Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 4. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Bormelléki zsiványságok (8. rész: Zárójelentés)
„Máskor is erősítettük, mert enélkül nem áll el.” Egy szakszövetkezeti elnök: Ha a tagok nem cukroztak volna, mi tettük volna a mustba a cukrot. „Az államhatóság ellen nem vétettem. Mindenki ezt csinálja.” Nem vagyok járatos a borászatban; egy magasan kvalifikált szakember véleménye szerint a cukrozás valóban szükséges, mert a magyar pincészetek nem alkalmazzák az alacsony maligánfokú borok tartósítását eredményező borászati technológiát. . . Amíg a boripar nincs felkészülve arra, hogy a helyzet magaslatára emelkedjék, amíg a törvény követelményeinek eleget tenni nem tud, amíg a könnyebbik ellenállás irányába mozog, indokolt a kérdés: miért tilalmas az, ami szükséges? Miért bűnhődjék a a termelő, ha a szükség rákényszeríti, hogy megszegje a tilalmat?... Félreértéseket kerülendő, hangsúlyozom: nem a vizezésről, nem a must nélküli borokról elmélkedtem, (ezeket büntetendő tetteknek tartom), hanem egy, az élet realitásait ki nem fejező törvényről, meg a koncepció tarthatatlanságáról,amelyet ebből a törvényből a tárgyalóteremben bíróként, ügyészként, szakértőként levezetni kényszerülünk. Dr. Simonyi Gyula kategorikusan kétség bevonj a, hogy a bor cukrozása bűncselekmény. „Ismeretes, hogy az állami gazdaságok, a szövetkezetek azért cukrozzák a mustot, mert ez a minőséget javítja. Ha rontaná, akkor számukra sem engedélyeznék. Ez mindnyájunk előtt természetes. A vádlottak engedély nélkül cukroztak, de tisztelt bíróság, nem az dönti el a bor minőségét, hogy van-e engedély, vagy nincs. A vádlottak nem rosszabb bort adtak le az állami intézményeknek (azzal ti., hogy cukroztak), hanem jobbat...” Dr. Simonyi szellemes okoskodása két helyen bicsaklik meg. Először ott, hogy konzekvenciában nem képes teljesen elrugaszkodni a bortörvénytől: „A védői álláspont egyértelműen az, hogy a bor cukrozása szabálysértést megvalósíthat. ..” Kérdezem, miért? Ha nem a papír adja a borminőséget, hanem a cukor, akkor a papír hiányát kell szabálysértésnek tekinteni? ... Ha még tovább gondoljuk dr. Simonyinak a minőségről megfogalmazott gondolatát, akkor viszont megcsavarodik a borügy: akkor a termelőket a cukrozásért sem enyhén, sem súlyosan elítélni nem volna szabad! Ellenkezőleg: meg kellene dicsérni őket! Nem kevésbé szellemes dr. Berta Béla okoskodása sem: „Én tudom, hogy az Olimposz messze van a földtől. Azt is tudom, hogy amit szabad Jupiternek, azt nem szabad a földi halandónak... De azért ebben az országban egyféle szocialista törvények vannak. Én eleve kétlem annak a helyességét, hogy külön törvényt hoznak az állami gazdaságokra, a szövetkezetekre és külön a kisárutermelőkre ...” A vádbeszéd egy passzusát értelmezve dr. Berta egyetért az ügyésszel abban, hogy az ópiumnyerés mákgubóból állami monopólium; „aki kisárutermelőként állít elő ópiumot, azt meg fogják büntetni valamilyen cselekményért, de hogy nem csalásért, az biztos.” Dr. Bertának a kétféle törvényről való meditációján nagyon elgondolkodhatnak fent, a borügyek irányító tornyában lévők. Pontosabban: azon kell elgondolkodniuk, hogy az egyféle, a kis- és nagyárutermelőre egyformán vonatkozó törvényt meg lehet-e, meg szabad-e fúrni rendeletekkel, utasításokkal, a törvény szellemével ellentétes értelmű kivitelezésekkel és kiskapuk beiktatásával? Van olyan gyanúm, hogy a borügyekben eluralkodott káosz és anarchia e kétféleségben eredezik. Dr. id. Bátori György kifejti, hogy ha a szövetkezetek és állami pincészetek élnek a cukrozáshoz való jogukkal, akkor úgymond nem hamisítanak; de a termelők által cukrozott mustokat, borokat ugyanazokba a hordókba fejtik be. „Hát akkor lehet-e mondani, hogy az egyik hamis, a másik nem?... Ez nem olyan, mint az ingatlan, amelynek az eszmei hányada ennyi vagy annyi. Erről (ti. a hamisításnál) ebben a felállításban nem lehet szó.” Gyanakvásom megalapozottságát dr. Berta egy MÉM-értesítőben megjelent szö25
