Forrás, 1977 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1977 / 11. szám - Üzenet az egykori iskolába - Balázs József: Szeretők és szerelmesek (kisregény, II. rész)

Bertalan István a szerszámosládájában keresgélte a vízszintmérőjét, „enélkül akár el se induljunk”, motyogta.

Amikor Kalenda visszajött, Bertalan közölte vele, hogy „az este megkeresett a mérnök, azazhogy az építésvezető, Juhász... Juhász elvtárs, és azt mondta, ne húzogassuk az orrunkat, mindenféle munkát vállaljunk el..

Juhásznak hívják a mérnököt, gondolta Kalenda „Persze, hogy Juhász, hát még az első napon bemutatkozott...” Kalenda kivette Bertalan István kezéből a vízszint- mérőt, a mutatóujját többször végighúzta rajta, majd körülnézett.

— Te minek húzgálod a szádat? —förmedt Latorcza Imrére.

— Én? Nem huzigálom én ... Minek örüljek? — válaszolt flegmán a fiú.

Kalenda szerszámosládáját az öreg csicskás vette a vállára. Szorosan lépegetett Kalenda mellett, s — miután többször felnézett az arcába — látta, hogy nyugtalan: idegesen nézi a csupasz falat, majd újra szemügyre veszi a vízszintmérőt.

— Dehát ez rossz. . . Mit csinált vele? — támadt Bertalan Istvánra. — Hány éve kőműves maga, hogy még ezt sem tudja megállapítani...? Látja, hogy rossz. .. — tette még hozzá, kicsit csendesebben.

Bertalan István nem szólt, az arca megrándult, elkérte Kalendától a szerszámot, jól megnézte, majd csak ennyit mondott:

— Dehát. .. gyanús volt nekem is ...

— Mit csináltak vele? Földhözvágták? — Kalenda már érezte, hogy ezt már nem kellett volna. Bertalan István hallgatásából kivette, hogy megsértődött.

— Mit kell ezzel a nyavalyás szerszámmal annyit foglalkozni? — szólt közbe a fiú. Hangjában kevés fölény érződött, Kalenda azonnal válaszolt.

— Hogy az Úristenbe ... Ha én ránézek valamire, egy ilyen nyavalyás vízszint- mérőre, azonnal látom, hogy mi a baj . ..

— Nagyképű a mester, megint a kurvák szikkasztották az éjjel — lépett Bertalan István mellé a fiú. Arra gondolt, hogy Kalenda hozzávághat valamit, talán Bertalan István közelsége megvédi őt.

Az öreg csicskás, — szája sarkában már tövig égett cigarettával — felemelte a földről a szerszámosládát, a beállt szünetben arra gondolt, hogy indulnak tovább az emeletre. De Kalenda intett neki, hogy várjon.

— István bátyám . .. Hogy is mondta? Miért kereste meg magát a mérnök, a Juhász?

Bertalan István megenyhült. Kalenda hangján érezte, hogy valamiért nagyon fontos

számára ez a kérdés.

— Hát... a határidő miatt... Minél hamarabb át kell adni a telepet, a gyárat, az irodaházat... Aztán meg arról is beszélt, hogy még lenne más munka is. Egyszóval, hogy ne válogassunk a munkában.

— Hogy-hogy ne válogassunk? — nézett rá Kalenda.

— Hát úgy . . . mint eddig ... A kőműves mázolhat is, az asztalos is festheti a falat. Ahogy jön. Csak azt mondta a mérnök . . .

— Ez eddig is így volt — mondta csak úgy magának Kalenda.

Már a mészpettyes, a víztől még foltos lépcsőkön soroltak felfelé az emeletre, amikor az öreg csicskás alkalmasnak találta a pillanatot, hogy szóljon Kalendának.

— Ismeri jól Juhászt... Ha ismeri, akkor szólhatna neki . . .

Kalenda várt, hogy az öreg fejezze be a mondatot.

— Ha elkészül az irodaház, lebontják a felvonulási épületet, meg azután marad majd itt is, ott is egy kis ez az...

— Mondja már, mit akar? — nézett az öregre Kalenda.

— Kellenének nekem ajtók, ablakok... Mondtam már ... Ha szólna az érdekemben ... Juhásznál...

77