Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 7-8. szám - Fehér Zoltán: Bátyai táltos és garabonciás hiedelmek
A kereszténység felvétele előtt a sámán szakrális funkciót is betöltött. A táltosról meg ilyeneket mondanak: „A tátos olyan, mint a pap. Olyan ruhába jár.” „Olyan reverendája vót, mint egy papnak.” „A tátosok imádkoznak minden újholdkor, három este hét óráig szoktak imádkozni az újhold felé fordulva a szabad ég alatt.” Ha tudjuk, hogy a hold újulása megszabja a hónap időjárását, akkor sejthetjük, hogy a táltosok ilyenkor a jó időért könyörögnek. Vagy talán a sokak által ismert pogány imádságot mondják? Új hold, új király Engem hívnak vendégségbe, De én nem mehetek, Elküldöm a betegségemet. Szárazság idején még hívták is a táltosokat. S az egész hiedelemkor magyar eredetét bizonyítja, hogy a faluból itt is, ott is magyar szavakat kiáltottak az égen megjelenő parányi felhő felé: „András, erre gyere, kapsz tojást!” Nagy vihar idején szintén magyarul szóltak a felhőn érkező táltosnak. „Azt mondják, mikor olyan nagy égi háború van, zörgés meg hát ilyen dógok, akkor a tátos kormányozza a felhőket. A sárkány. Ráül a sárkányra és gyeplővel kormányozza. Hallatszott, mikor gyütt a felhő: Dunára tartsd a gyeplőt! Azér a Dunára kormányozza, hogy ott nem csinál kárt a jég a víznek. Ha a határra engedi, akkor a vetést elemészti, tönkre teszi. Ez is az Isten hatalma.” A táltos csak magyarul ért, hisz a következő adat szerint is neki magyarul szólnak, de a kiabálót rácul figyelmeztetik, hogy a táltos ne értse. „Mikor nagy zivatar vagy rossz idő, nagyon zörgött nyáron, akkor szokták mondani: András, ne tarts erre! Magyarul szokták mondani. Olyankor szokott lönni vagy nagy eső, vagy jég, mikor úgy hirtelen szokott felhő jönni. Vót olyan, aki azt mondja: Ne kásze rúgat! (Ne csúfolódj!)” Egy élménymonda a táltossal való találkozásról: „Az én öreganyám kenyeret sütött, oszt akkó elgyüttek a szomszéd gyerökök. Oszt akkó az én öreganyám adott nekik egy lángost. A konyha közepin ősznek lángost. Oszt gyütt egy kódus. Az tátos vót. Hát akkor kérdözte az öreg, hogy mind a maga gyeröke. — Nem, csak ez a kettő. És akkor mondta: — Néni, lögyön szives adni tejet és tojást. — Tejem nincs, tojást azt adok, mer nincs tehenünk. És adott neki tojást. A tátos elindult, és az öreganyám utána nézett. És akkó a tátos is fölemelte a szőrt, és a combja mind vérös vót. És akkor az én öreganyám kérdözte: Bácsi, mi van magával, hogy a combja vérös? Akkó azt felelte neki: — Hát én tátos vagyok, sárkányon ültem, és nem jó húztam a gyeplőt, hanem az erdő felé húztam, és az ágak lehorzsolták.” Egy másik élménymondában is épp kenyérsütéskor toppan be a tátos, s megkapja a tojást meg a tejet. „. . . Akkor a mama rakja be tovább a kenyeret, de az égi háború csak tart. Akkor kimegy az utcára, nézi, hogy gyünnek-e haza a gyerekek, hát a ház hátuljába ül a bácsi, aki benn vót az előbb, és így integet a kezével. A mama megijedt, nem tudta, mit csinál. Közbe jó szép, csendes eső leereszkedett. És azt mondta a mamának a bácsika: — Szerencséd, hogy jólaktam, és így eltávolítottam a rossz időt!” A néphit elemei újabbnál újabb hiedelemmondákban aktualizálódtak. Egy-egy hely, szituáció vagy személy köré egész mondakörök fonódtak. Híres pásztorok voltak Bátyán a Pajikák. Másodlagos ragadványnevük a Dikela valószínűleg Látót jelentett. Egyikük két sor foggal született, másikuk meg 9 évig szopott, természetfölötti erejüket nyilván így nyerték. Embert, állatot gyógyítani csakúgy tudtak, mint rontani. Az öreg Pajika nem volt táltos, „de éppen úgy szokott csinálni, mint szokták a táltosrul is mondani.” „Pajika barátja vót a garabonciás.” 44
