Forrás, 1978 (10. évfolyam, 1-12. szám)
1978 / 2. szám - László Anna: Rulett (novella)
— A művész úr maszkja sem jó. Ha ismét szabad magam így kifejeznem, afféle disznó- fejű nagyúrnak látszik, ami pedig . .. — Sietünk, Jenő bácsi, sietünk! — Mert például maga a rendező úr is minden volt inkább akkoriban, mint disznófejű . . . Szőke lesújtó pillantással válaszol. A színész duzzog: — A maszkom is direkt ábrázol, szinte gyerekesen, meg az összeomlás is, hogy eny- nyire . . . Szőke beleszól, éles vágással: — A beállítás talán az én gondom! Félperces jelenetben nem lehet rámenni az árnyalatokra! Itt a nézőt torkon kell ragadni, nem szabad hagyni, hogy lélegzethez jusson! íme, Jenő bácsi, az asztala! Rakják át a kellékeket, de nagyon gyorsan! Tóth Jenő tapasztalja, hogy sikerrel mozgatta a dolgokat. Van némi hatalma itt. Örömében megenyhül. Enyhültében olyan emlék bukkan fel, amely kedvez kissé a rendezőnek: — Nem mondom, műveltek egyet-mást azok az urak ... Sose felejtem, hogy egyikük Monte-Carlóban beletaposta az égő szivarját a perzsaszőnyegbe ... A rendezőben a művész elkapja az ötletet, játszik, képet alkot: — Egy hatalmas, termet beborító perzsaszőnyeg, a legdrágább fajta, kincset érő ... és akkor jön egy ilyen pénzeszsák, oda se figyel, mit neki, ledobja az égő szivart ... a hanyag elegancia fonákja ... A szőnyeg füstölni kezd ... A gyártásvezető Szőke mellé vágódik, ki akarja húzni a tűzvészből. Megjegyzi, hogy még csak nemrégen kezdték és máris tízezer forint a túllépésük. A rendező azonnal kijózanodik. Legyint: — Úgy sincs rá helyünk a filmben. A krupié nem józanodik. Sőt. A részegség első hulláma az agyába tolul: — Van hely! Amire akarjuk! Ide korlátot kell állítani az izgatott közönségnek, amint előre hajolva figyeli a játékot. .. Kellékes, hozasson be korlátot. De sárgarézből legyen! Üldögélnek itt nők, férfiak, csak a napot lopják! Szőke közbekiáltja, hogy közönség egyáltalán nem szerepel . . . hogy a színészek a következő jelenetre várnak ... — Nincs atmoszférám közönség nélkül! Az ujjaim rezdülését is lesték! Fáradjanak ide, hölgyeim és uraim! Önök foglaljanak helyet az asztal körül, önök pedig álljanak oldalt, itt lesz a korlát! Mindjárt hozzák a korlátot! A rendező tudatosan használ parancs-hangot. Biztos fegyvere. És már nélkülözhetetlen : — Nem hoznak semmit! Kezdje végre! Az a feladata, hogy besöpörje a zsetonokat! Eddig még mindenki meghátrált. A krupiéról lepereg a parancs-hang is. A szemében magas belsőláz: — Nagy tudomány! Bárki képes rá. Kicsit ügyesebben, vagy kicsit ügyetlenebbül! De amihez én értek legjobban! . . . A nyomomba sem léphet senki! Megteszik a számokat, színeket, számcsoportokat. Pair et impair, rouge et noir, carré, á cheval, en plein, faites vos jeux, messierus! Rien, ne va plus! . .. A környezet fogékony az irrealitásra. Egyesek magukban játszanak. Mások erősen figyelik a különcöt. Aki némely ponton rokon velük, csak civil. A rendező küzd. Hogy legyűrje önmagát és megértő legyen. Többször próbál közbemagyarázni: — Figyeljen rám! Ez itt a filmgyár! A négyes műterem! Figyeljen már rám! Itt is pénzre megy a játék, mint Monte-Carlóban! Az állásidő vagyonba kerül! Azonkívül a színészek elfoglaltak! És ha! Örökké a megalkuvás, Dóczi lázad: 10
