Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 2. szám - VALÓ VILÁG - Bánlaky Pál: A vidékiség tünetei

B. László egy fél évig, helyettesítőként, politikai szervezet apparátusában dolgozott. Amíg ott volt, valóban jó kapcsolatban volt munkatársaival, főnökével. A fél év letelte után hosszú beszélgetésen búcsúztatták, mondták, hogy továbbra is fenntartandó a kapcsolat, számítanak rá, meg ehhez hasonlók.

Úgy alakult, hogy néhány hónap múlva egy kutatásához a szervezet főnökének jóváhagyására volt szükség. Formalitás csupán, mert a kutatást felsőbb szervek megbízásából végezte, de azért kikerülhetetlen formalitás. Naponta ott járt el az irodák előtt, egy péntek délben beballagott. Mondja a titkárnőnek, miért jött. Épp akkor lép ki a főnök. Barátságosan, haveri hangon üdvözli, kérdi, mi hozta erre. B. László erre mondja, hogy vele szeretne néhány percet beszélni, hivatalos ügyben. A folytatás, B. László szavaival: ,,Egy pillanat alatt tökéletesen megváltozott, és, becsületszavamra, minősíthetetlen hangon üvölteni kezdett velem. Olyasmit mondott, hogy mit képzeltek ti, egyetemi oktatócskák (ez biztos, hogy így hangzott el, erre nagyon emlékszem), hozzánk csak úgy be lehet ugrani és mi úgy ugrálunk, ahogy ti fütyültök? Majd én — mondja — megmondom, hogy mikor fogadlak, és akkor tárgyalunk, világos? Próbáltam én dadogni, hogy csak egy-két perc, meg nem is tárgyalás, csak — közbevágott, hogy ez őt nem érdekli, szerdán %9-kor fogad, különben is, most egy másik vezetőt vár fontos tárgyalásra. Mondom jó, akkor szerda /2 9-kor jeletkezem. És ekkor megint hangulatváltás, vissza az eredeti haveri hangra. Fél órát kedves-közvetlenül csevegett velem családról, időjárásról, mindenről. Mert nem az volt neki a lényeges, ráér-e, vagy sem, hanem az: éreztesse velem, felettem van, vegyem ezt tudomásul.”

A másik oldal még egyszer: a „lentebb” állóknak el kell fogadni ezt az abszolutizált hierarchiát.

Emlékszünk még a fiatal értelmiségiek klubjának esetére, amiről K. Csaba mesélt, így fejezte be az elbeszélést: ,, . . . így aztán abba is maradt ez az egész ...” Miért maradt abba? Miért nem próbálkoztak újra meg újra? Miért nem kértek segítséget másun- nan, megyétől, országos szervtől, akárhonnan? Mert eddigre már elfogadták a helyi hierarchiát abszolútnak. Nem hittek abban, hogy illetékes felsőbbség ellenére, döntését megvétózva is lehetne csinálni valamit. Féltették — joggal vagy sem? más kérdés — egzisztenciájukat, nem hitték, hogy a városon kívüli erők valóban hatékonyan be tudnak avatkozni, ha kell. És engedték feloszlatni a klubot, és ,,. . . maradtunk magunknak . . .”

És ugyancsak utalok itt B. László történetére, amikor volt főnöke nem „fogadta” őt. Mit tett B. László? Kikérte magának? íróasztalt borított, ajtót vágott be? Vagy — minimális elvárás — szó nélkül távozott? Nem, B. László ottmaradt, fél órát bájcsevegett, és szerdán 1/2 9-kor megjelent, megvárva a /A 10-re érkező főnököt, aki elment mellette, negyed órát beszélgetett a titkárnőjével, aztán odaszólt neki: „Na gyere, mit akarsz?” — és ő ment és elmondta, mit akar. Mit mondjunk B. Lászlóra? Gerinctelen, gyáva féreg, rongyember? Nem az. Csak ember, aki elfogadott egy szituációt, magáévá tett egy szemléletmódot (ez persze kétségkívül súlyos hiba volt), és ennek megfelelően cselekedett.

Eddig az abszolutizált helyi hierarchia jelenségvilágát, hatásait láttuk. Egy klasszikusan szép történetben módunk lesz tettenérni működésmechanizmusát is.

A történet címe lehetne: Hogyan kapott K. Csaba mérnök lakást...?

Amikor K. Csaba .. .-re ment dolgozni, lakást is ígértek neki. Vagy két évig húzódott a dolog. Közben felesége terhes lett, K. Csaba türelme elfogyott, kérte az ígért lakáskiutalást. A dolog nem volt egyszerű, mert akkor éppen az ő „jogos igényeiknél” nagyobb, 2 és /2 — 3 szobás lakások épültek. Variáltak, keresgéltek, végül 3—4 hónap alatt megszületett a megoldás: hármas csere végén K. Csaba kap egy másfél szobás lakást. Ekkor az asszony már a 6. hónapban volt. A kiutalás azonban késett. A vállalat69