Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)

1978 / 1. szám - Balázs József: Szeretők és szerelmesek (Kisregény, befejező rész)

Kalenda a faházhoz sietett, gyorsan átöltözött, azután megnézte az óráját, felugrott a biciklire, és egyre gyorsabb iramban az állomásra sietett.

A mérlegházban megtalálta Kapuvári Mártát.

— Vegyél magadra valamit! Mindjárt itt a vonat.

— A vonat? — nézett rá értetlenül a nő. — Csak nem akarsz elutazni?

— Nem akarok, de az lenne a jó, ha megkérnéd a kolléganődet, helyettesítene egész nap. Mindjárt itt az apám.

— Az apád? — és Márta gyorsan öltözködni kezdett a mérlegház függönnyel elválasztott sarkában.

A vonaton kevesen jöttek, Kalenda apja az utolsó kocsiból lépett le, lassan jött, a kezében kopott, nagyméretű sportszatyrot cipelt, a sportszatyrot — ismerte fel Kalenda — még évekkel ezelőtt ő hagyta otthon a szüleinek.

— Hát ő az — mondta csak úgy magának, amikor meglátta az apját.

Márta szorosan állt mellette: — Én már akkor láttam, hogy ő az, amikor kinyitotta az ajtót . . .

— Hát ő pedig Márta — mutatta be az apjának, miután megölelte és megcsókolta.

— Magának jobban örülök, mint a fiamnak ... — mondta a férfi.

Idős Kalendának vékony hangja volt, megadó és kellemes hang, akár egy kisgyereké is lehetett volna. Zöld kalapban — mellé kis fácántollat tűzött — jött, most levette a fejéről, megtörölte a homlokát. Közben a nő elvette tőle a sportszatyrot.

— Hüh, de nehéz — mondta nevetve.

— Hát éppen ez az — kezdte idős Kalenda. — Anyád küldött neked tojást, meg rántottcsirkét. A csirkét ma fogta meg, ma rántotta ki és még én is ideértem. Ilyen közel lakunk H-hoz, de a fiam, az én fiam nem tud hazajönni.

Először Kalenda lakására mentek. A sportszatyorból pálinkát és bort rakott még ki az idős férfi, majd meghívta a fiát, meg a „kisasszonyt”, ezen még ő is jót nevetett, egy pohárka sörre. „Merthogy mifelénk annyi a bor, meg a pálinka, hogy még a teába is azt teszik, de a sörrel rosszul gazdálkodnak. Elfelejtik, hogy a faluban is élnek emberek. Ha jön egy-két hordóval, mire odaér az ember, elhordják. Aztán meg az ember gyomra se bírja már a súlyos italokat! De nem is baj az. Hagytam neked egy hordó bort. Mert ez így dukál.

— Nekem, minek? — nézett rá a fia.

— Hát a lakodalomra — mondta ki végülis. — Legalább egy hosszú lakodalmat csinálhatnék az én fiamnak! Hát... Az nem fér a fejembe, sehogyan sem fér a fejembe, hogy az ember ugyebár felneveli a gyermekét, aztán meg csak a lakodalomban, vagy a temetésen lehetnek együtt. Mert az rendben van, külön kell élni, de nem így . .. ! Mi itt, ő meg ott, meg amott. Az anyád már . . .

— Valami baja van? — fordult gyorsan az apja felé.

— Már egy hete nem alszik, azt hajtogatta, hogy meg kell jönnöd . . . Na, most jönni fogsz az esti vonattal, a reggeli vonattal, de nem, te nem jössz... így jöttem én.

Közben a nő kiment a fürdőszobába.

— Mikor hozod haza? Rendes teremtésnek látszik, megérheted vele .. . Abba kéne hagynod a cigányéletet! Meg kellene már valahol állapodnod. Elég volt a csavargásból.

— Jó munkahelyem van nekem . . .

— Munkahely! Az van otthon is. Nálunk . . . Haza is jöhetnél, dehát ezt majd elmondom ... ha elmegyünk valahova, akkor elmondom, mind a kettőtöknek, hogy mit gondoltunk ki anyáddal.

Kalenda a fürdőszoba felé nézett.

— Szóljál neki, hogy menjünk! Még az esti vonattal vissza akarok menni.

Bement a fürdőszobába, Márta a tükör előtt állt és a férfinak úgy tűnt, hogy sír.

12