Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 5-6. szám - Kutasi Gyula: Eljegyzés (novella)

Nyűgnek még itt volt ez az öreg barlang, egy körfolyosós bérház negyedik emeletén. Most aggályos tisztasággal ragyogott. Iszonyúan elfáradtunk a takarításban, mégsem voltunk elégedettek. Gondolom ez ott árulkodott a tekintetünkben, kitörölhetetlenül.

Úgy képzeltük: valami eltávolíthatatlan ragacs van jelen, amely beívódott a megráncosodott konyhabútor festékrétege alá, a szobák egymást megunt, elálló parkettái közé. Ki tudja? —talán még belénk is.

Amíg volt erőnk, összevesztünk. Hogy min? Minden csekélységen.

Apa a konyha közepén ácsorgóit. Lötyögős, kitérdepelt melegítőjét simítgatta szótlanul.

— így akarod fogadni? — sivította anya. — Tönkre teszed a lányod sorsát.

Apa tekintete akadálytalanul siklott végig a fakó öltözékén.

— Miért? — csodálkozott. Neki megfelelt.

— Ez kész agybaj — nyögtem.

— Ebben? — csipkedte meg az anyagot anya. Mintha hernyókat szedegetett volna le apa válláról, karjáról.

— ... ez egy mocskos szennyes — mondtam. — Mit gondolna rólunk?

— Balázska — szól apa csúfondárosan.

— Balázs! Tessék már átöltözni! — kértem sírásra görbült szájjal, és berohantam a fürdőszobába. Nem húztam el a függönyt.

Anya mozdonyként viharzott a nagyszoba felé, az ajtóból adta ki az utasítást: — Fölveszed a csíkos ingedet és nyakkendőt kötsz!

Ez elég nagy kiszúrás volt apával, elismerem. Apa gyűlölte a „madzagot”. Ha nagyritkán vendégségbe mentek valahová, a megérkezést követő percek után meglazította. Aztán tisztelettel engedélyt kért arra, hogy végképp megszabadulhasson tőle. Talán említeni sem érdemes, hogy mindenkor magadták. Olyankor anya tekintete ölt.

Apa utánam menekült. A tükör előtt fékezett le. Fölgyújtotta a kislámpát. Megtört, fonnyadt arc tekintett rá vissza. „A cigaretta” — hajtogatta anya, de ő oda sem figyelt. Apa elfogadta magát úgy, ahogy volt.

— Szőrös is vagy — robbant be anya. Karján a vasalt inget és a nyakkendőt hozta. Levágta a mosógép tetejére.

— Tegnap délután borotválkoztam.

— Mondom! Akár egy gorilla — rántotta el a függönyt.

Apa kedvetlenül simítgatta az állát. A hamuszínű borosta épphogy serkenésnek indult.

Mit lehetett tenni? Apa maradt, én kisündörögtem.

Két egymásba nyíló szobánk van. A kisebbikben ücsörögtem, tenyérnyi birodalmamban. Levettem egy könyvet a polcról, érdektelenül belelapoztam. Két sort olvastam, majd közepénél bevágtam. A figyelmemet egyelőre nem tudtam semmivel sem lekötni.

Visszamentem a konyhába. Kényszerű unalmamban a poharakat fényesítettem egy törlőruhával. Magam is meglepődtem, egyszerre mennyire HÁZIAS lettem.

Apa meghámozott arccal, simára vasalva bóbiskolt. Elnehezült pillákkal küzdött a rászakadt álmosság ellen. Húsos kezét az asztal lapján pihentette, tömpe ujjai egymásba kulcsolódtak. Mintha imádkozott volna.

Anya kombináltport vett be. Türelemmel várta a gyógyszer hatását, amely kiűzi a fejéből a fájást. Szakszerű tekintete fürkészőn futotta végig a konyhát. Mindent rendben talált. Azaz ... nehézkesen hajolt le, mintha meglátott volna valamit. Aztán mindjárt vissza is egyenesedett: amire azt hitte, morzsa, az a kövezet mintázata volt.

— Igazán kipucolhatnád a körmeidet — mondta anya.

37