Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 1. szám - Balázs József: Szeretők és szerelmesek (Kisregény, befejező rész)
— Hazudsz — mondta halkan Kalenda. A nő nekiszorította a fejét a kerítésnek. — De igen. Szédülök — mondta. — Hazudsz — mondta ismét Kalenda és már indulni akart vissza a munkahelyére. — Rendben van ... Hazudtam ... Úgy szorította Kalenda karját, hogy az nem tudta mozdítani. — Ne gyere ide többet — válaszolt a nőnek, de nem mozdult. — ... és ha tényleg gyerekem lenne? Idősebb vagyok nálad, nekem már nincs sok lehetőségem . .. Nem tudta befejezni a mondatot. Kalenda ellökte magától, s ő mind a két kezével a kerítésbe kapaszkodott. A férfi megfordult és egyenletes léptekkel visszaindult a telep bejáratához. Márta még mindig a kerítést fogva kiáltott utána: — Várj meg, egy percre ... várj meg . . . Kalenda hátranézett, de nem állt meg. A nő mintha csak most eszmélt volna, elengedte a kerítést, megigazította a ruháját. Az ujjaival a blúza gombjait fogdosta. Futásnak eredt, utolérte a férfit. — Ezt nem teheted — állt meg előtte. Kalenda már leszámolt vele, most már tényleg csak az érdekelte, hogy minél hamarabb visszajusson az irodaházba. Nem volt biztos benne, de egyre gyorsabban jutott el addig a felismerésig, ami már reggel is — miközben a restibe mentek — derengett benne. „Talán nem is szerettem, becsaptam magamat is . . .” — Ezt nem teheted — ismételte Márta. — Nézd meg, mindenki minket figyel . . . Ott, az ablakokban ... Kalenda az irodaház felé nézett. — Mit akarsz? Mit akarhatsz? — kérdezte a nőtől. Az irodaházból bámulókkal nem törődött. — Dehát hogyan? Mit akarhatok? Szeretlek . . . Kalenda nevetett. Erőltetetten, fölényesen viselkedett. — Szeretlek és tényleg ... — a nő zavarodottan nézte az utat. — ... tényleg gyereket vársz — a férfi gúnyosan fejezte be a mondatot. A nő nem válaszolt. Fogta a férfi karját, az utat bámulta. Aztán elengedte Kalenda karját, ellépett előle, a kerítésnek támaszkodva szólalt meg. — Méltatlan vagy hozzám! Méltatlan ... és én mennyire bíztam benned ... — ezt már csak magának mondta. Megfordult, otthagyta Kalendát. Amikor az asztalos visszatért az irodaházba, a konyhaszekrény fém polctartóit kiszedte a papírdobozokból. A vörösréz facsavarokat a szájába rakta, majd a csavarhúzót vette ki a ládájából. — Miért csináltad ezt? — Latorcza Imre állt meg mellette. Kalenda nem válaszolt, egyenként illesztette fel a polctartókat. — Miért csináltad ezt? — újra a fiú kérdezett. — Ha nem takarodsz el innen, azt a csavarhúzót... — fenyegette meg Kalenda. — Én ismertem — folytatta a fiú, most már távolabb Kalendától — ismertem, igenis .. . Hazakísértem ... Kalenda abbahagyta a munkát, lassan felállt — a polctartókat térdelve erősítette fel — és úgy nézte a fiút. — Hazakísérted? — Haza ... — válaszolta a fiú. Szeretett volna még valamit mondani, de attól félt, hogy Kalenda tényleg hozzávágja a csavarhúzót. 25
