Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 12. szám - VALÓ VILÁG - Zám Tibor: Bormelléki zsiványságok (4. rész: Amíg a lavina elindult...)
a tényeket, amelyek Szőkében a nagy lélekbúvárt, Horváthban a jó médiumot dicsérik. Az első találkozás valószínűleg 1974 késő tavaszán volt. Horváthtól megkérdezte a forgalmista, hogy volna egy fuvar Kiskőrösre, vállalná-e? Az illető 700 Ft-ot már előre befizetett a vállalatnál. Horváth vállalta az utat, amelynek befejeztével a taxiórai 200 Ft körüli összeget mutatott. Szőke Nagy kifizette a pénzt, mintha elfeledkezett volna a 700 Ft előlegről. Csak a második alkalommal jegyezte meg, hogy „az előre befizetett összeget nem vontam ki a fuvardíjból, de nem számít.” Ti. július 7-én ismét együtt indulnak Kaskantyúra egy kis kerülővel; Pátyon felveszik és kocsiba rakják azt a 3 q citromsavat, amelyet Bari Lukács vitt ki az üzemből Tóth Lajos lakására. Ezt a szállítmányt „egy öreg szivar” veszi át (Horváthot idéztük), az idős Kukucska, minthogy a fiatalt éppen fogva tartják a „perzekutorok” ittas vezetés, és hatósági közeg elleni erőszak miatt. Visszafelé Horváth lecsapja a taxiórát. „Mondtam Szőke Nagy Józsefnek, hogy annyit fizet, mint az előző úton, mire a válasza az volt, hogy neki mindegy, őt nem érdekli, fizet, intézzem el, ahogy tudom.” Horváth ezután fiktiv budapesti utakra 650 Ft-ot számolt el a vállalatának, a többit megtartotta. „Mi sajnos a borravalóból élünk” — mondja ki kerek perec a Fővárosi Autótaxi Vállalat KIVÁLÓ DOLGOZÓ-ja. Neki, miután a megtisztelő címet kiérdemelte, 500 Ft-ot kellett a vállalatnak napota összefuvaroznia. Ő azonban ezúttal is többet adott le. ÜGYÉSZ: Ne akarja már bebizonyítani, hogy Ön egy jótét lélek, aki azért csinált szabálytalanságot, hogy a vállalaton segítsen! HORVÁTH: Nagyon elhúzódott az idő. Éreztem, hogy most nem lesz meg a pénzem, ezért csaptam le az órát visszafelé, hogy nekem is maradjon valami. BÍRÓ: Csak az órát kell lecsapni? Önöknek elég annyi, hogy az órát lecsapják? HORVÁTH: Elég. BÍRÓ: Hát akkor azt bármikor le lehet csapni. HORVÁTH: Igen — mondja kertelés nélkül a taxisok gyöngye. Néhány nap múltán törzshelyén, a Vigadó presszónál várta Szőke Nagy Horváthot. „Mondta, hogy ismét fuvarra lenne szüksége, de sürgősen. Közöltem vele, hogy a váltóm még nem jött vissza, nincs ott a kocsi. Mondta, hogy amennyiben nem tudok nyomban menni, másik taxist kér meg. Ekkor támadt az az ötletem, hogy elviszem a saját gépkocsimmal.” „A . . . három fuvar során nekem tisztán 2 000 Ft biztosan jutott, ebben benne van a saját gépkocsim után kapott 1 200 Ft fuvardíj is.” BÍRÓ: Bűnösnek érzi magát? HORVÁTH: Igen, megbántam százszor is. A további két harminchetes egyike Tóth János (XII. rendű, 1,5 év börtön, 8 000 Ft vagyonelkobzás) rakodó, kocsikísérő a Budapesti Húsnagykereskedelmi Vállalatnál: másik a Madari András (VI. rendű, 1 év 8 hónap börtön, 8 000 Ft vagyonelkobzás) az I. sz. VOLÁN Vállalat gépkocsivezetője. Valamikor egy cégnél dolgoztak mindketten. Arról nincs tudomásunk, hogy együtt is dolgoztak volna, de egymás nevét e rohanó tempójú életben sem felejtették el; amikor pedig Szőke Nagy felbukkant, újból egymásra találtak. Fölöttébb érdekes tüsténkedésük históriáját egy jól ismert marxista szállóigével kezdjük — miszerint „a véletlen a szükségszerűség megjelenési formája.” Szőke Nagy Tóth Jánossal az etyeki presszóban találkozott. Ez volt az a véletlen, ami megalapozta együttműködésük szükségszerűségét. Ti. a találkozást követő vasárnap a két férfi együtt utazik Kiskőrösre Tóth János autójával. Rakodókra, kocsikísérőkre általában nem jellemző a 100 000 Ft-os Opel Rekord, de mielőtt megmintázhatnánk a takarékosság szobrát e 2 200 Ft havi fizetésű férfiúról, meg kell említenünk, hogy azon a bizonyos vasárnapon pálinkáért ment Kiskőrösre. (Vásárolt is 150 litert.) E célfuvarok 38
