Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 5-6. szám - Kutasi Gyula: Eljegyzés (novella)
hogy tévedtünk. Amikor kimagoztuk egymás érzéseit, és leolvad a máz, csak egymást fárasztjuk unalmas dolgainkkal. Ez így nem mehet tovább. Tanulni fogok. Balázs lassított a kocsival, kifelé bámult. — Itt laksz? — kérdezte. — Pocsék egy ház, mi? — Ez az? — Az ott — mutattam előre, —, a tizennyolcas. — A legrondább kaszárnya az egész környéken. — A mienk is az — mondta Balázs, odahajtott a járdaszegélyhez. — Hány óra lehet? — Holnap a fél ház tele lesz, hogy kocsival hoztak haza — csikorogva szánkázott le egy redőny. Félszemére szendergett a ház. Balázs ké'rdőleg nézett rám. Elkapta a csuklómat és megnézte az időt. — Szívjunk még el egy cigarettát — kértem. Mintha megéreztem volna, hogy nem találkozunk. SOHA TÖBBÉ. Balázs cigarettájából egy parázs az ülébe hullt. — A kurva életbe. . . — paskolta magát —, egy hete vettem. Még csak ez hiányzott. — ... ehhez a gyönyörű estéhez — mondtam. — Gennyes alak vagy, elhiszed? — Na tessék. Mi bajod van velem? — Megmondom — fordultam szembe. — Mindjárt kell indulnod, igaz? Ne is válaszolj! Tépsz haza, mert várnak, persze, otthon már kevésbé leszel olyan lelkes, mint velem. Biztosan ócsárolod a főzeléket, amit a feleséged meló után vágott össze. Mindent megkritizálsz, elviselhetetlenül utálatos leszel. . . — Ne folytasd! — Miért? — Jó, akkor folytasd. — Ugye, majdnem mindig azt hazudod, hogy annyi a munkád? És ez az állandó hajtás, meg minden, befejeztem. De hát mondd, hogy tudsz így élni?EkkoraHAZUGSÁGBAN. Balázs kinyitotta a lepkeablakot és az aszfaltra pöccentette a csikket. — Na, ebből elég! Én is akarok neked valamit mondani. — Te? — Képzeld. Most szűrjük meg a hülye magyarázatokat, én már féléve különélek — döbbenten hallgatunk. — Úgy hiszem, már akkor mondtam neked, de hagyjuk. Hosz- szú. A furcsa az, hogy ő hagyott ott, és talán ezért, vagy a fene tudja miért, nem meséltem el neked az egészet. Hát ez van. Mintha vattát nyeltem volna, szólni sem bírtam a meglepetéstől. Mint aki meggár- gyult, megbabonázva hallgattam. Macska sompolygott át előttünk az úttesten és bemászott a pinceablakon. Éjféli vadászatra indult. — Jó — mondtam. Egyszeriben minden megvilágosodott előttem. — Holnap találkozunk! — mosolyogtam. — Hogy gondolod? — Ahogy mondom. Holnap NÁLUNK találkozunk. — Egy szót sem értek — bámult rám fagyosan. — Nem baj. Apukától holnap megkéred a kezemet. — Én... Te viccelsz?! Fölvettem a padlóról a táskámat és megfogtam a kilincset. — Eljegyzés lesz! — mondtam komoly arccal, aztán kicsusszahtam az ülésről. Balázs elhűlten bámult utánam. A konyhában álltam. — Nem várunk tovább — mondtam. 42
