Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 9. szám - Mocsár Gábor: Széngáz (elbeszélés)

— Mifélét? Mifélét? Hát cikket ... — és bizonyisten nem emlékeztem, mit is diktáltam tegnapelőtt.

— Tudod, kit lepleztél te le abban a cikkben?

— Az ám! —Eszembe jutott. — Jobboldali szocdemeket! — Nem mondtam ki, de gondoltam: talán Judi szeretőjét.

— Judi apját, te őrült! Hát te nem tudtad, hogy hívják Judi apját? Hogy régi szocialista? Kommunista? — Teljesen kábán hallgattam Marát. Az íróasztal mögé tántorogtam, leültem. — Azt se tudtad, miért olyan süket Judi bátyja, a Jóska mint a föld? — Megráztam a fejemet. Nem tudom. — Azért, mert röpcédulázott, sztrájkot szervezett, bevitték a rendőrségre és ott napokon át verték, süketre verték, hát nem érted? Azért váltották ki az iparengedélyt, mert fekete listán voltak, egyetlen gyárba sem vették fel őket. — Odakint igen gyanús volt a csend. A szerkesztőség máskor csupa zaj, élet és munkahang, link röhögések, ajtócsapkodások, írógépek kattogása, most meg az az őrjítő némaság.

— Mara — nyöszörgős volt a hangom — menj el Judiért. Hívd vissza. Ezt nem teheti meg . . . velem .. . velünk.

— Nem — mondta Mara. — Oda neked kell elmenned. — Ábrándos, pityergős szeme szikrákat szórt.

— Amit te rontottál el, azt te javítsd ki. Ha tudod, egyáltalán.

*

A kapuban felpillantottam a cégtáblára. Sohase figyeltem meg, milyen név van rá kiírva. Minek? Nekem Judi apja csak Béla bácsi volt, a földsüket bátyja meg a Józsi. Judi-t a kimondhatatlan nevű egykori férje neve után tartottuk — hivatalosan — nyilván, nekünk ő csak Judi volt. Judi és semmi más. Judi, a szűz, meg a kapafogú és semmi más. Bementem a jól ismert műhelybe.

Köszöntem — nem fogadták. Béla bácsi a szemüvege fölött felém pillantott, folytatta tovább a munkáját. Kerti locsolónak a fogóját forrasztotta éppen.

— Mi jót csinál Béla bácsi?

Hosszú hallgatás. A munka kötelező figyelme után szólalt meg.

— Hát, uram, amit megrendeltek.

Megint ráhajolt a locsolóra, most a füle következett. Ráillesztette, ráforrasztotta. Sikerült. Akkor, a szemüvege fölött rámpillantva, csakúgy megpihenésképpen ezt mondotta:

— Maga is azt csinálja,azt írja, amit megrendeltek, nem? Megrendelésre dolgozunk.

Az öreg is, meg Józsi is rettentően elfoglalnak látszottak. Józsi például ereszcsatornát hajlított a hajlító gépen. Gép? A fenét. Kézzel tekerte.

Rám se néztek, mintha ott se volnék. Mit tehettem? Kifordultam, mentem be a lakásba. Judi anyja nyitott ajtót. Ő sem fogadta a köszönésemet, de azért beengedett. Nem válaszolt a kérdésemre: Judi hol van?

Judi abban a pillanatban kilépett az ajtón.

— Judi — mondtam, de nem hiszem, hogy hallani lehetett a hangomat. Megismételtem. — Judi... — és még egyszer — Judi! Gyere vissza Judi!

Megrázta a fejét. Hogy nem jön.

— Hát nem érted, hogy átvertek engem. Itt mindenkit átvernek. És én itt senkit sem ismerek ... Judi! Mi lesz, ha te sem írod, amit diktálok! — Judi anyja bement a szobába. Magunkra hagyott bennünket.

— Nagy iskolát jártam ki, Judi. Gyere vissza hát, nem érted, hogy vissza kell jönnöd? Mutatóujját figyelmeztetően felemelte. Szomorúan nézett rám.

14