Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 12. szám - MŰVÉSZET - Goór Imre: Konecsni művészetének ablaka
MŰVÉSZET KONECSNI MŰVÉSZETÉNEK ABLAKA Amikor olyan sokoldalú művésszel állunk szemközt, amilyen Konecsni György, körülményesen válogatjuk szavainkat s — korlátáink miatt—,,is"-eket halmozunk, feltételes módokban dúskálunk és ilyen fogalmakkal: „kísérlet", „tanulmány", „eredmény, „befejezett mű"; nem tudunk megfelelően bánni; s amit a művész önmagáról mondott, vagy mások róla mondtak, abból szinte mindent elfogadunk; és a jövő emberére bízzuk a teljes portré megformálását abban a reményben, hogy az majd a meglepetéseket tartogató hagyaték elemzését is elvégzi. Pedig az eddigiek ismeretében is mondhatnánk a Mesterre az—egyébként nem túl sokat jelentő, de gyakori szóhasználatunk szerint mindenképpen minősítő „nagyformátumú" jelzőt. Konecsni művészete csupán a hagyaték láttán is kiteljesedik a szemlélő előtt. A grafikák különbözősége, műfajok, értelmi és érzelmi tartalmak szerinti váltakozása,; technikák gazdag felvonulása; az egymástól rendkívül távolinak tűnő témákban való otthonosság és ezeknek minősége nem hagy kétséget a mester nagysága felől. A legnagyobb hazai és külföldi kortársakkal mérhető ez a művészegyéniség, melynek látóhatára a kiélezett konstruktivizmus egyénitett kötöttségétől a Művészettörténeti asszociációk szabadságáig; a népművészeti gyökerektől—nyelvi emlékeink parafrázisain és történelmi, mondái emlékeink szárain keresztül—az emberiség nagy kérdéseinek gyümölcseiig terjed; s olyan darabokat mutogat közben, mint a Bánk bán-művek vagy a nagyon egyszerűre s döbbenetesre alapozó Jézuskák. Aki ily gazdag, annak nincs szüksége pózokra, színészi megnyilvánulásokra; az a művekben éli ki magát. Talán azért van, hogy a társakra, a tanítványokra sokkal inkább hatott a mester művészete, mint külső magatartása, mely igyekezett a világ dolgaihoz természetesen igazodni. Pedig ez utóbbi mindenkor az erkölcsi tartás példája lehetett. A munkásságával foglalkozók olykor fölényesen megjegyzik, hogy művészettörténeti helyét nem a személyi kultusz idején keletkezett művei fogják kijelölni. Hadd mondjuk meg: azok is! De ezeknek bizonysága arról fog vallani, hogy Konecsni az álpátoszos pasztózitással kimunkált államfői önmutogatás fali-, vagy táblaképei helyett a kevesebb közvetlen sikert ígérő, a nép igazi nagyjait szerepeltető történelmi témákat választotta, mintegy tiltakozásul amazok ellen. Ha csak ez volna, amit tett, már ez sem volna kevés azok előtt, akik történelmi összefüggésekben látják a művészet történetét; de azt is látnunk kell — láttuk akkor is, — hogy a mester példát ad az erkölcsi tisztességen túl a művészi megoldáséból; ezért volt az, hogy újabb nemzedékek időztek hosszasan a magyar kiállításokon bemutatott művei előtt. Konecsni György januárban lenne hetven éves. Talán a kecskeméti alkotóházban dolgozna éppen, mint fiatal korában, vagy halála előtt közvetlenül. A születési évfordulót választotta ki a Nemzeti Galéria és a Bács-Kiskun megyei Művelődési Központ, hogy a mester hagyatéki anyagát és plakátjait közelebbi szülőföldje népének egymást követő kiállításokon, s egy szerény katalógusban megmutassa. Hisszük, hogy a kecskeméti — kissé zsúfolt — bemutató után Kiskunfélegyháza és Kiskunmajsa (a szülőhely) lakosai számára is rendkívüli élményt jelent majd az ünnepi alkalom arra, hogy az Alföld népművészetéről, leikéről, a hazáról és az emberségről és emberiségről sokat tudó MŰVÉSZ nagyon gazdag világába, közös világunkba a felkínált ablakon át betekintsenek.
