Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Katona Imre: A nevetés szociológiája (Modern városi vicceink egy csoportjának társadalomstatisztikai elemzése)
tekintélyt, nincs benne tisztelet senki és semmi iránt. Követi a napi eseményeket, de igyekszik általánosítani. Egyedüli célja a nevettetés, felhasznált eszközei nem ismeretlenek, sőt korábban már jól beváltak. Élete csupa elevenség és időszerűség, de mégsem igazán korszerű műfaj: megőrizte társadalmi korlátozottságát (az átlagos műveltségű középrétegek terméke és szórakoztatója) és bizonyos elfogultságait (pl. a nők helyzetét illetően) is. Korlátái ellenére is napirenden tartja a közélet kérdéseit, ill. előre tett lépést jelent a tömegek közéleti érdeklődésének felkeltésére, ébrentartására és esetleg fokozására is. Állandó jelenléte arra vall, hogy a közélet most már nem keveseké. ÖSSZEGEZÉS Három évtized alatt még a kevésbé eredményes passzív módszerrel is mintegy 3000 közéleti (kulturális—gazdasági—politikai) viccet sikerült összegyűjtenem, közben a rögzítés módján állandóan finomítottam. E homogén anyag számos időbeli és tematikai tanulsággal szolgál. Aviccek számaő—óévenként szabályosan hullámzik, miközben hullámvölgy—átmeneti évek és hullámhegy váltakoznak. E grafikonszerűen ábrázolható görbe azt mutatja, hogy a közhangulat huzamos időn át azonos (többnyire nyugodt vagy közepesen érdeklődő), de elég gyorsan vált át az ellenkezőjére. Úgy gondolom, kül- és belpolitikai nyugalom esetén hullámvölgy, egyik tényező felélénkülésekor közepes szint, mindkét faktor változékonysága idején pedig a hullámhegy a jellemző. Évi átlagban sem egyenletes a „termés”: a nyári mélypont után jó féléven át élénk a viccmesélés, csak egy átmeneti decemberi mélypont szakítja meg a folyamatosságot, de ezt a novemberi tetőzés mintegy ki is egyenlíti. A nyári stagnálás a nyaraló, külföldjáró középrétegek, értelmiségiek aktív részvételének átmeneti szünetelésére vall. A napi ingadozás — több szubjektív tényező miatt is — nehezebben megfogható, mindenesetre a hó elejétől számítva egyre fokozódik a „vicctermelés”, csak annak vége felé lanyhul el ismét. (Ez épp fordítottja az iparban ismert hóvégi hajrának.) Az 50-es években még belpolitikai, valamivel később megosztott: bel- és külpolitikai viccek éltek egymás mellett, aztán átlendült az inga a külföld felé, hogy a 60-as évek derekától minden ismét egyensúlyba kerüljön. Azt hiszem, ebben az ingamozgásban a turisztikának volt „szabályozó” szerepe. A viccelők elsősorban a napi politika iránt érdeklődnek, azután fő gondjuk a gazdasági és csak harmadsorban a kulturális élet. A szereplő személyek abszolút többsége politikus, utánuk az értelmiségiek következnek, feltűnően kevés a paraszt és a munkás, vagyis a fizikai dolgozó. E műfaj tehát nem az ő körükben keletkezik, nem is őket ábrázolja és nem kötődik ezekhez az osztályokhoz, csoportokhoz sem. A viccekben ritkán szerepelnek nők, társadalmi—viccbeli helyzetük hátrányos, az ábrázolásmód pedig meghaladott tudatformára és szemléletre árulkodik. Korlátozott a külföldi szemhatár is: az arab —izraeli konfliktusról egymagában több vicc szól, mint az összes többiről együttvéve. Vallási szempontból a viccek nem elfogultak, sőt cinikusak, de a (bölcs) rabbi kétszer annyi viccben szerepel, mint a keresztény felekezetek papjai összesen. A viccekből kirajzolódó nemzeti önarckép egyáltalán nem hízelgő, nem is nacionalista, mindenesetre annyira sarkított és sablonos, hogy messzemenő megállapításokra nem alkalmas. A viccekben megmutatkozó műveltségi szint kb. érettségire vall, erre azonban el- mondóik nagyon büszkék, amint ez a dolgozók soraiból kikerült káderekről szóló viccekről kiviláglik, holott még vaskos tévedések is szárnyra kelnek; a viccekkel élők Ó0
