Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)
1977 / 12. szám - Balázs József: Szeretők és szerelmesek (III. rész. Kisregény)
— Egyszóval küldjem el a levelet? — kérdezte még egyszer Matkovics, Dönci érveitől megsemmisülve. — Azt csinál, amit akar. Én mégis azt javasolnám magának, hogy mondja el, mi a baja? Hátha tudnánk segíteni. Úgy látom én, hogy valami bántja! Öntse ki a szívét! Nekünk aztán mindent elmondhat... — Dönci leült a székre és várt. Matkovics toporgott, szeretett volna leülni, állva ezt mégsem mondhatja el. Az asztalnál mindenki őt figyelte. — Arról van szó, hogy a fiam most fejezi be a felsőbb iskolát. Akarom mondani, a főiskolát. Üzemmérnök lesz . . . — És? — nézett rá érdeklődve Dönci. — Egyetlen gyermekünk, aki tanult... Az anyja azt szeretné, ha hazajönne . . . —- ... és állás kellene neki — folytatta Dönci. — Nohát üljön le ide közénk Matkovics elvtárs, igyon meg velünk egy pohár bort és vegye úgy, hogy el van intézve! Tudja, hány üzemmérnök kellene most ide ...? Akár minden héten jöhetne egy. Ha csak erről van szó! Megbeszéljük, hogy hova szeretne jönni, hol szeretne elhelyezkedni, beszélünk mindenkivel. Egyébként, ha ezt Dönci előbb tudja, akkor már készen várta volna egy hely. De így sincs baj. — Csak jövőre végez — jegyezte meg most már az asztal mellett ülve Matkovics. — Csak jövőre?! — kiáltott fel Dönci. — És ezért van úgy beijedve? Dehát hol van az még! — kiabált tovább és behunyt szemmel, szinte önkívületben harsogva nevetett. — És ezért akart maga levelet írni!? Marha jó, isteni jó! Ezen a héten! Amióta élek, még ilyen óriásit nem röhögtem. Csak jövőre végez, csak jövőre . . . Mindenki nevetett, csak Kalenda nem. Egyszerre csak ott állt az asztal végénél — ahol az imént Matkovics — Kapuvári Márta. Amikor elcsitult az asztaltársaság, Matkovicshoz fordult. — Milyen ember maga? Árulja a fiát? Akármennyire részeg, ilyet nem tehet! — Árulom, árulom! Mit tehetek? Az anyja kívánsága, hogy ide jöjjön ... — válaszolta zavartan Matkovics. — Nem mondom, ittam, de azért részeg nem vagyok — motyogta. — Meg aztán — szólt közbe Dönci — nem mindegy, hogy egy Matkovics gyerek hova kerül! Egy Matkovics gyereknek jó állás kell. Nahát akkor, erre igyunk! Mireisz Dönci háta mögött Kalendához hajolt. Bizalmaskodva mondta: — Látom, itt a kis kurva. Jó dög, irigylem magát érte! — Micsoda? — nézett a csoportvezetőre Kalenda. Olyan sokáig bámult az arcába, hogy a többiek is észrevették. A csoportvezető nevetni próbált, de Kalenda — még mindig Dönci háta mögött — elkapta a karját és a szája felé nyomta. — Ne tekergesse a kezem! — horkant fel a csoportvezető. Kalenda nem engedte el a kezét, nyomta tovább, a szék már megbillent a csoport- vezető alatt. — Hagyjon, az istenit magának! — nyögte fuldokolva Mireisz. Kalenda elengedte. A csoportvezető széke visszabillent, Kapuvári Márta pedig Kalendához lépett: — Gyere innen, ezek még belerántanak valamibe . . . Kalenda felállt, már megbánta, hogy az előbb a csoportvezetőt majdnem hátralökte. — További jó szórakozást! — mondta és elindult az asztaltól. — Mit mondott neked Mireisz? — kérdezte Kalendát a nő. Kalenda nem válaszolt. Már az étterem kijáratánál tartottak, amikor észrevették, hogy az ajtó előtt ott áll Mendel Péter, a fuvaros. — Jó estét — köszönt Kalendára. 19
