Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 2. szám - Vörös József: A tréningruhás (elbeszélés)

— Miért kérdezed?

— Feltűnt a jó hatása rajtad.

— Komoly lány a vendéglátóiparból, aki angolul tanul. A nagyapja még bárói címet viselt. O pedig a hallottak ellenére rendes lány.

— Hihetetlen — köhécsel hamisan az apa —. Valódi szűz, mi?

— Azt nem állítom. Mégis tűzbe tenném érte a kezem.

— Hát fiam, szép a szerelem. Én is hittem az anyádnak, mégis ide jutottunk. Először ő, aztán én.

Lola napokig írta az angol nyelvű levelet, amíg elkészült a válasszal. Fantáziája szüntelenül a jövő nyarat kergette képzelete középpontjába.

A tréningest ölelte, de az angol fiú kedves szavai zsongtak bensőjében. Hozzászokott ehhez a furcsa kettősséghez.

Lassan beköszöntött az ősz, és még együtt jártak a tréningessel, aki azt hitte, hogy Lola már nem szerethet rajta kívül mást.

Lola egy szóval sem említette az angol fiúját.

Lolának sejtelme sem volt, hová vezet ez a kettősség. Mintha Frank kilépne a borítékból, és szép, érces hangon mondaná azokat az epedő szavakat. A tréningesben van valami hasonló.

Ülnek a Duna-parton összebújva.

— Gyere le a Balatonhoz — kéri a tréninges.

— Mikor gondolod?

— Úgy egy hét múlva. A Cingár is velünk jön, jó kis trió lesz, meglátod.

Lola beleegyezően bólint.

— Nem bánom, ha a főnök elenged. Nálunk ilyenkor nagy a turizmus.

— Nagyon szeretném — súgja a tréninges.

— Elhiszem — kacag fel Lola —, de ABBÓL nem eszel ám!

— Nem arra gondoltam — húzódik el a tréninges —, ne légy már olyan vidékies.

— Gondolod, hogy a szüzesség vidékies? — rezgeti a pilláit Lola kacéran, és közelebb bújik.

A tréninges zavartan hallgat. Milyen szép este van!

Kilenc óra, amikor leszállnak a hatosról a Baross utca sarkán. Zakatol a neon-este, trolibusz csikorog, szikrázik fönt a vezeték.

Lola a kapuban szájon csókolja a tréningest és gyorsan feloson. A fiú áll még egy darabig, majd elindul. Közben lelkében már visszafelé peregnek a képek, a kiejtett szavak. Gyötrődik. Valami megnyugtató mozzanatot kutat emlékezetében. Az a heves csók a kapuban. Önkéntelen a zsebéhez nyúl. Érzi a fényesre kopott kapukulcs sima nyelét. Halvány kis meleg járja át. „Itthon vagyok.”

Kilenc óra. Az ablakból fénypászta világítja meg a keramitkockás folyosót. Benyit.

— Szervusz, atyám, jó estét.

Az asztalon vacsoramaradványok. Apjával az a fáradt arcú, csinos fekete nő, aki a szállóról jár be. Üldögélnek, beszélgetnek.

— Kezét csókolom — hajlik az asszony kezére a tréninges. Micsoda megtiszteltetés!

— Ne szemtelenkedj —formed rá az apja —, ez a hölgy az új anyád, érted? Ma megesküdtünk.

A tréninges elsápad.

— Vagy úgy! És rólam hogy szól a döntés?

— Az egyik szoba a tied. Az, amelyikben eddig is laktál.

— Köszönöm. Jó éjt.

A tréninges pukkedlizve lejt a szobájába.

32