Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 10. szám - Tóth-Máthé Miklós: Mitől rúgott be Csótányos? (novella)
megindulhat a lavina, hiszen ugye Kerekes, Szimatos, Pállai ... De végül is, hát ivott ő abból a vízből?! — Csótányos kartárs — kezdte újra, de most már a Csótányos sem hangzott olyan keményen, inkább kicsit atyaian —, árulja el nekem őszintén, hogy érzi magát? Másnapos ugye? A gyomra akár egy pokol, igaz? — Valóban — nyögte fájdalmasan Csótányos —, akár a pokol. Legszívesebben csak a vizet nyelném egész nap. Az igazgató összeborzongott a vízre, de aztán erőt véve magán cinkosan hunyorított. — Szóval elismeri, hogy nem akármilyen kisüstit ivott a névnapomon? — Hajajj, de mennyire, igazgató kartárs! — Megmondtam — emelte fel ujját a főnök —, én előre figyelmeztettem önöket. A falumból én nem hozatok akármilyen pancsot, onnan csak tiszta forrásból merítek. — Igen, ez valóban tiszta forrásból volt merítve — helyeselt meggyőződéssel Csótányos —, nagyon is tiszta forrásból. — Na látja — bólintott az igazgató —, tudtam, hogy jól fogják érezni magukat. De arra azért mégsem számítottam, hogy ennyire nem bírja az italt. Hiszen valósággal úgy kellett hazacipelni, mint egy cementeszsákot. — Sajnos — legyintett önmagát korholóan Csótányos —, ritkán iszom és akkor nagyon hamar a fejembe száll . . . Miért? Csak nem . . . nem csináltam valami bolondságot? — Nem ... dehogy — sietett gyorsan megnyugtatni a főnök —, de azért jobb, ha máskor vigyáz egy kicsit . . . Nézze, én szeretem, ha a beosztottaim másnap is teljes értékű munkát végeznek, még ha előző este az igazgató névnapját is ünnepelték. Magán meg látszik, hogy legszívesebben lefeküdne. Igazam van? — Hát ami azt illeti. . . — Akkor tudja mit, ne mondja, hogy kőszívű vagyok, erről a napról elengedem. De holnap aztán frissen, fitten, mindent bele! . .. Mintha semmi sem történt volna! Értjük egymást, Csótányos kartárs? Csótányos megértőén bólintott, aztán egy „hálásan köszönöm igazgató kartárssal” lassan kiment. A főnök utána nézett és ekkor a beosztott zakójának a hátán, ott fent a két lapocka között, furcsa gyűrődést vett észre. Akár egy nevető száj, úgy tágult ki, húzódott össze az a gyűrődés, hangtalanul, mégis nagyon kifejezően, mintha csak odarajzolták volna. És ahogy a hát mozgott, úgy vigyorgott, röhögött az az átkozott gyűrődés is! Az igazgató bambán bámulta a távolodó hátat és amikor az ajtó becsukódott Csótányos után, különös gondolatok kezdtek motoszkálni a fejében. Valóban jogosan ül itt ebben a székben? Nem jobban tenné mégis, ha a leváltását kérné? Igaz, még két éve van a nyugdíjig, de addig vajon hányszor kell szembenéznie Csótányos, Kerekes, Pál lai, Szimatos és egy csomó másik beosztott hátával . . .? És ezek a hátak— micsoda pofátlanság! — néha sokkal beszédesebbek, némán vigyorgó gyűrődéseikkel, mint az arcok. FOLYÓIRATUNK SZERKESZTÉSÉBEN KÖZREMŰKÖDNEK BUDA FERENC (főmunkatárs) GOÓR IMRE PINTÉR LAJOS ZÁM TIBOR 14
