Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 12. szám - MŰHELY - Kabdebó Lóránt: A „fiatal életek” útja a felnőttségbe
játszanak bele ebbe az emlékidézésbe. Nem a párhuzam kedvéért, hanem az elkerül- hetés reményében. Mint Juhász Ferencnél Az éjszaka képei esetében a világ-pusztulás, úgy itt az emberi kiszolgáltatottság jelenik meg az emberi sors buktatójaként, hogy végül a jelenben elhatárolja tőle magát a költő. Mindkét esetben ugyanannak a Vörös- marty-idézetnek a versbe iktatásával:,,Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.” A teljesség extázisaésa kiszorítottság félelme után jöhet a személyes számvetés, a Sárkeresztúri ének. Első felében megismételve a természetújulás misztériumát: élőkés halottak vonzása közül végülis az élet hívását választja. Majd a vers második felében ezt a világban szétnéző embert számoltatja el. Önmagának készíti a számvetést, de — és ezt láttuk eddigi költészetében — ez az Én-be vissza-visszakanyarcdó kompozíció végülis nem a világ kizárása, hanem éppen a világban vizsgálódó ember beszámolója: mit hozott, mit gyűjtött útja során. Szanaszét széledt ujjaimmal elveszett koponyám most megkeresem, szanaszét széledt ujjaimmal elveszett koponyám most elveszejtett arcon elé emelem, elveszejtett arcom elé emelem, — Hadd nézzék egymást! Egyiket a másik. És mindez egy személyes lírai állapototfed fel, — a világból gyűjtött tapasztalatok metafora-csokra (talán az egész költészete is?) ezt hozta: — Síró sírásomat sirattam, — fujtó fájdalmamat fojtottam, — nagy szégyenemet szégyeneltem — ehetetlen szívemet faltam. Ennyi lenne a költészet személyes tartalma? Ezt hozná csak a férfikor az ifjúság helyébe? Ezért kellene a világot, a történelmet megidézni, ez marad szeretkezéseink és félelmeink után? Bella István mindig is költői metaforáival mondta a többet, — feloldásuk legtöbbször egy-egy közhely volt korábbi köteteiben is. De sohasem ez a közhely, ez a személyes lírai pozíció a végállomása ennek a költészetnek. Mint ahogy bárkinek is a személyes hangulata egyszerre teremtménye a külvilág gazdag összefüggésrendszerének és kezdete a külvilágra való reagálásának. Egy átmeneti pillanat, amely épp azáltal válik fontossá, hogy összekötő a minket ért hatások és az azokra való válaszaink között. Bella István is felmutatja költészetében ezt a külvilág adta összefüggésrendszert a maga igen gazdag költői eszköztára segítségével, majd az így megformált világot szembesíti személyes lírai pillanataival, jelezve, hogy nem ez a végállomás, hiszen A költő fényképe — a kötetzáró vers tanúsága szerint is — megint csak egy kiindulás: elindulás a valóság gazdagságának, bonyolult összefüggésrendszerének felmutatására. így érthető, hogy Bella István egyes versei, de költészetének egésze is mindig gazdagabb, sokrétűbb, mint az egyes versekben kimondott tételei, vagy a bennük bemutatott személyes élethelyzet. Mindez csak katalizátor, versszervező alkalom, amely sokszínű metafora-hálójával a versbe belefogja a valóság — élet- és léthelyzeteink — mind teljesebb rendszerét. A személyes létezés közösségi meghatározottsága Ratkó József az a költő, akinek életéhez a félelem is sorsszerűén hozzátartozik, aki számára a természet rendje a halál tényének tudomásulvételével teljesedik ki, mégis 70
