Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 2. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Bormelléki zsiványságok (6. rész A szesz-szindikátus utcáiban)
fogd meg jól” kiszólást sem, amelynek éle-hegye közvetlenül az OBI-ra irányult. Hogy a szöveget értse az olvasó, tudnia kell, mi a cukormentes extrakt-tartalom. Ez — szabatosan s röviden — a bor 100C°-on történt lepárlás után visszamaradt anyaga; ha ebből levonjuk a cukrot, marad a cukormentes extrakt, amit általában g/literben fejeznek ki. A magasabb alkoholtartalmú és nemesebb szőlőből való természetes boroknak magasabb az extrakt tartalma is. Pl. a 13 maligánfokos tokaji Szamorodniban a cukormentes extrakt minimumértéke 24 gr/l. Az Alföldön ilyen maligánfok mellett 20—22 g/l. Most következik a nesze semmi: „Az OBI kidolgozott egy olyan eljárást, amivel a cukormentes extrakt tartalmat meg lehet állapítani merülő fajsúlymérővel. Mi ezzel 100 mintabort vizsgáltunk meg, és arra a megállapításra jutottunk, hogy nem használható, mert teljesen valótlan eredményeket hoz ki . . . A felkínált áru nem tükörtisztaságú, nem szűrt, ezért a fajsúlymérő eleve fals számot fog mutatni stb. . . Továbbá: a perben megvádolt pincemesterek azzal is védekeztek, hogy a termelt és felvásárolt áruboraik, amelyeket együtt tároltak, háromnegyedét jónevű, s hírű állami gazdaságoknak adták el. Néhány helységnév: Balatonboglár (!), Pannonhalma, Helvécia, Kunbaja, Gyöngyös, Domoszló. A párbeszédek és vallomások valóságértékét az ügyész sem vonta általában kétségbe. Dr. Rácz jártas annyira a borászatban, hogy a tényeknek csak a tisztázására törekedett, de sosem vitatta azokat. Egyetlen alkalommal tudta bizonyítani, hogy a csengődi Aranyhomoknak egy 2 000 hl-es eladása meghiúsult, mert a túlságosan igényes vevő alacsonynak találta a maligánfokhoz viszonyított extrakttartalmat. E bortétellel kapcsolatban mondta valaki azt, hogy „nem tudni milyen meggondolásból, az OB118 g/liter extrakt-tartalmú bort is elfogad pecsenye kategóriában.” Ezek után nem is kell foglalkoznunk azzal a megtévesztő információval, miszerint „a lehetőség megvan rá, hogy a szakemberek leleplezzenek minden csinált, vagy bármilyen módon hamisított bort.” Az OBI-tól kapott értesülések és a valóság nem fedik egymást. A szembesítésből győztesen kikerülő valóság szorongást kelt, s kérdéseket fogalmaztat velünk. Miért ködösít az OBI a borok minőségét, a hamisítások módját, mértékét, a laboratóriumok felszereltségét illetően? Miért tűri el a borok (vad) há- zasítását? Vagy nincs tudomása arról, hogy az alföldi kommerszből hol, s hogyan csinálják a „minőségit”? Miért enged zöld utat a Csengőd környéki pincészetek — enyhe kifejezéssel élve — kétes hitelű borainak a bel- és külkereskedelemben? Ezekre a kérdésekre a választ megadni az OBI lett volna illetékes, amikor a tőle valamiként függő laboránsok, pincemesterek, borászok kimondatlanul bár, de egyértelműen azzal vádolták meg, hogy a szesz-szindikátusnak gazsuiál, (azzal egyidőben, hogy feladatának ellátását is végzi). Mi okozza ezt a sajátos kettősséget az OBI-nál? (Amit eddig csak a per vádlottjainál figyelhettünk meg.) Lehetetlen, hogy az Országos Borminőségi Intézetben ne tudták volna, hogy a fehérvári perben az intézményt besározták. Miért nem kérte tanúkénti kihallgatását az OBI illetékese, hogy tisztára mossa az intézetet? E kérdéseket válasz nélkül hagyom: nem tudok rájuk felelni. A szesz-szindikátusról való képet a befejező fejezetben, a „zárójelentés”-ben rajzolom tovább: szándékosan a legvégére hagyva a leginkább vitatható — s a perben is vitatott dolgokat. E részletet zárja egy élmény, amely a szesz-szindikátus legújabb csalafintaságára mutat. Szokásom ellenére bort ittam: Oportót. Ahogy véletlenül átnéztem az üvegen, a címke belső oldalán dátum bélyegzővel elkövetett lila nyomatra lettem figyelmes. Elmentem a boltba, sorra néztem az üvegeket, és nem kevés márka címkéje mögött volt valamilyen lilával nyomott dátum. A boltvezető, akit régóta ismerek, félig-med58
