Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 3. szám - VALÓ VILÁG - Szemes Piroska: A népi prevenciótól a családtervezésig
A nő-ideál változik Az a folyamat, amely Ormánság megbélyegző sajátossága és tragédiájaként került bele a társadalmi köztudatba, az ötvenes évek első felében már elvesztette megszégyenítő jellegét, mivel szinte az egész országra kiterjedt. A társadalomnak szüksége volt a nő munkájára. Ezt azonban nem hirdette nyíltan, helyette túlságosan csábítónak mutatta be a nő önmegvalósításának lehetőségét a dolgozó nő piedesztálra emelésével. A családnak is szüksége volt a nő keresetére. A család sem vallotta be ezt nyíltan, hiszen a hagyomány szerint nem férfi az, aki egy nőt nem tud eltartani. Jól jött tehát a hivatalos nőideál, az öntudatos, dolgozó asszony megdicsőítése. Azok a nők, akik az ötvenes években álltak munkába —akkori riportjaim a tanúk — maguk sem gondolták végig, mit jelent a munkahelyen és a családban is megfelelni az igényeknek. Sokan, akik akkor tanultak szakmát, s ezt megszerették, már az első gyerekük megszületése után konfliktusba kerültek. Vagy feladták szakmájukat, s az otthonhoz közelebb eső, napközben, gyerek mellett is elvégezhető munkát igyekeztek keresni, vagy elhatározták, hogy csak annyi gyereket szülnek, amennyi mellett még dolgozhatnak is. Ma már nyilvánvaló, hogy a népszaporulat zuhanó tendenciája szorosan összefügg a nők tömeges munkábaállásával. A „Ratkó törvény” néven ismeretes szigorú intézkedést azért vezették be, hogy a mind szélesebb körben terjedő születés korlátozási igyekezetét visszaszorítsák. A falusi, s főként a paraszti lakosságot azonban ez kevésbé érintette, mint a városon lakókat, miután falun amúgy sem a művi vetélés volt a fő születésszabályozási módszer. Ezzel együtt falun is észrevehetően csökkent a születések száma a negyvenes évek végén, az ötvenes évek elején. A folyamat — függetlenül az egykésnek ismert vidékektől — már több évtizede zajlott, de határozottá ekkor vált. N em csak a gazdag parasztok Fiatal riporter voltam, amikor Juliskával megismerkedtem. A váci járás egyik falujában él, ötvenéves, három gyereke van, nemrég lett nagyanya. Szüleitől két és fél holdat örökölt. Ez és a ház volt minden vagyona, amikor férjhez ment. A férje agrárproletár családban született, nem vitt semmit a házasságba, csak mindenhez értő, ezermester ügyességét és erejét. Többnyire Pestre járt dolgozni, míg Juliska otthon maradt a házzal, a földdel. Szorgalmas, törekvő természetű, s mindenre fogékony szelleme épp jókor találkozott a történelmi viszonyokkal ahhoz, hogy kultúraéhségét ne kelljen elleplezni. Minden alkalmi munkát megragadott, hogy külön keresetre tegyen szert. Ma is bejár Pestre takarítani, s munkaadói, akik ismerik betűszomját, összegyűjtik számára az elolvasott képeslapokat, folyóiratokat. Egyébként három lapra ő maga is előfizet. A megyeire, az Élet és Tudományra és a Szabad Földre. Hetenként egy-két estén, főként hétfőn, vagy ha olyan a televízió műsora, amely nem köti le, máskor is, bebújik az ágyba, s olvassa, ami kedvére való. A férjétől, mert az iszákos volt, a hetvenes évek elején elvált. Korosztályából összesen ketten vannak ilyenek a faluban. Fiatalabbak sem sokkal többen. Akik falusi lakosok maradtak, ritkábban válnak el. Állatokat tart, a házrésze modernizálására nem tud költeni, a régi paraszti bútorok között lakik, de van televíziója, rádiója, mosógépe, villany kávédarálója, sparherdje és gáztűzhelye. Sokszoknyásan ismertem meg. Öt évvel ezelőtt súlyos műtéten esett át, azóta érzékeny a hasa, így áttért a városi ruha viselésére. Nem éppen gondtalan 60
