Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 9. szám - VALÓ VILÁG - Fülöpszállás - madártávlatból - Mózes Lajos: Első pillantásra

Valószínűleg a falubeliek számára is. Temesit már Pesten is lengyel turistának nézhette bárki, hosszú haja, farmeröltönye, és főleg türkizkék hátizsákja miatt. Melyből kikandikált a csőretöltött magnó és pálinkásüveg. Engem talán jóakaratú szakállas taljánnak, hiszen később úgy emlegetett mindenki, hogy „most ment el a fekete ember”. Csaba viszont tökéletesen beillett a faluképbe, Móricz Zsigmond-bajuszával, Móricz Zsigmond-mosolyával.

Miután szállásomra megérkeztem S. Ferihez, mindjárt láttam, nem is olyan egyszerű és célszerű falu ez. Nehéz lesz úgy írni róla hogy „pör” nélkül megússzam a vállalkozást. Hiszen más az, amit mindenki tud, és más az, ami nyomtatásban megjelenik. Ha mindenki tudja nem baj, „na és aztán!?” de leírva indulatokat kavar, perre ösztökélhet. Hogy a falu legérdekesebb emberénél kaptam szállást, ez engem akkor sem optimizmussal töltött el. Inkább szerettem volna a szakmunkástanuló intézet vendégszobájában lakni, amiről sine ire .. .könnyű írni, de hát a Temesi elcsaklizta előlem. Utólag már ő bánta a legjobban, hiszen Ferivel jól megértették volna egymást. No nem mintha mi veszekedtünk volna, sőt, nagyon jól megvoltunk. De végig, ezen vállalkozás során éreztem mekkora hátrány az, ha valaki — mint én — nem ihat szeszt. Mennyivel nehezebb kontaktust létesítenie, információkhoz, segítőtársakhoz hozzájutnia. Fülöpszálláson sokat isznak. Mondhatnám azt is, hogy megteszik a magukét az országos átlag érdekében, de nem mondom, mert szerintem többet is. Mentségként még felsorolhatnám, hogy nehéz fizikai munka, a kulturált szabadidő-eltöltés szervezeti hiánya, ecetere, de nem lenne érdemes, mert egy bort, pálinkát termelő falu részéről ez se nem szégyen, se nem kellemetlen. Nekem volt az, hogy nem ihattam velük.

S. Feri, szállásadó gazdám és csendes barátom az előbb említett műfajban a falu élenjáró egyéniségeinek is a legfelső szintjét teljesítette, naponta. Bár foglalkozása homlokegyenest ellentétes volt szenvedélyével (tejet gyűjtött) mégis harmóniában élt a világgal. Nem itta a tejet, csak gyűjtötte a Tejipar részére. Magas, erős, halkszavú ember. Szülei terménykereskedők voltak, gazdag emberek, egészen az államosításokig. Feri ötvenhatban disszidált, évekig Franciaországban élt, aztán mégis hazajött. A falu legszebb kunfajta lányát vette feleségül, gyerekei is születtek tőle. Vállalkozó kedvvel maszek villanyszerelésre adta a fejét, amibe az akkori, még kevésbé tisztázott körülmények miatt belebukott. Ült is érte Kecskeméten. Házassága felbomlott, egyedül maradt az emeletes házban, a „kísértetkastélyban” ahogy én neveztem. Mert attól a naptól, hogy elment az asszony, a házban megállt az idő. A földszinti fodrászműhely, konyha pontosan ugyanúgy maradt, ahogy az asszony elhagyta, megtoldva azzal a racionális ténnyel, hogy keltetőgép és kiscsirkék került bele. Képzeljünk el tehát egy szépen berendezett konyhát, tányérok és díszek a falon, evőeszközök és edények az asztalon, középen sipítozó naposcsibék és mindent ujjnyi vastagon borít a por és a sárga csibetáp. Csak az emeleti szobákban lehet élni, ott egy jóságos nőrokon rendet csinál hetente. A házban állandó a félhomály. Ahogy a szobámban felhúzom a redőnyt, láthatóvá vállnak a vastag porrétegek, a légy-múmiák a két ablak között. A falon az esküvői portré: Feri és felesége, még nagy egyetértésben, ünneplőben. A vitrinben porcelán csecsebecsék, horgolt térítők.

Az ablakból a szomszéd ház baromfiudvarára látni. Akkor még nem tudtam, hány keserves percet fognak nekem szerezni az oktalan és exhibicionista kakasok. Diadalordításaiktól zengett a környék. Később, hogy jobban megismertem az életüket, még a filmezés gondolatát is felvetettem egy barátomnak. Ma már, hogy többet tudunk az etológiáról, úgy látom sikeres filmet készíthettünk volna.

S. Feri udvarán a legszembetűnőbb jelenség volt a Róka. Vasketrecben őrizte, nagy gondot fordított rá. Etette, itatta, kényelméről gondoskodott. A környékbeli gyerekek

39