Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 1. szám - MŰHELY - Orosz László: Ady és Katona
HŰHELY OROSZ LÁSZLÓ ADY ÉS KATONA Annak a kutatónak, aki Ady és a régebbi magyar irodalom kapcsolatát vizsgálja, a következő vallomásból kell kiindulnia: . mi Balassáéktól, kurucéktól s Csokonaitól ösztönöztettünk. Mélyebben, éltebben járván, Petőfinél csak bátorságot, Madáchnál, Vajdánál az új poétái civilizációt kellett észrevennünk. Aranynál alig valamit, Aranyt hagytuk zsenijével együtt az ügyes tanítványoknak.”1 Ha végignézzük az Ady publicisztikáját tartalmazó kötetek névmutatóját, nemcsak az említettek, de például Apácai Csere, Berzsenyi, Eötvös, Jókai, Kazinczy, Kemény, Kölcsey, Mikszáth vagy Vörösmarty, sőt egy sereg Katonánál kisebb rangú költő és író neve mellett is jóval több előfordulást jelző adatot találunk, mint a Bánk bán szerzőjének neve mellett. Mégsem hisszük felesleges munkának Ady és Katona kapcsolatát nyomozni. Adyban a magyar múltnak tudatosan kialakított és nagy szenvedéllyel átélt képe állt össze, olyan kép, amelyben új társadalmi törekvések keresték elődeiket: fontos hát felmérnünk mind Ady jobb megértése, mind Katona utóéletének pontosabb ismerete végett, milyen szerep, milyen hely jutott ebben a képben a Bánk bán szerzőjének. Arra, hogy Ady kevésszer említette műveiben Katonát, nem nehéz okot, magyarázatot találnunk. A századforduló idején a Bánk bán nem játszott jelentős szerepet a magyar életben. S színházak ünnepi műsorszámként időről időre előveszik ugyan, de alig-alig keltenek iránta igazi érdeklődést. A Katonairodalom csak az irodalomtörténészek szűk körét érdeklőfilológiai problémákkal foglalkozik ekkortájt. Jellemző, hogy a Nyugatban Ady haláláig mindössze két cikk jelent meg a Bánk bánról: az egyik 1911-i berlini bukásáról, a másik 1915-ben bemutatott filmváltozatáról. Jellemző az is, amit Schöpflin Aladár a berlini kudarc okaival foglalkozó cikkében megállapít: ,,Egy emberöltőn keresztül adta a Nemzeti Színház, becsületből, az aktaelintézés lelkiismeretes unottságával évenként egyszer, s most pár év óta már nem is adja, mert úgy se nézte meg más, mint néhány lelkes gimnazista. Magunkat se vonz és azt kívánjuk, hogy vonzza a külföldet?”3 Természetes, hogy ilyen körülmények között Ady aligha láthatott olyan Bánk bán előadást, amely maradandó élményt jelentett volna számára. Feltételezhető különben, hogy már alsós gimnazistaként, Nagykárolyban megnézte a Bánk bánt. ,, ... az én osztályomból csak Bánk bán előadására lehet járni” — mondja a nagykárolyi élményeket fölelevenítő, Testőr Ella című Ady-novella paptanára.3 Ám sem a Bánk bán befogadására még készületlen kisdiák zsenge kora, sem a Nagykárolyba vetődő színtársulat feltételezhető színvonala nem jogosíthat bennünket olyan gondolatra, hogy Ady Katona iránti érdeklődése itt kezdődhetett. Több okkal hihetjük, hogy amit felsős gimnazistaként Zilahon tanult Katonáról, nyomott hagyott benne. Beöthy Zsolt irodalomtörténetét tanulták akkor, s ez különös nyomatékkai hangsúlyozza a Bánk bánjával sikert el nem érő Katona elkedvetlenedését, a „meg nem hallgattatás keserű fájdalmait.”4 A tankönyv Olvasmányok c. fejezete Gyulai Pál Katona és Bánk bánja c. tanulmányából is közölt egy részt: éppen azt, amely a Bánk bán mellőzésének okaival foglalkozik. Ha más nem is: a mellőzött, meg nem értett lángész, a kiábrándult, megkeseredett ember sorsa élményként raktározódhatott el Adyban. Időrendben első olyan írása, amely Katonához kapcsolódik, egy színikritika: a Bánk bán 1899. jan. 1-i debreceni előadásáról." A fiatal újságíró szokványos színikritikája ez, s legfeljebb azért érdemel említést, mert jelzi, hogy valami nincsen rendjén a Bánk bán és a színház, a Bánk bán és a közönség kapcsolatában. „Az előadás igyekezett méltó lenni Katona halhatatlan művéhez,s hogy egészen nem volt méltó hozzá, részben a szereplőkön, részben pedig a közönségen múlott. Az esti szép számú közönség nem Bánk bánért, hanem az ünnepért verődött össze és sokszor hatott zavarólag az előadásra.” (Csak érdekességként említem, hogy Ady a szereplők közül különösen az Ottót játszó fiatal Ódry Árpáddal volt elégedetlen.) Katonát említő következő cikkét 1905-ben írta Ady a Nemzeti Színház új magyar szerzőket felvonultató ún. magyar ciklusa alkalmából.6 Somló Sándor akkori igazgatót jó szándék vezethette, amikor az az ország első színpadát megnyitotta a kortárs szerzők előtt, de nem tudott válogatni, s nem is igen volt miből. Vagy talán mégis lett volna? Ady erre gondol hat, ami kor így sóhajt fel: „Hejh, Katonajózsef, nem volna ám ma sem jobb sorod.” Az igazi tehetség elvész az ügyeskedő törtetők között, mint a maga korában elveszett Katona is. Mert mi is kell a tömegestül jelentkező drámaírók érvényesüléséhez? Keserű tréfával már évekkel ezelőtt így írt erről Ady: „Aki ismeri a betűket, az drámát is. Áki ismeri az Akadémiát, pályadíjat nyer. Aki ismeri a színigazgatókat, annak előadják a darabját. Aki ismeri a klakkot, azt legalább hússzor kihívják a függöny elé. S végre, aki ismeri az újságírókat, az jó kritikát 72
