Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 12. szám - MŰHELY - Kabdebó Lóránt: A „fiatal életek” útja a felnőttségbe

KABDEBÓ LÓRÁNT

MŰHELY

A,.FIATAL ÉLETEK" ÚTJA A FELNŐTTSÉGBEN

Ha a részegek elalusznak, s a hegedű bebábozódik, nem árvul el az éjszaka, nem hal ki az ének, tovább szól, mert dalolnak a haverok,

Pista a város peremén, a városban második István,

Laci Szalonnán, Perkupán, zsilettszélű országhatáron,

Simon a fogát pengeti, vasból faragott furulyát fúj fogadott földjén Buda Ferkó,

Anna virágot kondit, halottja van, szemében gyermek őgyeleg,

Sárinak nyílt seb a szeme, elhidegűl tőle a csillag, úgy jajdul, úgy énekel, elhidegűl tőlünk a csillag, s dalunkba varangy raccsol.

(Ratkó József: Ha a részegek)

Amikor a hatvanas évek közepén az Új írás és a Napjaink maga köré gyűjtötte a legtehetségesebbnek látott fiatal költőket, és számuk szerint Heteknek nevezte csoportjukat, — ők még szinte önmagukkal, életrajzukkal eltelten keresték a tájékozódási pontokat. Tehetséges versírók voltak, egy-egy kötettel a hátuk mögött, példákat keresők, példáktól szabadulni vágyók. Az életrajzuk, a mögöttük felgyűlt nehéz múlt verssé állt össze bennük, de izgatottan figyeltük, ez a múlt beszél-e csak belőlük, alkalmi felfutás marad-e egy-egy kötet, vagy a világ dolgait magukban elrendező emberré nőnek, és ezt az embermodellt verssé tudják-e formálni. Ha csak a külső sikert, megbecsülést nézzük: az eredmény eddig hat József Attila- és három Radnóti-díj. És hozzátehetjük: ez az elismerés megérdemelt sikereket nyugtáz.

Egymásban társakra talált költők csoportja volt a Hetek. Ha kifejezésformájukat, költői megszólalásukat nézzük, nem egyformák, mindnyájuk sajátos útra térő, külön egyéniség. Mégis szükségük volt pályafutásuk egy adott szakaszán az összetalálkozásra, az egymást bíztató, segítő barátságra. Ami közös bennük, az nagyon kevés, mégis talán a leglényegesebb: egyszerre, egy időben keresték és fogalmazták meg azt az emberi magatartást, amely szükséges ahhoz, hogy tájékozódjunk és eligazodjunk alakuló-változó világunkban, veszélyeivel figyelemfelhívóan szembeszálljunk: kritikus-önkritikus, harmóniára törekvő társadalmi létezésünket biztosítsuk.

Az összetartozást az emlékezet tartja számon, baráti találkozások adnak újabb színezetet a kapcsolatoknak, valahogy úgy, ahogy a költőtárs fenti mottóként idézett szere- tő-groteszk seregszemléjében még egyszer megidézi, csatarendbe szólítja az egykori társakat. Az összekötő barátság megmaradt továbbra is, de az utak mindinkább szétváltak, ki-ki sajátos növéstervét követte az évek során. Immár harmadik-negyedik kötetek adnak hírt e további alakulásról.

Legfontosabb eredményeik immár felnőtt költészetünkben is jelentős helyet jelöl63