Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 5-6. szám - Veres Pál: Szexológia: Szembefordulás az áradattal

Nehéz napokat élhettek át akkor is, amikor beletörődtek abba, hogy otthon szüli meg a nem így várt unokát.

Sajnálatra méltó F. Albert is, aki elég felnőttnek érezte magát ahhoz, hogy testi kapcsolatot tartson egy vele egykorú lánnyal, de ahhoz már nem volt elég esze, hogy a következményekre is gondoljon. A Kecskeméti Megyei Bíróság őt ugyan nem vonta felelősségre viselkedéséért, de sokkal súlyosabb ítéletet várhat lelkiismeretétől, ha majd egyszer megérti, hogy tulajdonképpen mit követett el.

Hogyan alakult N. Gizella sorsa?

Kimaradt a második gimnáziumból, dolgozni ment. Ez nem az én bűnöm. Több mint négy évtizedes újságírói múltam alatt soha nem írtam olyan jellegű cikket, hogy fiatalok maradjatok ki az iskolából, ne tanuljatok, menjetek segédmunkásnak.

A tények ismerete nélkül csak találgatni lehet, de feltételezhetően az történt, hogy N. Gizellának nem tetszett a kötött iskolai fegyelem, jobban vonzotta a szabad élet kötetlensége, ahol több a szórakozás, ahol könnyebb ismeretséget kötni, ahol több lehetőség kínálkozik közös programokra.

A szülők komoly udvarlónak tekintették F. Albertet, ezzel a hozzáállással nem értek egyet, mert ugye nem lenne helyes egy tizenhat éves lányt megakadályozni abban, hogy társat keressen magának, de egy vele egykorú gyermeket partiképes udvarlónak fogadni szülői felelőtlenség. De, ha már így cselekedtek, helyes lett volna a lányukat felvilágosítani az együttjárás esetleges következményeiről, és arról, hogy miként lehetne a következményeknek elejét venni. Tudom, ez nem könnyű feladat, főleg azért, mert a gyermekek ilyen kérdéseikben sem hallgatnak szüleikre. Hogy miért, erre most nem kívánok kitérni, de azt mégsem hagyhatom szó nélkül, hogy az édesanyja, aki minden édesanyához hasonlóan, aggódik a lánya boldogságáért, miért nem hívta fel a figyelmét arra, hogy nemcsak a terhesség harmadik hónapja után fordulhat orvoshoz. Miért nem küldte a lányát a Család- és Nővédelmi Tanácsadóba, ahol nemcsak a házasság után adnak tanácsot. Lehet, hogy N. Gizella édesanyja nem tud arról, hogy ilyen intézmény létezik?

És ha már teherbe esett a lány, és a fiú nem vállalta a házasságot, a szülők miért engedték eltitkolni a terhességet, miért nem küldték a lányt a terhesgondozóba, ahol a védőnő és az orvos átsegítette volna a lányukat a várható lelki krízisen.

De nem tudom egyértelműen elítélni a szülőket sem, akik mindvégig jót akartak a lányuknak. De a jót lehet rosszul is akarni. Sokat írunk arról, hogy a fiatalok felvilágo- sulatlanok, nem ismerik fel idejében tetteik várható következményeit. A szülőkre ez méginkább vonatkozik. Nem tudják, hogy krízishelyzetben mit kellene cselekedniük.

És végül a legsajnálatraméltóbb figurája az ügynek levelezőm, aki maradiságával dicsekszik, miközben azt hiszi magáról, hogy a jó erkölcs apostola, aki kénytelen a névtelenségbe rejtőzni, mert ma nem olyan időket élünk . . .

Nem hinném, hogy sokkal fiatalabb lennék, mint ő, s kettőnk között csak az a különbség: az én memóriám jobb az övénél. Én ugyanis nagyon jól emlékszem a „régi szép időkre", amikor az újságok állandó rovata volt a csecsemőgyilkosságok históriája. Emlékszik erre a kifejezésre: törvénytelen gyerek? Mert akkor is születtek házasságon kívül gyerekek, és de sokan lettek életük első pillanataiban gyilkosság áldozatai, nem ritkán bajbajutott anyjukkal együtt veszítették el életüket.

A mi társadalmunk segíti a leányanyákat, még akkor is, ha nem tartja követendő példának esetüket, és feladatának tekinti, hogy a nők egészségének károsodása nélkül előzzék meg a nem kívánt terhességeket. A mi szemünkre legföljebb csak az vetheti, hogy nem vagyunk elég eredményesek ennek megvalósításában.

Sokoldalú, nehéz kérdés ez, a fiatalok azonban többnyire megértik a jóakaratú, segítő szavakat. Levélíróm nem érti meg.

54