Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 5-6. szám - Vajda Mária: „Azér’ élünk, hogy szeressünk!” (Őszinte vallomások a régi paraszti szerelmi életről)

nálta vele a gyereket, osztán a gyerekhe meg keresztkomát kellett híjni. Én váltig mondogattam az uramnak, hogy vigyázzon, de ű azt mondta, hogy ebbe én ne szóljak bele. Az én uram olyan formán vót, hogy ameddig az isten meggalyazta, hadd mennyik. Hát eztet így szokták parasztosan mondani, hogyha mán bement, hát hadd mennyen. Hát míg a termíszet el nem ment tűle, addig ű csinálta. Hát vótak olyan ügyes férfiak, hogy ha mígy Debrecenbe, ne menny be a debreceni állomásra, hanem szálljál ki Kis- macsnál. Az okosabb vagy ügyesebb férfiak, vótak olyanok, hogy ezt meg tudták tenni, hogy kivették időbe, nem mentek el a végállomásig, de hát az én uram, ilyet nem csinált. Hát vót olyan hallottam, hogy az asszonyok beszílgettík, hogy valahogy elhúzta magát. Mer amikor a nő vele van a férfival, hát úgy is teheti a nő, hogy mikor mán érzi, hogy a férfi ott van a döcögősin, hát félrerántja a farát. De hát én ilyet nem csináltam. Az én uram nem engedte azt meg. Mer mikor fel van indulva egy férfi, hát annak menni kell, jaj mer nem is tudom, hogy mit csinált vóna az uram, ha nem engedem.”

„Úgy gondolja el, 38 éves vótam, mikor meghalt az én uram. Most 68 éves vagyok. Itt maradtam hat kis gyermekkel, de ha visszajönne az uram, engem még úgy tanálna, ahogy itt hagyott. Énhozzám férfi azóta nem nyúlt, pedig vér van énbennem is, nem káposztalé. Lett vóna ajálkozó, de engem nem vitt rá a lelkiösméret, kirázott a hideg, még csak a gondolatára is, hogy énhozzám egy másik ember nyújjék.”

„Az én asszonyom sokszor fart lökött ám, mer haragudott. Mer azír az asszonyokkal nem lehetett mindig úgy bánni, ahogy az ember akart. Legalább is az én asszonyom sokszor elmondta, hogy — ó, hagyjad mán, inkább aludjál mán! — Meg ha hazajöttünk napszámrul, addig mosogatott, addig rámolt, míg el nem aludt az ember, oszt akkor megmenekült. Mer a felesig azír nem olyan, mint egy rossz nő, az mán égiszén más, az a rossz nő csak direkt arra van, hogy űtet mindig dugdosni és dug- dosni kéne. Hát az asszony ügyi más egy háziasszony, családanya. Hát sokszor duzzog az asszony, jön-megy, fart lök az embernek, de hát utojjáraosztán csak engedni kell, mer az neki csak asszonyi kötelessége. Ha duzzog az ember megkapja, hát neki ügyi nincs mit védekezni, mer ha bírbe adta a farát, neki nem lehet mán hinodálni, mer akkor csak baj van belüle. Vagy megveri az ember, vagy külön lesznek. Tehát az az asszony, ha asszony akar lenni tovább, akkor engedni kell az ember természetinek.”

„Hát azír sok nő nem tartotta olyan rossz kötelességinek az ágybéli szógálatot, mer akkor nem lett vóna a következő példabeszíd se. Mikor Krisztus Urunk a fődön járt, eccer az asszonyoknak tartott beszídet, oszt többek között az a kérdés is felmerült, hogy nem lehetne-e az asszonyoknak fájdalmak nélkül szülni. Jézus azt felelte, hogy meg lehetne csinálni, de csak olyan feltétellel, hogy nem szabad közösülni csak a fogamzás ideje alatt, ahogy azt az állatok teszik. Ebbül osztán nagy vita támadt az asszonyok között. Nem akarták tudni eldönteni, hogy lenne hát jobb. Végül egy nyócvan éves asszony szólalt fel. Mondván: — kedves asszony társaim, az igaz, hogy a szülís sok esetbe nagy fájdalmakkal jár, de ezzel szembe, az egyszeri szenvedísír nagyon sokszor részesülünk a boldogság legfőbb javaiban. Ennélfogva én azt ajánlom, Krisztus Urunk, hogy maradjon csak minden a régi mód szerint.”

„Amikor csak lehetett, mindegy vót nekem, hogy este vagy nappal, én megcsináltam az asszonyt. Még íccaka is felébredtem, sokszor mán az asszony tetejibe vótam. Aludtam, oszt az asszony tetejibe vótam. Hát pédául én kijártam egy határríszre juhval. Hazajöttem vasárnap, hát olyan is megtörtínt, mán szígyelem kimondani, hogy megberetválkoztam, megtisztálkodtam, az asszony meg főzött. — Na ebídejjünk — mondta az asszony. De én nem tudtam ebídelni, míg meg nem lú'ttem az asszonyt, mer sehogy se akart a komagyűjtőm a nadrágomba térni. — Gyere mán — mondom az asszonynak, majd eszek ótán, csak elébb vígezzük mán el a dogunkat. Megvígeztük

11