Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 12. szám - SZEMLE - Pintér Lajos: Dobos László: Egy szál ingben
A Földönfutók a felfordult, a háború utáni világ emberi magatartástípusait is regisztrálja, rendszerezi. Számbaveszi a menekülőket és a helyükön, megmaradókat. Szól az éjszaka lopakodókról, akik elhagyják otthonaikat, mert kérdésessé vált az anyanyelvi kultúrához, magához az anyanyelvhez való viszonyuk. Ez időkre visszatekintve is az Egy szál ingben summázta ezt a viselkedéstípust: „Mozdulatlanná kell merevednünk, ahogy a földbe bújt állatok télen, mintha nem is élnénk, úgy kell megvárnunk, míg fölenged a fagy ... Úgy is meg lehet maradni, hogy az ember kitér a pusztítás ereje elől, kicsivé zsugorodik, elveszti valós nagyságát, csak azt kell hinni erősen, hogy kivilágosodik, mert az idő változása is megtartó, őriző pásztor ... És mert a földek nem hagyhatják el helyüket, nem mehetnek el csak úgy más országba, egyszer úgy is kivilágosodik . . Ez az új regény: nagy vállalkozás. A vállalkozás mérete talán a jugoszláviai magyar Gion Nándor: Latroknak is játszott közelmúltban megjelent regényéhez, vagy a romániai magyar Szilágyi István: Kő hull apadó kútba munkájához hasonlítható. Az Egy szál ingben élményanyagának megszerkesztése is emlékeztet e két regényíró módszerére: a valóságrajzot lírai visszaemlékezések dúsítják, szövik át, az idősíkok is az emlékek kiszámíthatatlan jelentkezései szerint váltják egymást. A nemzetiségi gondolkodást, a generációs különbözőségeket, a városiasodás következményeit kíséri végig Dobos László. A Földönfutók félig-gyerek, félig-felnőtt hőse itt már felnőttként vallatja az ősöket: a nagyszülőket, szülőket, rokonokat, falubelieket, „hogy tennének hamisítatlan tanúságot életük és életem mellett.. Az arcok — a múltbeliek, a jelenbeliek —felfelbukkannak egy pillanatra, együtt-tartja őket kis időre az emlékezet. A gondolatok, gondok áradását, a múltbeli képek áradását egy valós, földi árvíz asszociálja. Az árvíz—erőpróba, próbatétel. „Megméri bennünk az időt, a múltat, a jelent, mindent, hogy halni tudunk-e vagy élni. .— fogalmazzák egy regénybeli öregember szavai. E kezdőképhez nem véletlenül kapcsolódik a másik kép: a faluról elköltözők, az új városi lakás-foglalók rendezkedése: múltat, mindent maguk mögött hagyva állnak a kérdés elébe: tudják-e élni új életüket? Az 1920-as évek legelejéig nyúl vissza Dobos László, hősének múlt-idézése, kérdezése példázza: „se ember, se nemzet nem élhet emlékezet nélkül.” Az életet felelősséggel élő embert, a cselekvő embert emlékei kísértik, múltja hívatlanul is jelentkezik, jelene ablaküvegét bármikor megkopogtatják az ősök. Az Egy szál ingben szereplői fiatal értelmiségi városlakók, magyarok, szlovákok, csehek. Élnek a bérházak suttogást sem elzáró, az emberi titkokat kitáró falai között. Az értelmiségi létezés egy-egy jellegzetes típusát rajzolja bennük Dobos László: „stresszeltek” valamennyien, az idegeikkel élők. Másfajta küzdelmeket idéz meg ellenpontként, kiegészítésként a múltat-jelent, népek sorsát egybenyaláboló író: apját, nagyapját, a rokoni közelségben álló földműveseket, iparosokat. A mindennapi élet keresztútjai előttük is: háborúk, magyar, majd cseh államrend, politikai fordulatok, melyek újrafogalmazzák jogaikat, kötelességüket. Az idő szöges ostora mindegyikükön csattant már a történelem folyamán, megöregedők, akik külön-külön, és együtt is megküzdöttek az életért; összetartásuk az ösztönös internacionalista összefogás, együvé-tartozás szép példája. Az új nemzedékek: közelségükben maradnak, vagy távolodnak csillagok messzeségébe s onnan felelgetnek: ,,— Mutassátok mit tudtak?... Vigyázzban állunk. — Mutassátok . .. Apátok mit táncolt jókedvében? — Nem láttuk. — Hát nagyapátok? — Táncos jókedvét nem láttuk.” (Madách, 1976.) PINTÉR LAJOS 89
