Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 11. szám - Üzenet az egykori iskolába - Zám Tibor: Bormelléki zsiványságok (III. rész: Lánc, lánc, eszterlánc…)

vezeklőket, de könyörtelen szelídséggel gyóntatta azokat is, akik semmi hajlandósá­got nem mutattak a bűnbánatra. Nem kisebb respekt illeti dr. Rácz Ferenc ügyészt, akinek célratörő kérdéseit a vincellér apától öröklött, a hobby-szőlészkedésben dúsí­tott termelési tapasztalat alapozta meg. Nagyon megnehezítette a védelem dolgát (s megkönnyítette az enyémet) Bodrogi István borszakértő, aki abszolút szakértelmét itt, a Duna—Tisza közi borvidéken szerezte. Őszinte elismeréssel kell szólnom ezután a szinte reménytelen pozíciójú védőügyvédekről, akiknek szép volt a csapatjátéka (védenceik érdekében sem mártogatták be kollégáik védenceit), és egyéni a stílusa; némelyük közbe-közbe szólásaiban volt jó, mások szofisztikában jeleskedtek, megint mások abban, hogy közgazdasági és szociológiai érvekkel is igyekeztek védenceik jogi megítélésének szigorán enyhíteni. A fentiek névvel vagy név nélkül gyakran szerepelnek a tárgyalótermi drámában; hozzásegítettek a saját véleményem kialakí­tásához, ezért akkor is tisztelettel idézem őket, ha éppen vitatkozom velük. 4. Utolsó előzetesem, hogy a „maffia” és a „szesz-szindikátus” szavak gyakori használatára nem a dramatizáló hajlam késztet. Az már a fentiekből is kiderült talán, hogy e két szó a perben fortyogó valóság legmérgezőbb párlata, amely elejétől végig átitatja ezt a szöveget. Alkalmasint meg­kísérlem majd a maffia és a szesz-szindikátus jelentéstartalmát didaktikusán össze­foglalni. (Folytatás a decemberi számban) A HAJDANI „HÁROM HOLLÓ" A MAI OPERAHÁZ SZOMSZÉDSÁGÁBAN A VOLT METEOR SZÁLLÓ, AHOL 1907-TŐL A NEGYEDIK EMELETEN A KÖLTŐT MIN­DENKOR VISSZAVÁRTA FENNTARTOTT SARKI SZOBÁJA 89

Next

/
Thumbnails
Contents