Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 10. szám - VALÓ VILÁG - Varga Csaba: A harmadik lehetőség hiánya

férjhez bújtak és szülői támogatást kaptak, mert ha megalkudtak is, de megtalálták számításukat. Nincsenek egyedül. Ő meg csak szenved, városba vágyik, álmodozik, nem felejtkezik bele a tanításba, de az albérlete fojtogatja. Pedig lassan hozzáhasonul a falu értékrendjéhez, amely szerint nem a termés a fontos, hanem az érte kapott pénz, nem az iskolai végzettség értékes, hanem egy vagyonos férj megkaparintása. Hasonul, de nem eléggé. Nem annyira, hogy feleségül menjen valamelyik jómódú családhoz. A nyaka mellett pedig érzi a fiú fújtatását, tenyerének lassú vándorlását a derekán, de a heves átölelés, a szorítás elmarad, a fiú túlságosan tiszteli a tanító nénit, nem mer úgy nekimenni, mint egy téesz-lánynak. Kicsit el is bódul a lehetőségtől, hiszen a lány szép, büszke, okos, dolgosnak is látszik, ráadásul tanító, tökéletes feleség lehetne hát, ha megkapná, ám a lány még nem döntött mellette; vár. Nincs hideg kint, amikor kilépnek az éjszakába, botorkálnak a kultúrház udvarán, a Kossuth utcában pislákolnak a lámpák. Bezárkózhatnának a fák árnyék-sátrába, de a fiú nem mer megtorpanni egy csókra. A kezdő mozdulatot a lánytól várja, aki végre belekarolt, többet azonban hiába remél. A tanító néni szótlanul, mereven, felhevülés nélkül vonul be a feloldást nem hozó álomba.

Munka, kereset, hajszoltság

„Szemünkre vetik, hogy a falu 1947 óta nem sokat fejlődött. Bezzeg a szomszéd települések annál inkább, főleg Szabadszállás rukkolt ki. A szövetkezetnek már akad pénze, de nem annyi még, hogy a falut megváltoztassa.” V. Mihály, harmincegy éves, községi párttitkár.

„A faluban folyton átszervezték a gazdasági életet. A gazdák nem önként változtattak. Később mindenki úgy helyezkedett, hogy biztonságban legyen. 1956-ban a parasztok kikönyököltek a kerítésen, nézték, hogy mi történik. A hatvanas évek elején ragaszkodtak a földhöz. A szövetkezetesítéskor sokan úgy érezték, vége a világnak. A gyerekeknek azt mondták: el innen! A falu gerince, a középparaszti osztály tagjai szinte kivétel nélkül elsöpörtek a faluból. Száz olyan családot felsorolhatok, amely akkor megritkult. Ameddig a szőlő bírta, vissza-visszajártak, vitték a bort és a disznótorost.

Máig gondolkodom azon: 59—60-ban csinálhattuk-e volna másképpen? Talán betarthattuk volna a fokozatokat. Valahogy jobb lett volna, ha először családi kezelésben hagyjuk a szőlőt, mint a szomszédos Izsákon. Ésszerűbb lett volna, ha a parasztok előbb csak belépnek, s néhány évig a földet maguk használják.

Fülöpszálláson ezeregyszáz hold volt a szőlő. 1956 után nagy volt a termelési kedv, de ez négy év múlva megtört. Nálunk még a részesmú'velést sem engedélyezték. Szak- szövetkezet sem alakulhatott, heccelték is emiatt afülöpieket.1959-et követően nagyon visszaesett a termelés. Az első években az emberek csak a tartalékból éltek, hiszen az éves jövedelem mindössze 5—6 ezer forint volt. 1963-ban aztán bevezették a részes művelést. Akkor meg kitört az irigység, hogy ki melyik szőlőt kapja. Ma már persze nagyon kevesen vágynak arra, hogy újra egyéni gazdák legyenek.” P. Antal, tizenkét éve vb- titkár.

„Az ötvenes években többen kérdezték tőlem: tiszteletes úr, nem menne el a dolog temetésére? Határozottan nemmel válaszoltam. Hiszen a rosszabb időkben a pap is elment napszámba dolgozni. 1952—54-ben a helyi párttitkár azzal fenyegette az embereket, kihívja a tiszteletes urat, hogy megkapálja helyettük a kukoricát. Ma már elfogadták a termelőszövetkezetet, igaz, ott kevesebbet dolgoznak, nem egyszer többet törődnek a háztájival, ahol egymásnak segítenek, mert lehetetlen napszámost találni. Sajnos oda jutottunk, hogy az a panasz: rettentő sokat güriztem életemben.” B. Károly, harminc éve református pap ebben a faluban.

20