Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 3. szám - MŰHELY - Páskándl Géza: A nemzeti kérdés metafizikája
doxon: a mai értelemben vett nemzeti nyelvek megszűnhetnek, de az anyanyelvek halhatatlanok. Affelé a vélemény felé hajiunk, hogy a nyelvben van minden viszonylagosan sajátos közösségi individualizáció körvonalazódásának legvégsőkig tartó lehetősége. A közösség a — tág értelemben vett — nyelv által individualizálódik, s egyben válik tagja számára meghitté. Olvastunk egy szép, humanista tudományos-fantasztikus regényt, amelyben az emberek könyv nélkül, szó szerint megtanultak egy-egy híres művet, hogy el ne pusztuljon az írott kultúra. Hogy az eleven emlékezet éltesse tovább. Nos: képzeljük el a következőt: a világnyelv korában is természetesen tanulnak egyetemes — régi — történelmet, amely a nemzetek történelmének világhatású eseményeit stb. tartalmazza. A világtörténelemben a szokások stb. azonban nem puszta tananyag, nem is csak tanulságos példák, analógiák, hanem egyben fantázia-pezsdítő, életünkre ható, napjainkat változatossá tevő ötletgyűjtemény is lehet. Akár öltözködésben, akár szokásokban stb. kikerülhetetlenek bizonyos nosztalgikus visszatérések, a mimezisz hajlama szerint. (Persze ekkor már az osztálytársadalmak tartalma nélkül jelentkezik e változatosságigény.) A múlt történelme akkor már mint világtörténelmi karnevál ismétlődhet, amelynek más célja, mint a mementók — nem lesznek. Akkor is élnek majd emberek, akiknek az antik római kor tetszik jobban, a másiknak a görögök, és így tovább. Ezek az emberek éppen mert már mindenük meglesz: ki akarják próbálni nemcsak az egyetemesség, hanem a sajátosság, a különösség, a pozitív különbözés érzését is. Anélkül persze, hogy egyetemességüket, összetartozás-érzésüket feladnák. Marx írja: „A szabadság birodalma valójában csupán ott kezdődik, ahol megszűnik a nyomor, és a külső célszerűség diktálta munka: vagyis ez a birodalom a dolog természeténél fogva kívül esik a tulajdonképpeni anyagi termelés szféráján.” Ez a Marxtól megálmodott kor bizonyosan a változatosság, a sokféleség, a választékok nagy kora lesz. Ebből a változatosságból bizonyosan a nyelv, a jelrendszerek sem maradnak ki. Ki szeretne csak kék embert látni? Ki szeretne csupán rózsát szagolni? Lehetne-e csupán egyetlen nyelven beszélni mindörökkön? A csillagokat meg akarjuk hódítani, utakkal összekötni, ez mind helyes, de a sok csillag és égitest helyett nem akarunk csupán egyetlen égitestet. Még a csillagok meghódításánál is fontosabb a sokszínű, változatos nyelveken szóló emberiség, és a változatos, kies, embert frissítő, tápláló természet. Az anyanyelvek védelme is természetvédelem. A szellem természetének védelme. A marxizmus az egyetlen, amely következetesen vállalta föl, hogy fejleszti, árnyalja a nemzeti kérdés elméletét és gyakorlatát. Ha világszerte minden fiatal, most születő vagy újra ébredő nemzet a burzsoázia nacionalista demagógiája és a marxista megoldás távlatai közötti választásra határozza el magát — ne legyen kétséges, melyik felé fordul. Nem utolsósorban ettől a választásuktól is függ sorsuk és a világ sorsa is. A nemzeti kérdésről gondolkodni ma világtörténelmi felelősséget jelent. Ez elől a felelősség elől a marxizmus soha nem tért és nem tér soha ki. 81 *
