokat viszont a „Nagyúr”, az alkotó teremti meg, s csupán az adott vers rendszerén belül érvényesen. Ady költői nagyságának, autonómiájának legfőbb igazolója, hogy nemcsak az egyes költemények határán belül törvényteremtő, de alkotási módjának törvényeit, szabályait megőrizve egyszer felfedezett motívumaiból verseken, köteteken átívelően mindjobban kiteljesedő jelképrendszert volt képes teremteni. Ám éppen autonóm törvényei miatt minden műalkotás „alakos játék”, mert a versben a nyelvi jelrendszer közlése mindenkor megtévesztő s a költő által új jelentéssel telített jelekből szerveződik a valódi üzenetet hordozó jelképrendszer. A „játék” és a „titok” egyaránt a vers, a műalkotás metaforája, de minőségük más. A „játék” a költemény technikai megvalósítására, az alkotói folyamatban megteremtendő törvényekre és szabályokra, a kettős kódolás szükségességére utal, míg a „titok” a vers „tartalmára”, az alkotó megfejtendő költői üzenetére figyelmeztet. Adynak a valóság, a lét volt a nagy titok. A „pogány ön-szerel75
