Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 1. szám - Balázs József: Szeretők és szerelmesek (Kisregény, befejező rész)

Fürdőszobával, szintesen, miegymás ... Mi meg aztán arra gondoltunk az anyáddal, hogy ha már mindenki épít, akkor csak mi tétlenkedjünk? Azért vettem a követ, hogy ott szépen sorba rakva az udvaron, kéznél legyen. De veszek én neked mást is. Mert hát ugye a fiatalasszonyt is hoznád, aztán meg most már nagyok mindenütt az igények.

Kalenda Mártára nézett. A nő hirtelen felkapta a fejét, olyan tágra nyitotta a szemét, mintha valamitől megrémült volna. Aztán — a szája sarkában — félve, elmosolyodott.

— Nohát, ezért jöttem — ismételte idős Kalenda. — Azt hiszem, világos beszéd volt. Világos választ kérek.

— Mielőtt válaszolnék, igyunk még három korsóval. Édesapám úgyis keveset iszik, azt mondta . . . otthon nincs ebből a nedűből! — Kalenda felállt az asztaltól, hogy szóljon a pincérnek.

Alighogy visszaült az asztalhoz, a majdnem néptelen étterembe három lány és két fiú rontott be. Kiabáltak, hangoskodtak. A kétfiúnak fekete kalap volt a fején és térdig érő fehér sál csüngött a nyakából, az ajtót becsapták maguk mögött, azonnal a zenegéphez futottak, hangosan olvasták a zeneszámok címeit, majd nagy vitatkozás után bedobták a pénzt.

Azonnal kávét kértek, traubiszódát ittak cseresznyepálinkával és ahogy a zenegépből kiúszott az első taktus, —Kalenda csodálkozva fedezte fel az ismeretlen dallamot,amióta idejár, ezt még nem hallotta — gyorsan egy pár ugrott a zenegép elé. A kis asztalokat odábbtolták és táncolni kezdtek.

Mintha valamilyen táncversenyen lettek volna: a tizennyolcévesnek látszó lányon földig ért a szoknya, úgy súrolta vele a parkettát, hogy idős Kalenda szinte felemelkedett a székből és úgy figyelte; nem akart hinni a szemének. A zenével egybeforrva, a dallam, a ritmus minden árnyalatát érzékelve táncoltak. A lány úgy mozgatta a vállait, mintha spanyol tangót imitált volna, a fiú eltávolodott tőle és a kezével hipnotizáló mozdulatokkal csalogatta.

Kalendáék elhallgattak.

Márta hol a fiatalabb, hol az idősebb Kalendát figyelte. Nem volt jókedvű, az ujjaival a sörrel teli korsót bökdöste.

Amikor befejezték a táncot, a többiek megtapsolták őket, a lány a másik fiú vállára hajolt, a fiú száját kereste és csókolózni kezdtek. A fiú nem emelte fel a kezét, nem ölelte át a lányt, majdhogynem flegmán csókolózott. A hosszú szoknyás lány egyre támadóbb lett, a fiú háta már szinte begörbült, úgy nehezedett a nyakára a lány, amikor újabb zeneszám erősödött fel. A csókolózó pár a pulttól indulva táncolni kezdett, a mellettük állók már nem ügyeltek rájuk. Traubiszódát ittak cseresznyepálinkával.

Kapuvári Márta felállt és az üvegfalhoz ment. Idős Kalenda nem vette észre. A fia azonban — mert nem értette, hogy miért állt fel — utánament.

— Mi van? — kérdezte.

— Nincs semmi ... — Márta válla megrázkódott.

— Ne . . . Mit fog szólni az apám ... — kérlelte Kalenda.

— Jól van — Márta megtörölte a szemét, mély lélegzetet vett.

Szemben — két lépésre talán — az üvegfalon túl egy idős embert látott. Az arcát rászorította az üvegre és őt nézte. A bámuló arc megnyúlt az üvegtől, a szája kissé tátva maradt és a szeme szakadatlanul forgott körbe-körbe.

— Ki ez? — vette észre a férfit Kalenda.

— A bolond . . . Jármy gróf. . . Ő most a szódás a városban — mondta Márta. S ezen még ő is nevetett.

Aztán visszaültek az asztalhoz.

—"Valami baj van, fiam? — kérdezte idős Kalenda, ahogy Kapuvári Mártára nézett.

— Semmi,csak ez az egész ... Én már,sajnos, megöregedtem —válaszolt az asszony.

14