Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 12. szám - MŰHELY - Kabdebó Lóránt: A „fiatal életek” útja a felnőttségbe

sietve kiürített városka az a fa, utcáin limlom, elveszített madárének, bevert, bezúzott levelek.

Törvénytelen halottairól szólva pedig minduntalan erőszakos haláluk, életből kitaszítottságuk képe zavarja a vágyott közösségbe-rendeződést. Nincsen tehát nyugalom: az ismert Ratkó-képlet új arcot öltött. A játékosan, gyönyörködve megalkotott idill a jelen valóságán széttörik. Nincs közvetítő, összekötő megoldás: vagy-vagy; vagy az idill teljessége, vagy a valóság töredéke.

És milyen ez a töredék, a ,,vár állott — most kőhalom” valósága? Az újrafogalmazott Déva-történet mondja el példázatként; a Darvast sirató Halottak faluja mutatja be egyes motívumait; ijesztő látomásban pedig az elhagyott temető képébe fogja (Egy macedón temetőre), ahol élő-halott ratkói egyensúlya helyett „fölöttük szél se fúj és fény se jár, lelóg az űr idáig”. Összefoglalva pedig két terjedelmes verse összegezi: a Halott halottaim és a Törvénytelen halottaim. De a személyes líra hangján mindezt mégis — paradox módon — egy objektív kis Mese mondja el, melyet Ka- mondy László emlékének ajánlott, és bár a félbetört életpályájú íróra utaló motívumok jelentkeznek benne, valójában a költő jelenbeli személyes pozícióját is meghatározza:

Ahhonnan indult volna, nem volt se bivalyhús, se kenyér.

Kés is csak egyetlenegy. Adott érte egy krajcárt. Felült a madárra, s repültek. Félútról a madár visszaereszkedett, hátán egy félkarral meg a késsel.

Hiszen ez a töredékké válás az, amit a jelen valóságaként sirat.

Ó, édes megöletteim, törvénytelen halottaim, utánuk rínak szavaim; kiket kardélre kiszemeltek, gyerekként a földbe tereltek, könnyeim utánuk erednek!

Kezük elesett.

Elmúlik hét idő, s a dolog, elvégezetlen, utánuk mennyi marad?

TÍZ évnyi? Ezer évnyi?

Ebben a pillanatban sikerül egyeztetnie a kor keservét, népünk problémáit, és személyes életérzését, a töredékké válástól való félelmét:

Virrasztóm halottaimat.

Virrasztóm magamat, magunkat.

Itt, ebben a versben (Törvénytelen halottaim) a vállalt magatartásképlet már több, mint az egyes ember személyes helytállásának kijelölése. Ezzel virrasztja egyúttal mindnyájunk számára ,,a reménykedő munkát”.

Hogy mondjak nektek én reményt, hites szót, halálról hatalmat?

Nagy ősz van. Égetik a gazt, elhullott fát, elhalt virágot.

Bottal őrzi a tüzet egy paraszt.

Vigyázza bottal a lángot.

74