Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 4. szám - MŰHELY - Buda Ferenc: Emlékkövek történelme
BUDA FERENC EMLÉKKÖVEK TÖRTÉNELME Bilge türk kagán sírfelirata egyike a legjelentősebb ótörök nyelvemlékeknek. Kül Tegin síremlékével együtt a múlt század végén fedezték föl Észak-Mongóliában. A szak- irodalomban orhon-jenyiszeji feliratok címszó alatt számontartott páratlan értékű írástörténeti dokumentumok megfejtése Thomsen dán paleográfus nevéhez fűződik (1893.). A jelek hangértékének megállapítása során bebizonyosodott, hogy azok türk nyelvű szöveget tartalmaznak. Egykorú kínai források adatai nyomán az összehasonlító vizsgálat arra is fényt derített, hogy az emlékköveket időszámításunk 8. századában, 732-ben ill. 735-ben állították föl. A keleti türk nép — nyelvrokonaival, az ujgurokkal és oguzokkal, az idők folyamán eltörökösödött kirgizekkel, továbbá a mongol nyelvű kitajokkal együtt — jelentős szerepet játszott Belső- és Közép-Ázsia történelmének alakításában. Tevékenységük azonban közvetve kihatott a roppant kiterjedésű kontinens távolabbi területeinek történetére is. Mindennapi életükről keveset árulnak el a feliratok. Harcok, hódító hadjáratok eseményeit, fejedelmek, hadvezérek harci dicsőségét örökítik meg lényegre törően szűkszavú, helyenként expresszív erejű megfogalmazásban. Harciasságukat természetesen nem a türkök különleges faji tulajdonságaiban kell keresnünk. Az ő életformájukat, tevékenységüket, szerepüket is az adott korszak gazdasági, társadalmi, politikai viszonyai, s nem elhanyagolható mértékben az általuk lakott terület természetföldrajzi adottságai határozták meg. Egy hatalmas, jól szervezett feudális birodalom, s több — a keleti törkökhöz hasonlóan lovas nomád — nép közé ékelődve a folytonos harc a fönnmaradásnak, az etnikai önállóság megőrzésének föltétele volt. Könyörtelen szelekcióval kiválasztotta magából e nép azokat a vezető egyéniségeket, akik — kollektív érzés- től-tudattól s egyéni becsvágytól fűtve — sikeres hadjáratok során váltották valóra expanzív törekvéseit. S minthogy fontosnak, lejegyzésre méltónak csak ezzel kapcsolatos dolgokat tartottak,szellemi s anyagi kultúrájukra csupán igen-igen hézagos adatok alapján következtethetünk. A nagyállattartó nomád pásztorkodáson kívül bizonyára folytattak egyéb termelő tevékenységet is. Kínai évkönyvek tudósítanak pl. arról, hogy kiváló mesterei voltak a fémmegmunkálásnak. Hitvilágukra nézvést maga a szöveg ad némi támpontot: az ég („tenri”) istenített tisztelete arra utal, hogy az ún. teng- riánizmus követői voltak. (Erről bővebben I. O. Szülejmenov: Ázsia c. könyvét — Forrás, 1977. 3—4. sz.) Megszervezettségük fejlett voltát igazolja az a tény, hogy tisztségviselőiknek több mint kéttucatnyi elnevezése maradt fönn. Egyébiránt — gyakran túlerő ellen kivívott — hadi sikereik is erről tanúskodnak. Konkrét adatok alapján lényegében ennyit tudunk róluk. írásrendszerük kultúrhistóriai jelentősége épp ezért fölbecsülhetetlen. De ejtsünk néhány szót magáról az írásról. Rövidre fogott ismertetésem a türk írás orhoni változatából indul ki. Ennek jellegzetességei azonban —a lényeget nem érintő módosításokkal —az írás többi (jenyiszeji, dél-szibériai, Talasz-völgyi stb.) változatára is érvényesek. Tehát: A betűk jobbról balra, a sorok alulról fölfelé követik egymást. Az egyes lexémákat kettőspont (:) választja egymástól. Néhány mássalhangzónak két változata is van attól függően, hogy magas vagy mély magánhangzó előzi-e meg, ill. következik utána. Amik hangunknak megfelelő fonémák esetében ezenfelül a labiális vagy illabiális magánhangzókörnyezet, továbbá a veláris y is megszabja a jel alakját, így e betűnek öt változata 69
