Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 4. szám - MŰHELY - Kovács Vilmos: Uráli népek és a honfoglaló konglomerátum
A perzsa beütésű kavar-alán nyelvi nyomoknak hosszú sora van, ebből most csupán három személynevet vizsgálunk meg, az Árpád-házi uralkodók kavar voltának további bizonyítékául. Konsztantinosznál Árpád (akinek neve — amint azt mások is észrevették már — az óiráni arya-pati „árja; alán, vezér” középiráni aripad szabályos folytatója) második fiától való unokájának a neve Ezelech. Ezt — az íz, éz szóból kiindulva — Ézeleg-nek olvassák és „ízelő; ínyenc” jelentéssel magyarázzák. Ezzel szemben a név az őszét aziläg, azeläg „körüljáró; ellátó; rendtartó" szó alakpárja ugyanazzal a jelentéssel (a szó a- eleme igekötő, ág végződése névképző, -zil-, -zel- tagja pedig a zyr- „forog; fordít; terel; körüljár” ige alakpárja „ua.; ellát; rendet tart elferdít; bűnöz; züllik” jelentéssel, amely azonos ismeretlen eredetű züllik szavunk tövével és népnyelvi szülik párjával, pl. elszülik „eltekereg: a nyájtól elszakad”; őszét -oj képzős származéka azonos szilaj „korlátot, határt nem ismerő; féktelen” szavunkkal és az ősi pásztorkodás szilaj „szabadon kóborló; ridegen tartott” szavával). Konsztantinosz uralkodása idején Árpád dédunokája, Taksony volt a magyarok főfejedelme. Neve Anonymusnál Tucsun (Tuksun), krónikáinkban Toksun, a császárnál és Liudprandnál Taksis (Takszi), amely nem más, mint a kaukázusi alánok Vili. század eleji királya Itaksis (Itaksi) nevének az alakpárja (valamennyi névalak az óiráni, óperzsa tach§-, avesztai thwachüs-, őszét dächs- „igyekszik; ügyködik; törekszik; feltörtet” származéka, így óiráni vi-tachsya, középiráni, alán i-tachSi — Itaksi „alán király”; óiráni tachSya, avesztai thwachsya, középiráni tachgi, tochsi — bizánci Taksi-; az alapalak másik középiráni származéka tachsan, thochsan, amelyből az oszétban szabályosan dächson, dächsun, a magyarban pedig Toksun, Taksony lett). Jellemző, hogy Taksony apjának Zolta, Zoltán neve is azonos a mezopotámiai eredetű arabperzsa Soltan személynévvel és szultán méltósággal, amely az őszét Eposzban zärond Soltan „öreg Szoltan” szókapcsolatban van meg, ennek zärond tagja a tanaidászi Zarand- szkíta-szarmata személynév folytatója, s azonos Anonymusnál a Zarand „régi; ősi” nevű ispánsággal, ill. krónikáinkban Koppány somogyi vezér apjának Ze- rind nevével, míg a Szár Zerind kapcsolatban használt név Szár tagja a köziráni sár, őszét sär „fej, fő; főségviselő, vezér” szó pontos megfelelője. * * * Nyelvtörténeti vizsgálódással kezdtük, fejezzük is be azzal. Először is: az elmondottakból nyilvánvaló, hogy az ősmagyar nyelvi ötvözet török szórétegének forrása az ász-alán— besenyőkeveréknépAI-Birunináljelzettkeveréknyelve.ill. annak besenyő — török komponense. E szórétegünk archaikus jellege pedig nem onnan való, hogy léteztek volna ősmagyar—ótörök történelmi és nyelvi kapcsolatok, hanem kizárólag abból adódik, hogy az évszázadokig alán kötelékekben élő besenyők nyelvének természetes fejlődése elakadt és archaizálódott, az alán alapokon végbement nyelvi konszolidáció rostáján fennakadt török szavak így és alán köntösben kerültek az egész konglomerátum nyelvébe, terjedtek el és maradtak fenn mindmáig. A nyelvi keveredésnek és archaizálódásnak ugyanezt a tünetét tapasztaljuk az eltörökösödött alánok mai csuvas utódainak nyelvében,sugyanezt az elszlávosodott dunai bolgárok óbolgár-szláv nyelvében is. Másodszor: az ősmagyar konglomerátumról és nyelvi ötvözetéről teljes joggal írhatja Konsztantinosz, hogy a kavarok megtanították a magyarokat saját „kazár” nyelvükre, s ők maguk is megtanulták a magyarok elütő nyelvjárását. És joggal írhatja ugyanerről Kézai éppen a hun származástudatot őrző és felszító jászkunok adta IV. László királyunk krónikása, hogy a „hunok, vagyis magyarok” és Perzsia vidékén élő rokonaik „testalkatra és színre” is hasonlítanak egymáshoz, „csupán beszédjük 67
