Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 4. szám - SZEMLE - Tarján Tamás: Tengerlátó (Fiatal költők antológiája)
SZEMLE TENGERLÁTÓ (Fiatal költők antológiája) A Kozmosz Kiadó hosszú esztendők óta kiemelt fontosságú feladatának tekinti a pályakezdő, a fiatalabb évjáratokhoz tartozó költők és írók útrabocsátását; s az önálló köteteken túl különösen nagyvonalúan támogatja az antológia-kezdeményezéseket. Jó a kapcsolat a kiadói műhely és a „FIJAK,, (a Fiatal írók József Attila Köre) között; s ha hinni lehet az előrejelzéseknek, akkor még jobb lesz: több, különböző típusú gyűjtemény megjelentetésére van lehetőség a közeljövőben. (A ,,ha hinni lehet” megszorítása ezúttal nem a Kiadót, hanem a Kört illeti: lesz-e az óhajon túl buzgalom és kitartás is a kötetek szerkesztésére, megírására, állítására?1) A Kozmosz antológiái sorában 1977 decemberében látott téli napvilágot a legújabb gyűjtemény: ötven költő legjobb, legjellemzőbb verseinek kötete. Jellegében némiképp a— prózát és tanulmányt is tartalmazó — Add tovább !-hoz, külsejében szándékosan a fiatal bolgár költők műveit közreadó Fénykerékhez kapcsolódik ez a könyv. 1977 decemberében — nehéz időben jelent meg a Tengerlátó. Alig egy hónappal korábban állt meg a szíve Kormos István kapitánynak, aki mellett e könyv költői közül is megannyian voltak a költészet boldog hajósinasai; s alig egy hónappal később meghalt a tengernagy is: meghalt Nagy László. Ha a szerzők, s főleg ha a versek során végigtekintünk, egy pillanatig sem kétséges: legodaadóbb, virgoncul fáradhatatlan szervezőjét-segítőjét vesztette el Kormos Istvánban az új költők generációja; és legerősebb hatású mesterét, ihletőjét Nagy Lászlóban. A kérdés tehát az: mutatnak-e a reprezentatívnak szánt antológia költői, versei olyan alkotó erőt, amelytől — immár atyai hátbavágás és javítgató piros ceruza, baráti kézszorítás és szigorú szem nélkül maradva is — a Nagy László-i, Kormos István-i versörökség folytatása, gazdag kiteljesedése remélhető! S tágítsuk tovább a kört: a sorokon, ha kevesebben is, ott van Illyés Gyula, Weöres Sándor, Pilinszky János, Juhász Ferenc, néha Ladányi Mihály kezenyoma — ígérkezik-e annyi és akkora tehetség, amely megújíthatja, továbbviheti ezt a sokszínű hagyományt! Ezek a kérdések: mindjárt válaszok is. Válaszok sokak kétkedésére, sőt fanyalgására: minek ez a csupa ismert verset tartalmazó antológia, ígérheti-e a tenger látását partra futott hab, tajték, kisebb és nagyobb hullámok leltára? Az irodalmi élet gyakorlata hatálytalanítja ezt az álláspontot — mert a magyar költészet ritmusában — részben a színvonaltól függetlenül is! — szükség volt már erre az áttekintő és összefoglaló gyűjteményre; szükség volt rá a teljes mezőny áttekintésén alapuló vélemény- formáláshoz. így ez az antológia: seregszemle (seregszámla?), amelyhez a kiadó a legalkalmasabb sorozóbiztost kérte föl a szerkesztő, Vasy Géza személyében. Lehetnek sokan, akik vitatkoznak Vasy versízlésével, és olyanok is, akik szintén nem lennének méltatlanok hasonló jellegű és célkitűzésű, de eltérő szerkezetű és névsorú gyűjtemény összeállítására. Kétségtelen azonban, hogy Vasy Géza az, aki a kezdetektől — a hatvanas évek elejétől —fogva a legnagyobb szorgalommal és kitartással szegezi figyelmét az induló költőkre; aki kritikusként, oktatóként, szerkesztőként és különféle pozíciókban is mindig következetesen támogatta a fiatal líra ügyét — s végül: aki alkatából és ízléséből következően leginkább megközelíthette az eszményi tárgyilagosságot. Természetesen csupán megközelíthette, de el nem érhette: ez antológia-szerkesztéskor szinte lehetetlen is. Hogy a továbbiakban, érdemi ítélet helyett, ne kelljen hiánylistákkal és terméketlen utólagos javaslatokkal veszkődni, most mondjuk el: Vasy a Petőfi—Ady—József Attila-fővonal, valamint a Juhász Ferenc-és Nagy László-líra folytatóinak biztosított tágabb teret, s ezzel a közösség felé nyitott, „néptribuni,, irányzattal szemben jóval kisebbet az esztéta, a filozófiai, a befelé forduló költészet képviselőinek. Lényegében helyesen és arányosan: nem azért csupán, mert személyes véleménye és vonzalma így diktálja, hanem mert újabb költészetünk mennyiségi viszonyai is ezt az arányt rajzolják ki. A minőségiek viszont már nem egyértelműen. Ezért el nem hallgatható hiányérzetet kelt, hogy Takács Zsuzsa, Oravecz Imre, a csak szűkebb körben ismert Tábor Ádám, és főleg — erről még lesz szó — Tandori Dezső nincs jelen. (Itt-ott vitatkozhatunk a válogatással a másik nagy irányzat esetében is, ám például Fürjes Péter kimaradása nem változtat döntően az összképen.) Néhány egészen fiatal költő nevét azért nem hiányolhatjuk, mert a készülő újabb versantológia számukra biztosít majd fórumot. A Tengerlátóban szereplő költők legidősebbje 1939-ben, legfiatalabbja 1956-ban született. Mint arra a szerkesztő higgadt, indokokat sorakoztató előszava is utal: néhány képviselőjével az „utóőrs” is hozzásimul a nem elsősorban életkora és stílusa, inkább élményanyaga és reakciói szerint előző nemzedékhez. A kör ilyetén tágításában szépen nyilvánul meg a magyar líra kontinuitása, mégsem a legszerencsésebb az elv. Az igen tehetséges Szokolay Zoltán az említett készülő antológiában érez89
