Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 7-8. szám - Hoppál Mihály: Film és folklór
Aztán a következő „fordítás” akkor következett be, amikor a film nyelvi eszközeinek megfelelően újra átírták az eredeti anyagot. Majd végül egy újabb „ferdítés”, amikor a rajzfilm speciális technikájának megfelelően mégegyszer átfogalmazták a nyersanyagot. S itt még egy hibalehetőség is felmerül, amely a tárgyi világ sematikus megjelenítéséből adódik. Ezután a legalább négyszeri fordítás és átírás folyamat után csak a legritkább esetben maradhatott meg valami az eredeti kulturális üzenetből. Az utóbbi években, Magyarországon a világon elsőként helyes irányba indultak el az alkotóművészek. A Pannónia Filmstúdióban, a magyar rajzfilmgyártás műhelyében több olyan film készült, amely mutatja, hogy a népi kultúra képi világának felhasználása járható út a rajzfilm vizuális kifejező eszközeinek megújítása terén. Elsősorban Reisenbüchler Sándor (A nap és a hold elrablása), Richly Zsolt (Felszállott a páva), Korniss Dezső—Kovásznay György (Házasodik a tücsök) filmjeire gondolunk, de ilyenek a legújabb elkészült népmesesorozat filmjei is. Külön kell szólni Jankovics Marcell munkásságáról, akinél tudatos alkotói program a hagyományos díszítő elemek felhasználása, de hangsúlyozni kell, hogy ez nem jelent szolgai másolást. Petőfi Sándor, XIX. századi nagy költő János vitézének egész estét betöltő rajzfilmváltozata sikeres vállalkozás volt — éppen a jó értelemben vett hagyományokhoz való kötődés miatt. Legújabb munkája egy közismert magyar és nemzetközi mese (típus) megfilmesítése, újabb lehetőségek kimunkálása felé mutat. Tudomásunk van arról, hogy más országokban is törekszenek a nemzeti kultúra reprezentatív alkotásainak a gyermekfilmként való feldolgozására. Végül a szigorú esztétikai értelemben vett filmművészeten kívül esik, de nem a filmgyártáson, mert hiszen ott a legtöbb hasznot hajtó ágazat, a kaland, meg az ún. krimifilmek csoportja. Egyes kritikusok és filmesztéták korábban már felfigyeltek arra, hogy e filmek egy része, különösen pl. a James Bond filmek, a városi nagy tömegek számára az elveszett mesét jelentik. Hátborzongató történetek ezek, amelyekben a népmesék tizenkétfejű sárkánya helyett borzalmas technikai vívmányokkal kell megküzdenie a hősnek, az angol titkos szolgálat 007-es ügynökének, aki természetesen a görög mítoszok félisteneinek minden tulajdonságával rendelkezik és végül természetesen győzedelmeskedik. Hajdani aranykor mítoszok képei elevenednek meg a rendezők munkája nyomán és megszületik hősők nélküli korunk tipikus hőse: a mitikus XX. századi kultúr-hérosz14, a legyőzhetetlen, az emberiség megmentője, a nők bálványa, a furfangos agglegény, az örökké mosolygó és halált megvető titkos ügynök. Nincs mit csodálkozni ezen, hiszen az etnológiai kutatások mai állása szerint nincs kultúra mítosz nélkül, vagyis minden kultúrában van olyan jelenségcsoport, amely leginkább a mitikus gondolkodás segítségével modellálható, csak a mítosz nyelvén mondható el. Más szavakkal a mítosz kulturális univerzálé. Századunkban a film sikerrel illeszkedik a mítoszalkotó szerepkörébe. A hagyományokról — az átadás és átvétel nézőpontjából A fenti gondolatok világosan mutatják, hogy a kultúrában működik egy belső mechanizmus, amely arra irányul, hogy a rendszer folyamatosságát fenntartsa.15 A rendszeren belül a hasonlóság fenntartásához a hagyományok folyamatossága szolgáltatja a „bemenő” információkat. A néprajztudomány szerint a hagyományok átadása és átvétele a nemzedékek között, az „apáról-fiúra” a „szájról-szájra” — jelenség biztosítja a kultúrák folyamatosságát. A kultúra egészében időszakonként egy-egy 72
